NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 11:24 Összes olvasás: 125754| 736. | [tulajdonos]: nem fontos | 2019-05-28 00:43 | Most nekem néhány nap kimaradt, mert számlálóbiztos voltam, hajnalban keltem, délután nem tudtam aludni, késő este jöttem csak haza, szóval ma be kellett hoznom a lemaradást, ráadásul áthívott a szomszédból idős barátom is, meg "kellett" innunk néhány pohár száraz vörösbort.
Most jöttem haza. Beleolvastam a közben keletkezett bejegyzésekbe.
Itt, a naplómban, megengedgetem magamnak, hogy ne szorosan a témákhoz kapcsolódjak, akinek nem tetszik, szóljon, szívesen adok tanácsot, hogy mivel töltse szabadidejét, ahelyett, hogy engem olvasna.
A helyesírásról
Aki már volt nálam, tudja, hogy mintegy 20 méter széles, 80 méter hosszú udvarom van. Amikor megvettem a házat, számos melléképület, mindenféle ól, kisház volt itt, amiket én bontottam le. Praktikusan úgy oldottam meg, hogy a másfél tonnás Citroënem vonóhorgába akasztottam egy vastag láncot, a tetőgerendához erősítettem, aztán a kocsival megrántottam.
Barátaim hitetlenkedve nézték a műveleteket, sok hozzáfűznivalójuk nem volt, de szinte egyik sem mulasztotta el megjegyezni, hogy amíg a kertbe forgolódtam, végigindexeltem az egészet.
1973 óta van jogsim. NEM TUDOK NEM INDEXELNI.
Arra most nem emlékszem, hogy a biztonsági övvel mi volt a helyzet, de szerintem az is be volt csatolva. Most is, ha nem kötöm be, meztelennek érzem magam.
Ezek nem azért vannak, mert félek valami ellenőrzéstől, de a szokás rutinná válik, ez előnyös, nem kell rá figyelni, marad szabad kapacitás a fontos dolgokra.
Ha valaki csak akkor tud helyesen írni, ha arra külön oda kell figyelnie, az nem tud maradéktalanul a fontos dolgokra koncentrálni.
Nem titok, Zoltánnal kapcsolatban írok. Nem a Nagyítóban, hiszen pontosan tudom, hogy azt szinte mindenki olvassa, akit ez a művihar érdekel, engem meg csak az, aki az én véleményemre kíváncsi, de ezt nem tartom igazán fontosnak. Az mindenesetre biztos, hogy amikor a helyesírási problémát felvetettem, Zoltán következő bejegyzésében kevesebbszer fordult elő az a hiba, amiről szóltam írásomban.
Magyarul, ő pontosan tudja, hogy mi a hiba, de szarik rá. Hogy napokig nem írtam, visszatért szokásához, nem szán rá energiát arra, hogy megadja a tiszteletet az olvasóknak.
Ettől mondjuk én nem szedem szaporábban a levegőt, most két választásom volt, az egyik az, hogy hanyattvágom magam, és nézem a Nésönel Dzseografikon a széles szájú orrszarvú emésztéséről szóló kisfilmet, vagy most írok. Tán az imént elfogyasztott tudatmódosító hatására, de a másikat választottam, sújtson bár a Dokkosok megvetése, vállalom.
Ez egy napló, megtehetem, hogy bármitől írjak, meg is teszem.
Van egy nagyon kedves ismerős házaspár, akik képtelenek elmenni.
Szeretem őket, fiatalok, értelmesek, jó velük beszélgetni, az események nagy részét hasonlóan értékeljük, de NEM TUDNAK ELMENNI.
Már felállunk az asztaltól, a honuk alatt vannak a táskák, összeszedték a gyerekeket, mindent megbeszéltünk, de nem indulnak el.
Két percig szoktam bírni, akkor általában én indulok az ajtóhoz.
Kimegyünk a kertkapuhoz, aztán ott még negyedóra.
Azért az én hajlott koromnak is vannak előnyei, mostanában közlöm velük, hogy nem birok sokáig állni, vagy jöjjenek vissza, vagy induljanak már. Ők jót nevetnek, puszi-puszi, elmennek, nincs harag, a barátaink.
Zoltán bejelentette, hogy elmegy. Ez jutott eszembe róla, annyi difi mindenképpen van, hogy nem a barátom.
Gondolom, ő se így gondolkodik rólam, tehát az ő nehéz és lassú búcsújának mások lehetnek az okai.
Valószínűleg igaza lehet a saját szempontjából, hiszen a Dokk forgalmának vagy 80 százaléka mostanában róla szól.
Ez nem az ő hibája, inkább az a baj, hogy a Dokk egyéb funkciói nagyon visszaestek.
Visszatérve Zoltánhoz.
Valami olyasmit írt, persze elég sejtelmesen, hogy megnézte kritikusainak egyéb dolgait, és nem értékeli sokra, es emiatt nem is tartja lényegesnek.
Ha egy étel minőségét csak mesterszakácsok értékelhetnék, furcsa világot élnénk! (Jó, mondjuk tényleg furcsa világban élűnk, de ennyire talán nem.)
Megint jön a mese.
Ádler Zsiga bácsi jó bokszoló volt, kétszeres magyar bajnok, de tehetsége nem volt összemérhető Papp Laciéval. Mégis ő ügyelt Laci edzéseire, ő javította hibáit, ő adta a tanácsokat.
Régen Olaszországban, ha egy operaszerző bemutatta új művét, benne volt a pakliban, hogy a nézőtérről a halaskofák meghajigálták rohadt paradicsommal, ha nem tetszett az új darab.
Az a gyengék védekezése, ha nem a kritikára figyelnek, hanem arra, hogy ki mondja.
Nem vagyok költő, verseim néhány százaléka üt meg csupán néhány szubjektív mércét. De véleményem van, még versekről is, és ez lehet fontosabb, mint egy szakképzett zsűrié. Már csak ezért is, mert egy vers nem egy szűk kör elé kerül, hanem évek során laikus olvasók fogják értékelni, sokszor annyian.
Bár ennek talán ellentmond az a tény, hogy rákerestem a Jútyúbon a "Vigyél magaddal "-ra még tegnapelőtt, és én voltam a tizenhetedik látogató. Most, hogy ezt írom, megnéztem, már 24-re nőtt ez a szám.
Igaza van Zoltánnak, mégis van értelme ennek a szellemi maszturbációnak.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
