NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 06:15 Összes olvasás: 125904| 932. | [tulajdonos]: egy születésnapra | 2021-04-11 20:55 | József Attila és Thomas Mann üdvözlése
Mint a kicsiny gyermek, aki már aludna,
és már óvón fedi álláig a dunyha
"Ne menj még, meséld el, hogy milyen az élet"-
(mert féli a gyorsan rárontó sötétet)
összeszorult szívvel kérleli válaszod,
nem tudja, mitől fél, attól, hogy elhagyod,
vagy az altatódalt tagadod tőle meg:
így kérünk, maradjál, hogy lehessünk veled.
Mondd el, hogy te mesélsz, és mi körbeülünk,
hogy mi vagyunk neked, és hogy te vagy nekünk,
majd beszélgetésünk biztosan felfedi:
a mindnyájunk vállát nyomó gond emberi.
Hazugság, hamisság - Te jól tudod, mi az,
ne csak a valót mondd, de azt is, mi igaz,
gyújtsad meg fejünkben a picinyke lámpát,
amivel szemünk a sötéten is átlát,
vagy mint orvosdoktor lát röntgen-szemével
ha hozzá betegen panaszkodni mégy el.
Vatta-szóid közé bántó zaj nem kerül,
bajainkról értőn beszélj, és emberül,
kelts bennünk vágyakat, feledtesd el gyászunk,
- Kosztolányitól épp most kellett megválnunk -,
mint ahogy Mariót kezdte meg a mágus,
minket úgy emészt az államapparátus,
fejünket kapkodva félünk új eszméket,
szörnyeket, mit kínnal tűr meg a természet,
kavar-e számunkra valaki új mérget -
meddig olvashatsz még, s hallgathatunk téged?
Ha veled beszélünk, férfi lesz a férfi,
nőknek nőségükhöz kell majd visszatérni
- hogy kell lánynak lenni, majd nőnek, anyának,
embernek - mert abból csak néha találnak.
Kérlek, helyezkedj el szépen, kényelemben.
Ne félj, hogy figyelmünk egyszer tovalebben,
mit fehérek közt is csak oly' ritkán látunk,
európait lát benned majd néhányunk. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
