NAPLÓK: Bara
Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 07:30 Összes olvasás: 50689323. | [tulajdonos]: Séta az emlékutcában4 | 2020-03-20 19:20 |
Visszakanyarodva hozzám, a gyermekkoromról elmondhatom, hogy számomra felhőtlen és vidám volt. A gondokat bár láttam, a szüleim olyan természetesen kezelték, és oldották meg a problémákat, hogy nekem nem tűnt soha tragikusnak. A jókedv nálunk „mindenperces” volt. Édesanyám nem csak anya volt számomra, de testvér és barátnő is; édesapám pedig apa és a férfi, aki mindent megold. Rájuk mindig mindenben számíthattam én és a családom is.
Rólam az ismerősök általában azt mondták, hogy komoly vagyok. Gyerekként és felnőttként is ez a jelző ragadt rám. Pedig csak jól tudtam alkalmazkodni, valami bentről fakadó természetességgel kezelni a mikor-hogyan kérdést. Jól tanultam és jó voltam az órákon, de szünetekben és iskolán kívül már felszabadult és vidám, ahogy a velem egykorú társaim.
Pedig elég rosszul indultak az iskolai tanulmányaim. Elsős voltam, amikor félévkor eltiltottak az iskolától, és magánúton fejezhettem be az évet, mert egy „túlképzett” orvos tébécésnek kiáltott ki. (Miért ne, ha a gyerek anyja is az volt anno.) Marékszámra szedette velem a gyógyszereket, míg fél év eltelte után ez a kezelőorvos valahogy eltűnt a képből. Az utódja viszont nem elégedett meg a diagnózis hátterével, hanem teljes körű vizsgálatot végeztetett, és végül közölte, hogy semmi nem indokolja a további gyógykezelést. Szerinte a korábban felállított diagnózis eleve hibás volt, így nyugodtan mehetek közösségbe.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!