NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-09-08 01:25 Összes olvasás: 62188| 873. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 115. | 2024-07-24 10:49 | A nikotinról
A hatvanas-hetvenes években a falusi közösségekben (de mondhatjuk, szinte az egész országban) szinte minden férfi dohányzott. Nálunk legalább is így volt. A nők közül csak nagyon kevesen szoktak rá erre az élvezetre, inkább értelmiségiek (pl. tanárnők) fújták a füstöt a férfiakkal együtt. Az iskolákban még szóba került olyan, hogy például órán ne dohányozzon egy tanár, így a matematika és az énekórán mindkét erős dohányos tanárunk négy -öt szál cigarettát minimum elszívott, s ez azt is jelenti, hogy mi is egy keveset, passzívan. Emlékszem, egyszer énekóráról küldött el a tanár úr a boltba egy doboz Kossuth cigarettáért, úgy igyekeztem, hogy óra végére érjek vissza, de így sem menekültem meg egy kotta elolvasásától, egy feleléstől (ami akkor annyira „ment”, hogy kapásból ötösre olvastam el a kottát). Nekem annyira kellemes volt a dohányfüst, hogy azt gondoltam, ha nagy leszek, én is dohányozni fogok. Így is történt. Nyolcadikos koromban odaálltam anyám elé egy doboz Fecske nevű cigarettával, és bejelentettem, mostantól dohányozni fogok. Anyámat nem lepte meg a dolog, sőt… A vidékiek tudták (háborús élményekből is talán), hogy a cigaretta elveszi az étvágyat. Nekem anyám maga mondta, hogy „dohányozz, mert kövér vagy”. Így 1978-ban elsős szakközépiskolás koromban egyedül nekem volt írásos anyai engedélyem arra, hogy dohányozhatok, és az iskolában nem zaklattak ezért.
Fecskével kezdtem, de kipróbáltam minden fajtát, a „mezítlábasokat” is, és mind finom volt nekem, mind ízlett. Egyedül a román és a bulgár cigaretták nem érték el azt a határt, ahonnan a kedvenceim lehettek volna.
A falunk és a környező falvak nagy dohánytermelő települések voltak. Amerre a szem ellátott, mindenütt dohány termett. Dohányt termelt a TSZ, és a tagok is, „maszekban”. A TSZ dohányszárítója a környék egyik legnagyobb ilyen „üzeme” volt, gázolajjal működtek a kazánok, amik a meleg levegőről gondoskodtak. Akkoriban a gyerekmunkáról sem esett még szó, így én is minden nyáron ott dolgoztam, 1978 nyarán (amikor Nyíregyházára mentem tanulni) két hónap alatt 4500 forintot kerestem, emlékszem, életem első Levis farmernadrágját ebből vettem meg (980 forint volt, ha jól emlékszem). Nekünk is volt saját dohányterületünk, és kalákában jártunk ki a szomszédokkal a dohányföldekre a különféle munkák elvégzésére. Így közösen „törtük” a dohányt. Emlékszem, a fekete, keserű dohányzsíros kezünkkel milyen jóízűen falatoztuk a hűvösben a szalonnát-kenyeret. A friss leveleket kétlovas stráfszekerekkel vitték be nekünk a hodályokba, a pajtákba, ahol hosszú, zsineges fűzőtűkkel a száruknál átszúrtuk a leveleket, és a „szerdiákra” kötöztük. A legveszélyesebb a kakasülőn volt a kötözés, az már hat-nyolc méter magasan volt, és egy-egy ilyen négy méteres dohánylevélfüzér száz kilós nagyságú volt (ha nem több). Itt aztán hónapokig száradtak a levelek, majd télre hazavittük ki-ki a saját házába, ahol is aztán kezdődött a csomózás. Ezt is kalákában végeztük, sorra jártuk egymás házait, de végül mindenkinek elkészült a leadni való zsákvászonba varrt, válogatott, csomózott (kötegelt) dohány. Bevarrtuk erős zsineggel, és így vittük el a felvásárlóhoz, aki lemázsálta, és megmondta az épp aktuális felvásárlási árakat, mennyit adnak az első, másod-, vagy harmadosztályú bálákért. Általában nagyon jó minőség termett, és az árát egyszerre kapták meg az emberek, egy közös, fizetési napon. Több tízezret is kereshetett egy család így, a „létező szocializmus” munkabér bevételeit kipótolandó.
Tizennégy évig dohányoztam, első gyermekem születése után hagytam abba a cigarettázást, ám munkahelyemen passzívan legalább napi két dobozzal „elszívtam”, illetve beszívtam. Akkor sem volt semmi averzióm a dohánnyal kapcsolatban, máig kellemes nekem az illata, az íze is. Máig pipázok… néha, amikor fesztiválokon, vagy falunapokon dolgozok, utána jólesik egy pipa elpöfékelése. Idehaza soha sem dohányzom, ha nem megyek sehová két hétig, akkor két hétig nem szívok egy negyed pipát sem. Beszélgetések közben esik igazán jól a pipafüst, vagy a pipadohány! Igazi szellemi élményt is ad, a szokásos fizikai „tünetein” túl. Bár nem lenne szabad egy „kortynyit” sem szívnom belőle (infarktus miatt), nem értem, miért ne tenném, ahogy az alkohollal is. Ha nem vagyok rabja semminek, akkor mindent szabad. Igaz, nem minden használ.
„A szív, a látóidegek, a gyomor, a belek, minden fellázad ellene. Akkor elhajítjuk a keserű csutkát, rögtön meghízunk, egészségesek, kövérek és boldogtalanok leszünk.
De addig! Mintha valamilyen gonosz s mégis boldogító ősanya keserű csecsét szopnánk naphosszat! S valami játék és méreg is kell az élethez; máskülönben csak egészség és gyakorlat, nem élet.” -írja Márai, és ezt csak az fogadja el, aki megtapasztalta.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
