NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2026-03-07 00:03 Összes olvasás: 43528| 325. | [tulajdonos]: usta-prawdy | 2021-02-10 15:21 |
A Bocca della Verità a hazudósok kezét leharapja. Ha nem akarsz csonkakezű lenni, mondj igazat, vagy ha már hazudsz, legalább az igazat hazudd (a mondat második fele állítólag zsidó mondás).
A fő bűnöm apám szemében az volt, hogy lánynak születtem. Minden mást el tudott fogadni tőlem. Ezt az egyet nem. Anyám fő bűne nem az volt, hogy nem volt képes fiút szülni. Megszülni megszülte a várva várt fiút, a harmadik testvéremet, de mire kikínlódta magából, a fiúcska, az egyetlen valódi gyerek, a bögyörős, meghalt. Unya nemrég árulta el, hogy a keresztanyám avatkozott közbe, apám húga. Lefizetett egy orvost, hogy indítsák el korábban a szülést, mert Unyának arcüreggyulladása volt. Apámat győzte meg előbb. Így lesz jó, mondta. Unyának attól kezdve nem volt beleszólása semmibe (nem mintha addig lett volna). Az orvos eltette a pénzt, elindította a szülést, és elment aludni. A méhszáj tágulása alapján úgy ítélte meg, hogy még elég sok idő van hátra, ha mégsem, ott vannak a nővérek, szóljanak, addig hagyják pihenni. Szóltak a nővérek, de már késő volt. Mire a szülész előkerült, a fiú már nem élt. Ott voltam a temetésén, Mama engem is magával vitt. Hideg volt a ravatalozóban. És Mama sírt. Csak ez fájt. A többit nem értettem. A kis fehér, felirat nélküli koporsó értelmezhetetlen volt számomra. Nem tudtam elképzelni, hogy abban egy kisbaba fekszik: az a kisbaba, akinek pár nappal korábban még ugrándozva örültem. Mamát ugyanis valaki telefonon arról értesítette, hogy megszületett a hetedik unokája. Jött haza széles mosollyal az arcán a téesz-irodáról: megszületett a testvérkéd, kisfiú. Azóta sem hiszem el, hogy másként történt. A koránkelést, az utazást, a kórházszagot, a hideget, a koporsót, a kisírt szemeket, nem hihetem el. Sokkal valószerűbb, hogy van valahol a világban egy öcsém, és ha elég kitartóan keresem, megtalálom. Ebben a tudatban/hitben nyugodtan elmehettem keresztanyám temetésére. Nem kételkedtem egy pillanatig sem, hogy ő fekszik a koporsóban. Ami Unyát illeti, ő végül is jobban járt, mint Aragóniai Katalin és Boleyn Anna együttvéve. Vagy nem? Ezt sose tudom eldönteni. Talán, ha egyszer azt tudná mondani, hogy így is megérte. Miattunk. A három lányért. Titokban -- orvosi kezelésekre, kontrollra hivatkozva -- járt a városi temetőbe ápolni a sírt. Volt egy apró háromszögletű kapája, az egyik végén gereblyével. Elfért a táskájában. Nagyobbat nem mert magával vinni, nehogy apám észrevegye, és nem is lett volna praktikus, talán fel sem engedték volna egy jól látható földművelő eszközzel a vonatra. Nem tudom. Apám mindenesetre hallani sem akart többé a testvéremről, aki az egyetlen fia lehetett volna. Meg sem lehetett említeni, úgy kellett tenni, mintha nem létezne. Pedig létezik. Egyszer feladok egy hirdetést: Ne bujkálj, öcsi, tudok rólad!
Az SzMK-ülés lement. Nem szipolyozta le az életerőmet, ellenkezőleg, még utána is sokáig hevesen vert a szívem. Túlságosan belelovaltam magam az őszinteségbe. Átestem a lovam másik oldalára, mondhatnám, ha nem ott lettem volna már a múltkor is. Nem valók nekem a felelős funkciók.
A lengyelek, ha valakit le akarnak idiótázni, azt mondják rá: bałwan. Hóember. Tekintve, hogy hogy alig esik hó, egyre kevesebb idióta van. Magyarországon legalábbis.
Rockbalancing. Az utolsó (a legnagyobb) kő stabil elhelyezése kétszer annyi időt vesz igénybe, mint az első hét kő felrakása együttesen.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
