NAPLÓK: történetecskék Legutóbbi olvasó: 2024-11-21 15:19 Összes olvasás: 23665| 4. | [tulajdonos]: Beépített múlt | 2006-09-28 10:37 | | Egy május elsején, mikor a nevelő csak nyolckor keltett minket, s akkor is előbb a lányokat odafönt, azt a kettőt, ki a kollégiumban velünk, a három Szabó ikerfiúval mindig itt maradt, szóval egy ilyen ötszemélyes május elsején, én korábban ébredtem, mint testvéreim. Egy nagy barlangféléből jöttek a hangok, vagy a föld mélyéről, melyekre ébredtem. Feneketlen kongású beszélgetés, mely mintha messze-közelről egyszerre szólna. A hátamon feküdtem, hallgatóztam. A soha nem látott világ ismeretlen hangzása elbűvölt, elvarázsolt azon a reggelen. Figyelem és örömérzet jellemezte állapotom. Ilyet éreztem mindig, amikor mesébe feledkeztem. Zavaró csörtetésként hatott rám az ébresztés s két öcsém ébredezése. Őriztem míg tudtam a képességet, hogy halljak, hogy varázshangjaim ne vesszenek el az elérhetetlenbe. Már percek óta űztek a reggeli zajok, a fiókok dörömbölése, a lepedők suhogása, a beszéd, s kérdés: mit álmodtál? Majd félóráig erőmet megfeszítve küzdöttem hangjaimért, egy ellenséges, kimért és mérhető hangkáosz ellen. Reggelihez sorakoztunk mind az öten, élünkön Mari néni, s ahogy lépkedtünk a nedves, penésszagú alagsori lépcsőn, a szagok, az új érzetek győztek le végül. A lépcső rücskös szürkesége, a nedves sarkok hűs lehellete, s a testem körüli testek melege. Elengedtem a másik világot, elengedtem és nem meséltem róla senkinek soha. | |
| 3. | [tulajdonos]: Beépített múlt | 2006-09-28 10:01 | A Bölcs sánta volt. Bal lábával, s az ördögpatkója-vastag cipőtalppal, kicsit kifordítva lépett. Emlékszem, az éjjeli ellenőrzés idején, mikor lefelé botorkált a lépcsőn, a nem emberi járás hangjaitól görcsbecsavarodva feküdtünk ágyainkban. Homloka szögletes, arca túl hosszú, seszínű szemeiben idegenség. Soha nem éreztük, hogy nő. A gyerekszem a nemek mögött keres, s oda látja örökölt szörnyképeit. Számunkra ő a Bölcs volt, akitől féltünk, bár nem emlékszem, hogy valaha is tett volna olyat, ami ártott volna nekünk, vagy bántott volna minket, akárcsak hangosabb beszéddel. Igaz, nevetni sem láttuk őt soha. Később, tíz évesen, amikor először éreztem, hogy látok, észrevettem őt. A csöndet láttam, mi körbevette, s az angyalt, aki szögeletes arca mögött ült és mosolygott. Nem szóltunk egymáshoz soha, de tíz éves koromtól én egyedül többé nem féltem tőle. Ismertem már és megszerettem. Ez idő tájt gondoltam arra először, hogy a felnőttek között meghatározhatatlan tartalmú csaták folynak, s csordaszellemük sokkal kifinomultabb, de kegyetlenebb, mint nekünk gyerekeknek.
| |
| 2. | [tulajdonos]: Beépített múlt | 2006-09-26 14:05 | | Anna magasabb volt, mint a többi lány, szőkébb, vékonyabb. Mikor rá gondolok, megértem hirtelen, mit jelent a belső szépség. Annában a belsőt rágta a depresszió. Ugyananaz az arc, ugyanaz a haj, szem, száj, test bombázót adott volna, ha nem beteg, ha nem lesz beteg ilyen korán, még gyermekként. Az én szememben így Anna a betegség, a rosszullét volt maga. Gabi teljesen más volt. Kicsi, törékeny, kreol, haja fénye a legszebb bársony. Tűz volt abban a lányban, kis, formás fenekéről még ma is álmodom. Rózsa, ajaj, Rózsa! Arca mint Karádyé, orrát Tolnai Kláritól kölcsönözte, s Istenem, szeplős volt! Fekete hullámos haj és fehér arc zárta a klasszikus kelléke sorát. Századeleji sztár állt elém, valahányszor nyílt az osztály ajtó és puhán belépett. A gyermeklányok szépségét csak fokozza érintetlenségük, az, hogy mit sem tudnak önmagukról, s hogy Csegres láttán ők is ugyanúgy beledermedtek a zöld padokba, mint mi, akik fiúk voltunk, vagy én, az osztály legjobb matekosa. Volt egy lány, egyetlen egy, aki mellett izgatott lettem, s különös, megfoghatatlan vágyat éreztem valami más világba. Mintha minden más osztálytársnőmből, sőt, a srácokból is horodozott volna valamit, valami nagyon lényegeset. Beteg is volt, mint annak, ugyanazok az óriás, messzire néző szemek, kicsi törékeny és ismos, mint Gabi, s fürge. Se a kötélen, se a felemáskorláton, se labdajátékban nem érte utol senki az oszályban. Ő is oly puhán tudott megjelenni, mint Rózsa, s míg a klasszikus szépség külső formáit Rózsa birtokolta, addig ez a lány belülről sugárzott mindent. Néha szeplősnek láttam, máskor, kreolnak, s varázsgömbként vonultatta föl előttem Anna túlzott kifinomultságát, Gabi tüzét, s Rózsa sugárzó nőiségét. Mögötte ültem. Elnéztem sokszor se szőke, se barna, félhosszú haját, sovány hátát. Semmi gondoltam, semmi nincs e lányban, de nem fordultam el, csak néztem. Jó volt. Ha néztem, se Csegres, se ősz, se lányok, s bátran kimondom, még ő sem volt jelen. Átnéztem rajta egy másik világba. Kapu volt ez a lány, eleven nyitott sebe egy rejtett dimenziónak. Dinamikája volt több és más, mint a két csöngetés közé szorított matekidő, kisugárzása mesélt, muzsikált. Hangszer volt ő, nem komponista. Én sohase feledhető szép mesém. Szerelmes volt belé a fél osztály, mégsem udvarolt neki senki. Leszámítva Gyurit, akiben vulkánként forrongott a szeretethiány, s az utosló gimnáziumi évben megtört öregemberként ült közöttünk csöndes pálinkagőzben. | |
| 1. | [tulajdonos]: Beépített múlt | 2006-09-26 13:30 | | A matekóra úgy kezdődött, hogy mi mind a huszonketten beültünk a zöld padokba. Kint őszi hideg ezüstözte az ablakot, bent kattogva hűltek-fűltek a gázkonvektorok. Csegres tanárúrból mindenekelőtt homokszín köpenye maradt emlékezetes, s az alóla előtolakvó pocak, has, potroh. Az idő ködéből fölsejlik még a fej kövérkés téglateste, s az őszesbe váltó, gondosan hátrafésült haj. Csegres tanárúr sosem kopaszodik. Mérges sem volt soha, hangját nem emelte, de lényéből folyton, valami félig komoly kesernyés szigor áradt, citromszag, semmit nem akaró, maró. A homokszín köpeny és a félelem között matematikailag nehezen fölfejthető összefüggés láncolat feszült, s tartott feszültségben huszonkét padbanülőt. A friss tavaszi matekórákat, s a melegen duruzsoló téleieket, mint soha meg nem értett levezetéseket, zárójelbe tette az emlékezet. Csak az ősziek, a savanyúszagúak, hegyesszögekkén szúrnak, s böködve figyelmeztetnek ma is, mikor azt hiszem, felnőttem már, s elég csak szembefordulnom borostás tükörképemmel gyáva reggeleken. Csegres mögöttem áll. Apró vaddisznó szemével mosolyog. Feje mellett lágyan ontja illatát a falraragasztható citromos illatosító... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
