NAPLÓK: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 09:39 Összes olvasás: 19076| 72. | [tulajdonos]: ÚR ÍR | 2019-01-06 04:12 | Üdv Mester!
Jó sok víz lefolyt a Miroslav Krleza-féle Dunán azóta, hogy utoljára írtam. Most majd újra el akarom olvasni a szövegeit mert erősen hatnak rám. Időközben sok-sok történelmet tanultam. Érdekelni kezdett a jövő. És mert ő is nagyon tudta, nagyon ismerte a történelmet. S mert hat rám a stílusa. Szemlélete - leszámítva politikai beállítódását (sokat sakkozott Titoval). Ő azonban végül így írt egykori magyar ludovikás évfolyamtársainak, amikor már mindenből és mindenkiből kiábrándult szkeptikus lett; ez is megindító nála.
„Jóhiszemű, pompás fiúk voltunk, kedves öreg Barátom, s az út végén találkoztunk, minekutána az élet jócskán átkergetett bennünket a háborús tüzek és forradalmak úgynevezett patetikus füstjén. Különféle győzelmeket értünk meg, de még fatálisabb és súlyosabb vereségeket! Átestünk a nagy iskolán, azt lehetne mondani, a sok éves kálvárián, de mindmáig nem adtuk meg magunkat. Egyazon zászlók alatt harcoltunk, s aztán az élet, az úgynevezett történelmi logika szerint két ellenséges táborra választott szét minket. Amikor a Hetek nevében a Te szerfelett kedves leveledet megkaptam, bevallom, nagy örömöt szereztél véle. Üdvözöllek Mindannyiótokat, a Heteket, érzelmesen, a legjobb kívánságokkal Mindannyiótoknak s a Tieiteknek, abban a reményben: nyílik még alkalom, hogy még egyszer találkozzunk és fiatalságunk régmúlt napjairól elbeszélgessünk. Kérem, higgyétek el, hogy mindig őszinte rokonszenvvel gondolok Rátok, üdvözöl és szeret Benneteket a Te öreg M. Krležád.”
Ez meg a "Dunás" regényrészlete.
„Beült az ember a hintóba, abba a fekete kárpitos kocsiba, amely olyan volt, mint az a fiáker, amellyel Joja anyukája Bécsbe utazott, s felülről a budai hegyről, Corvin városának szerpentinjeiről, még egy baljós pillantást vetett a pesti lámpák zöldes fényű füzérére, amely ott tündöklött a sötét folyó partján, a szerpentin utolsó fordulójáról még egy üdvözletet küldött ifjúsága Városának, a parlamenti kupola ama sötét épülettömbjének, az Erzsébet királyné hídnak, azoknak a szállodáknak ott lenn, azoknak az éttermeknek, a réges-régi éjszakáknak, amelyeket cimbalom és hegedűszó kísért, a vaspaták alól még egy vagy két szinkópa csattant fel a budai utcák kövén, gyors ügetésben elhajtatott az ezüstsisakos alabárdos gárdisták tisztelgő sorfala előtt, az udvari főbejárat vas diadalíve alatt, s felhaladt a márványlépcsőkön a királyi Vár kupolája alá, az ovális terembe, a kábító parfümfelhőknek, s az úrhölgyek púderezett vállairól felszálló édeskés vaníliának és trópusi orchideákra emlékeztető illatoknak, a hegedűknek és zongoraszónak, a muzsikának, a rózsák és orgonák illatáradatának hátat fordítván, nekivágott az éjszakának, amelyben ott suhant a Duna, az iszonyatos, kátrányosan fekete Duna vize, a Szent Korona elvesztett határait sirató mozdonyok jajongásától kísérve...” /Részlet a Zászlók című regényből. Fordította: Csuka Zoltán/
Mindezt egy cikkben írtam meg az Irodalmi Jelenben valamikor 2013 év elején, ebből idéztem (a linkje elveszett) - aznap jelent meg, amikor épp a bíróságon jártunk a Szokolay Zoltán becsületsértése miatti peremben.
Hogy lesz mindebből regény?
"Krlezás" stílusú prózai mű, benne például a mi levelezésünk - hiszen mindez A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS ETOLÓGIÁJA?
Stílszerűen.
Csak munkaigényes.
Hiszen ő volt az, aki aggódva látta a Ludovika melletti kollégiuma emeleti ablakaiból a rémületes sebességgel felépített gyárkéményeket Kőbánya-szerte, 1911-ben.
És most én,azon gyárak későbbi üzemi lapos újságírója - (nem kommunista gyárak, hanem még - akkori - kapitalisták voltak, elvették - majd "visszaadták" /volna/ őket tönkrecsődölve) - aggódva látom lebontásukat.
Mert az én legújabb kori történelmi tapasztalatom szerint tényleg borzasztó a kizsákmányolás és osztozom Krleza akkori aggodalmában, de van egy sokkal nagyobb borzalom (amit ő már nem élhetett meg s ez az én legújabb történelmi tapasztalatom) - ha senki sem akar kizsákmányolni.
Mert a gyárosoktól elvett gyárak nincsenek többé.
Mert az ország a kiegyezés koráig ipartalanodik vissza.
---
Személyesebben majd később, többet - ez most felkerül a "DOKK-folytatásba".
Hogy aztán az értekező forma és a személyes kommetözön (benne a mi vakufényben is őszinte levelezésünkkel) hogy fésülhető össze, az fontos esztétikai kérdés.
Talán zeneileg.
Lesz valami főtéma, aztán szólók, és kórusok... Kundera ír valamit erről (egyelőre elég tőle maga az ötlet. Sem rá sem Klezára nem akarok hasonlítani, az nyugtat meg, hogy nem is tudnék. Magamra viszont szeretnék, csak még - fájdalom - messze vagyok tőle.
Antal | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
