NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-01-15 11:15 Összes olvasás: 68616| 906. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 136. | 2025-01-10 10:52 | A kísértésről
A kísértést (bármilyen formában környékezzen is meg) nagyon könnyű számomra kordában tartani: egyszerűen tudomásul veszem „támadását”, megvizsgálom tartalmát, meggondolom, hogy nekem mit jelent, és döntenem sem kell, általában azonnal elvetem. Ahogy egy klasszikus mondta volt: „Megragadom a nyakánál, és addig szorítom, míg földhöz nem vágom.”
Sokféle kísértésekkel támadhat ránk a műveletlenség, az ősi rossz-gonosz, aminek csak egy célja van, visszahúzni az ösztönök és a meggondolatlanság peremvidékeire, ahol a józan ész és a normalitás értelmét veszíti, és csak a nyers ösztönök működnek.
A kísértés mindig a legszebb arcát mutatja, és a legjobb dolgot ígéri. Aki bedől neki, az elárulja magáról, hogy az életben a könnyen megszerezhető dolgokat szereti, kerüli a nehézségeket, a nehéz, döntéseket igénylő élethelyzeteket, általában csak „mint kés a vajon”, szeretne „átvágni” a legkisebb erőfeszítés nélkül az ÉLETEN. Ez viszont így sérülések, veszteségek és visszafordíthatatlan következmények nélkül lehetetlen.
Az előző fejezetben említett műveltséghez hozzátartozik a tudatosság is. Ha valaki TUDATOSAN dönt amellett, hogy nem enged semmiféle „elterelő hadműveletnek”, mindig a normalitást tekinti vezérlő elvének, annak könnyű lesz az élete akkor is, ha sokkal többet kell szenvednie, mint másoknak, azoknak, akik engednek mindenféle kísértésnek és „külső behatásnak”, akiknek a normalitás nem is létezik olyan formában, amitől erkölcsös és kitartóan JÓ lesz-marad az EMBER.
Jómagam tudatosan döntöttem nagyon fiatal koromban arról, hogy nem fogok úgy élni-beszélni-viselkedni, mint kortársaim, vagy épp a bennünket felnevelő korosztály. Hamar rájöttem arra, hogy ha „lemerülök” abba az „életbe”, amit-amilyet ők élnek, akkor én abban nem fogom magam jól érezni soha. Épp ezért, már 14 éves koromtól kezdve külön utakon jártam a korosztályomtól, és a felnőtt, példát adni köteles rokonoktól. Kevés barátom volt, igazán mély barátságban -két-három emberrel kerültem, de még velük sem lettünk úgy „egyek”, hogy némán is tudjunk egymás mellett ülve akár egy napot eltölteni. A dohányzást is úgy kezdtem el 14 évesen, hogy a világ legtermészetesebb dolga volt számomra, magam választottam, mert imádtam a dohányfüst illatát, később az ízét. (Aztán ugyanígy, magamtól döntöttem úgy, hogy „leteszem” a cigarettát, és egyik napról a másikra, abbahagytam a cigarettázást.) Magam döntöttem el, hogy nem fogok káromkodva beszélni, mert az ember több annál, hogysem 300-500 szavas készlettel élje le az életét, amiből majd a harmada „nyomdafestéket nem tűrő” kifejezés. Magam döntöttem el (némi keresgélés után), hogy Istenhez hű leszek s maradok, s léte olyan természetes, olyan megkérdőjelezhetetlen számomra, mint az, hogy az élethez folyamatosan levegőt kell vennem. Magam döntöttem el, hogy a feleségemhez örökkétig hű leszek s maradok, hogy a családomért dolgozok, hogy minden gondolatom az lesz, nekik hogy adhatok többet, még többet.
Magam „döntöttem” el azt is, hogy nekem az jó, ha így élek. Ha a munkahelyemen azért ismernek el, mert kitartóan megbízható, és hazugságra képtelen ember vagyok (emlékszem, mind a fő, mind a másodállásomban hozzám küldték a szondáztató ellenőrt, mert tudták, engem bármikor ellenőrizhetnek, nem fog mutatni az alkoholszonda soha semmit). Magam döntök, és nem félek nemet mondani, ha számomra elfogadhatatlan dolgokkal találkozok. A kísértés azt is súgja mindenkinek, hogy ilyen esetekben csendben, halkan legyen, ne akarjon magának problémát okozni azzal, hogy konfliktusokat vállal fel.
Végtére is a kísértésnek köszönhetjük azt is, hogy jelen állapotunkban mindenki elfordul a közügyektől, bár hangosan üvöltözik a saját igazukat az emberek, amik annyi félék, ahány ember van.
Sikerült a Kísértőnek a munkája, a végidőket éli az emberiség szinte minden szempontból. Hogy kit fog kísérteni később, amikor már nem lesznek emberek, nem tudom. Jelen viselkedés olyan, mint a vírusok viselkedése: megtámadják az embert, s ha azt elpusztítják, akkor vele együtt pusztulnak azon vírusok, amik épp benne voltak. Ha haláláig nem sikerült másokat belőle megfertőzni, akkor maga a vírus ezt az embert hiába fertőzte meg, gyakorlatilag „öngyilkos” lett maga a vírus.
Kérem, mindig gondolkodjanak. Azon is, amit most olvastak tőlem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
