A bakancslistámról már lehúztam, hogy valaha is elmenjek a füredi Anna-bálra, 100-200eFt az asztalfoglalás.
A szóvivőbál még többe kerül, az is lehúzva. A Budapesti Székely Bál százezer, az Épületgépész Bál csak hatvanöt, nem csoda, hogy elkapkodták.
Egy volt még, ahova egy magamfajta kisnyugdíjas ingyen elmehetett, erre tessék, ezt is fizetőssé tették, kétszáz rugó, majdnem annyi, mint a kettőnk nyugdíja, és itt még vacsorát se adnak, nem úgy, mint a többiek.
Fogadjunk, hogy a jövőben ezt is annak a függvényében emelik majd, ahogy a minimálbért meg a miniszterek fizetését, és én az inflációt is csak utólag követő nyugdíjammal egyre messzebb kerülök a demokrácia színes forgatagától, a híradók tudósításaiból követhetem a tehetősebbek önfeledt szórakozását.
Megjegyzés:
A magyarok nyolcvan százaléka – vagy a faszsetudja hány – életében nem látta az Andrássy utat, sőt, azt se tudja, hogy van ilyen Pesten. Viszont egy hete már nap-mint-nap percekig gyönyörködhet a felvonulásról régebben készült videókban, azzal a narrációval, hogy ettől a látványtól kell megóvnunk a fiatalokat, de szerencsére a srácok ritkán nézik a híradót, nem érnek rá, a mobiljukon gyönyörködnek ellenőrizetlen videókban meg egyéb szexuális vagy erőszakos tartalmakban.
Jó dolog az Alkotmány! Az, amelyik ugye egy közmegegyezés eredménye, és azért van, hogy egy társadalmat megóvjon a mindenkori hatalom túlkapásaitól.
Irigylem azokat a népeket, amiknek van ilyenjük, és nem valami lexakármi, amit percenként igazítanak egy uralkodó napi hangulatához és érdekeihez.
Megjegyzés 2.:
Szerintem napokon belül megjelenik a hirdetés arról, hogy az adóhatóság felvesz a nyomozói mellé rágcsáló- és rovarirtókat, nem lényeges az átfogó nszakismeret, elfogadják az OKJ-s kéthetes poloskatanfolyamot is.
Apám legrégebbi fotója, már, amit én láttam, 1940. körül készülhetett, megsárgult, cakkosra vágott szélű, katonaruhában volt, szépen nyírt fekete bajusz és haj, távolba révedő tekintet, kifejezetten jóképű volt.
Személyes emlékeim csak az ötvenes évek elejétől vannak, hogy negyvenötévesen ő jóképű volt-e vagy sem, nem tudom, de nem hiszem, hogy a külleme miatt féltem tőle, azt hiszem, csinos ember volt.
Anyám fiatalkori képein szép volt, bátyámra meg kifejezetten ragadtak a nők, szóval azt hiszem, egyedül én lógok ki a családból.
Nem véletlen az, hogy amióta csak serkennek rajtam az arcszőrzetek, azóta vagyok szakállas, a tökömnek se hiányzik a tükör, lelki nyugalmam egyik feltétele, hogy nem látom magam naponta vagy tíz percig - gondolom, egy borotválkozás legalább annyi.
Mára már hozzászoktam ahhoz, hogy nem vagyok egy matyóhímzés, eleinte nyomasztott, de végre rátaláltam az okra!
Fiatalon láttam egy busójárást.
A gyermekvédelemre kihegyezve a dolgot be kell tiltani, és keményen szankcionálni a rémisztő külsejű emberek népszerűsítését, de már a megjelenítést is! Az (Alkotm) Alaptörvénybe vele!
Mondjuk az arcfelismerő programot némileg át kell írni hozza, de lehet, hogy használható lenne a Tinder, ki kell nevezni egy esztétikai kormánybiztost, aki balra vagy jobbra huzigálja a képeket.
Igaziból Chopin zenéjét annyira szeretem, hogy ráismerek akkor is, ha tőle előszőr hallok egy dallamot, összetéveszthetetlen.
A mobilomon van három összeállítás, olyan négy-hatórásak, lefekvéskor rákoppintok valamelyikre, aztán bluetoothon a fülem mellett szól egy hangszóróból nagyon halkan, nagyon nyugodt és mély álmot biztosít.
Nem ismerem külön-külön a darabokat, kettőt kivéve, az egyik a Nocturne 9 – (1, 2), a másik a Fantaisie impromptu, na, ezt az utolsó szót leírni tudom ugyan, de kimondani csak hosszas koncentrálás után.
Ezt a két címet is csak azért tudom, mert láttam-hallottam őket Lola Astanova előadásában, és szerintem tőle még valami lakodalmast is elfogadnék, pedig azt ki ne állhatom.
A Jútyúb algoritmusa már ismer, és a műszaki videók között fel-felhajítja nekem Chopint, és ma a Fantaisiét marimba előadásban tette elém.
Ez a mű egyébként zongorán is virtuozitást követel, félszáz billentyűn tíz ujjal – egyébként Lolának gyönyörűek az ujjai is -, erre jön egy fószer, odaáll egy akkora faxilofon elé, mint egy IFA-plató, ez a marimba, és a kezeiben két-két dobverővel előadja, öt- és félperc alatt lefutva egy félmaratont, mert itt ugye a mély- meg a magashangok vagy négy méterre vannak egymástól.
Most ide felteszem Lolát is, meg ezt a Pablo Blanco Cordero nevű fiatalembert is. Tudom, hogy az én videóimra a Dokkon ritkán kattintanak, és ebben nemigen van különbség a műszaki meg a verses videóim között, de hát ez a népszerűség, viszont aki szeretne egy jó kis katarzist, nézze meg Lolát meg azt a srácot, akinek a nevét így késő éjjel már nem fogom még egyszer leírni.
A Fedél Nélkül szerkesztősége a legutóbbi, március 6-án megjelent számába beillesztette egy versemet.
Ezt még 22. decemberében írtam, ezt csak azért jegyzem meg, mert én jellemzően az engem aktuálisan foglalkoztató dolgok hatása alatt írok, ha mondjuk az 1480-as évek végén írtam volna, akkor Mátyás adóiról szóltak volna verseim.
A verset a Yútyúbra is felmondtam. akkoriban még nem tudtam, hogy lehet hangosabbra venni, így kicsit halk, mindegy, akit esetleg érdekel, megtalálja írásban itt a fotón, vagy a Dokk versei között, de még a videó alatt is, akit meg nem, az úgyse kattint rá, annak mindegy.
