NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-07-02 02:13 Összes olvasás: 196182| 19. | [tulajdonos]: téved/remény | 2013-08-08 12:16 | 2 napja azt érzem, h írnom kell neki. Rossz érzés. Hogy azért kell írnom, mert miattam nincs lezárva, elengedve szépen, h miattam van, h nincs, h nem találtuk meg egymást legalább egyetlenegyszer az életben, miattam, mert nem kerestem, mert nem írtam neki.
Ami butaság. Mert ha tényleg igaz lett volna az a csoda, ami velem sose esett meg életemben, az, h viszont szeretett, akkor nem bírt volna így elválni tőlem. Akkor szüksége lett volna rá, h keressen. Akkor erősebb lett volna a vágy, a hiány annál, ami visszatartja.
De eszébe sem jutott keresni.
A múlt héten olyan volt, mintha szétrúgták volna a szívem. Most meg jött a remény. Gondolom, addig nem oszlik szét, amíg el nem követem azt, ami végképp betesz: írok neki. Fura ez ezzel a reménnyel. Nem tartanék itt, ha nem lett volna korábban. Lehet, h annak tűnök, de nem vagyok őrült. Tudtam, h nem szerethet, én még azt is tudtam, h a 'kedvel' kategóriára sincs esélyem. Nem volt jó, de annyira nem gyötört. Csak attól változott meg, h elém tolta magát az esély. Mindenre.
Most mit mondjak erre? Hogy bolond vagyok? Láttam a szerelmet rajta. Néha. Ritkán. Aztán eltűnt. Aztán egyértelműen nem kedvelt. Elfogadtam. Aztán megvillant a remény újra. Nem hittem neki. Aztán elhittem. Kiderült, h tévedtem. És így tovább. Sokszor.
Azt hiszem, reggelre eldöntöttem, h írok. Olyanformán, ahogy a vezetési vizsgára mentem: biztosan abban, h megbukok. Van mit veszítenem. A legjobb ami történhet, h nem válaszol. Ha válaszol, 'his answer will smash my heart.' Meg amit gondol majd rólam. Mert most csak közönyös, de akkor...Semmi jó nem jöhet belőle.
Akkor miért?
Mert az a történet, amit a remény írt, ami a valósággal ütköztetve lassan megsemmisít, úgy hangzik, h az ember, aki szeretett engem éppúgy látni akar még egyszer, mint én őt és hogy két napja várja, h megkeressem. Pedig még azt is tudom, h ebben az emberben már majdnem kifogyott a szerelem.
But even that little makes the difference between death and life.
*************
éjjel egy kutya vonyékolt kísértetiesen az ablak altt. Mikor kinéztem, 1 fekete kutyát láttam, aztán mintha lett volna mellette 1 fehér is. Aztán- gondolom a függöny miatt- hol ott volt mindkettő, hol csak az egyik, hol csak a másik. Amikor már abban se voltam biztos, h van-e ott egyáltalán vmi, akkor feküdtem le. De onnantól, h kinéztem, megszűnt a vonyékolás és a mozgás is. Néma volt minden.
| |
| 18. | [tulajdonos]: letter 1 | 2013-08-07 16:57 | I am no evil. What was between us was good. You met me as one comes across optional help that he decides to use or not.
I didn't harm you. I would never harm you in any way. I could not.
Don't think of me as evil. I am not. And i am not and won't ever be the means of any evil. If you think of me as a ruining influence, it is not the truth.
I am suffering very much. But i have done nothing against you.
******
| |
| 17. | [tulajdonos]: egy válasz | 2013-08-04 16:37 | | Asszem legalább a meghamisításon keresztül nem akartam elveszteni. Hogy másra, így másvkire emlékszem, mint aki volt. Vhogy úgy, ahogy a fényképek is a valódi emlékek helyébe lépnek. Nem tom. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 16. | valaki: egy kérdés... | 2013-08-03 08:55 | | "Nem fogok történetet írni, mert se tévedni, se hazudni nem akarok." miért nem akarsz tévedni? | |
| 15. | [tulajdonos]: nevek | 2013-08-02 18:51 | Hetek óta gondolkozom, mi volt a néninek a neve. Mikor már nemcsak megalázott, szemétre dobott test volt, egyre kétségbeesettebben, de még mindig kifogástalan udvariassággal könyörgő hang a sötétben, mert rajta felejtették több, mint fél óráig a kacsán és már mindene fájt az egyre terjengő bűzben. Napokig alig mozdultam és alig voltam ébren, éjjel meg őt hallgattam, mert begyógyszerezték, amitől bebódult és hangosan közvetítette az álmait. Emlékszem egyre, egy kislányt akart kimenteni az őt elnyelő sártengerből. Egyre kislányosabb lett a hangja, szinte kezét is összecsapta hitetlenkedve, mint aki először kerül szembe a gonosszal.
A műtét után telt ház volt a sebészeten, így kerültem az elfekvőbe, ahol engem és a cigányasszonyt leszámítva 82 volt az átlagéletkor. Volt, akit hallottam meghalni. Illetve a csöndet, és még valamit. Nem tudom, miből volt, a cigány nő nem mert tőle benn maradni, úgyhogy kiültem vele a folyosóra, pedig én nem féltem.
Sokáig tartott, mire megfordultam az ágyon. Próbált ő velem beszélgetni, de én, ha akkor van ilyen opció, senkihez se szóltam volna többet. A bal oldalamon fekvő nő egyáltalán nem tudott magáról, de durva volt minden megnyilvánulása. Mint akiről lefoszlott a takarás és kilátszik a lelke. Illetve ez különböző mértékben, de így volt mindegyiküknél, akikből nem látszott más, mint a tönkrement, kiszolgáltatott, már alapfunkciókra is alig képes test. Abban bujdokolt a lélek.
De a jobb oldali néninek meglett a keresztneve, mert akármilyen nyomorúságos állapotban volt is, (nem tudott ülni se, csak ha feltámasztották) a tudata, hacsak el nem kábították, ép volt.
Csökönyösen a nevén szólítottam magamban is, és akkor is, mikor beszéltem róla, segítséget hívtam hozzá (lógott belőlem a cső), mert akkor már napok óta beszélgettem vele, már elmesélte az életét, már fényképeket is láttam, és azt is, hogy ez ugyanaz az ember még mindig, de nem látja senki, mert csak a test látszik, ami alig működik.
És ebből az következik, h nincs rendes neve, h úgy beszél vele az ápolófiú, mint egy idiótával, h ott marad felültetve egy szál lepedővel takarva és mikor az lecsúszik róla, akkor meg ott marad meztelen, mert nem tudja felemelni a kezét, h betakarja magát. És mki rohan és azt hiszik, h úgyis mindegy már neki. Pedig nem, mert érzi. Takargattam aztán, mert tudtam, h ha teste nem is képes már a méltóságát megvédeni, a lelke nem mondott még le róla.
+++++++++++++++++
Ebben a csak számomra fontos történetben nevetségesen egyértelmű volt a szereplők neve. Akit szerettem, annak a neve uralkodót jelentett. A kedvese neve pedig királynőt. Az ember itt leteszi a fegyvert, legalábbis én le, mert ennél világosabb nem lehetne, h semmi keresnivalója.
De nem volt szabadulásom. Az én nevem annyit tesz: hírnök, közvetítő ég és föld között. Tavasszal azt álmodtam, h ronggyá hallgattam egy ócska slágert, mert 2 sorában benne volt a válasz. És felébredtem és nem emlékeztem, mi volt az a 2 sor. Mintha meglenne az üzenet, meséltem ezt akkor, nálam lenne, a kezemben, de nem tudnám elolvasni.
Valahogy így és ennyi volt ez közte és köztem.
Illetve egyre biztosabb vagyok abban, h soha semmit nem fogok tudni arról, h ennyi is volt-e egyáltalán.
| |
| 14. | [tulajdonos]: dokumentál | 2013-07-31 13:29 | 2013. május 1, éjjel3 és 4 közt kb (a nap még nem jött fel)
"a fájdalom energia, elrepíthet
"pain is inevitable, suffering is optional" (Murakami)
nem akarok tévedni
"most már sosem leszel egyedül"
akkor is megvált engem, ha nem boldog a vége
mintha a határán lennék vminek
ESÉLY
elmerülni a fájdalomban árulás mkivel szemben, akkor hiábavaló volt
az esély elpazarlása"
**********
2013. január 14.
"How many more years to come? ... To write down the petty problems I am having at the moment, however lifechanging they might be( as every tiny detail, little misunderstanding can develop into sg fatal.)
And writing about that, writing about 'love', no. Eyes closed, silence, deafening, unbroken. I will lose: that's for sure. Hopefully, he won't. He mustn't."
***************
| |
| 13. | [tulajdonos]: gyöngy | 2013-07-30 08:02 | | álom. Középen ül, bort fejt és ereszt poharakba mkinek. 'A gyöngyöt is meg kell inni!' nyomják a kezembe. Mikor meglát, teljesen nyílt szeretettel néz rám, de nem értem, erre a fejét ingatja, és nem foglalkozik többet velem. Viszont teszi a dolgát, olyan mozdulatokkal, h el kell fordulnom, h ne sírjak. | |
| 12. | [tulajdonos]: föld | 2013-07-27 17:44 | Most kb 15 óráig egyedül vagyok G.-ben anyám szárított fűszerei és gyógynövényei között, a faluban, aminek több pontján őseim csontjai vannak a föld alatt, van ahol akkora a dzsumbuj, hogy már megtalálhatalanok a rég ledőlt fejfák és beszakadt sírok, van ahol már ennyire se terjed az emlékezet, mert rég beszántották és már nagymamám se tudta megmondani, hogy kinket is temethették oda még a XIX. században. Ide szoktam visszatérni, mint az agyoncsépelt közhellyel Antheus, mert a dűlők nagyanyám történeteivel vannak tele, az utcákban a gyerekkorom, kicsit érthetetlenül, hiszen nem itt nőttem fel, és még csak az sem igaz, h különösebben boldog lettem volna minden látogatáskor. Egyszerűen azért, mert vmikor eldőlt, hogy nekem itt ér össze a föld az éggel.
| |
| 11. | [tulajdonos]: idézet | 2013-07-20 19:52 | Hát nem emlékeztem teljesen jól, de itt az eredeti álom. (Kivételesen hozzáfértem. (Hónapok óta nem tudom megnyitni a volt blogomat.)
"Nem szoktam repülést álmodni, azért írom le (rosszul, nem megy jobban, kár), amit tegnap éjjel.
Azt hiszem, emlékszem a pszichoanalízis szerint mit jelent. És halványan érteni vélem, mégha nem is ugyanúgy. Úgyis halvány volt az egész, még a fény is, ami ott volt, körös-körül benne.
Utaztam egy keskeny busszerűségben., ami olyan volt, mint egy sportkocsi, nem volt teteje, s oldala sem onnét, ahonnan az ablakok kezdődtek volna. Csak egy sor páros ülés volt, felkelni nem lehetett. Ült ott vki velem, nem emlékszem, kicsoda.
Utaztunk és egyszer csak a busz – menetrendszerűen- a levegőbe emelkedett, a felhők fölé és ott haladt tovább. Az első reakció a tériszony, mert hát nagyon alacsony volt az oldala, a hónaljamig se ért fel. Aztán rájöttem, h útitársam nem vette észre, mi történt, s kezdtem mutatni, nézd!, de azt is éreztem, h fél, hát nyugtattam, h jó, ami történik, h nincs miért félni. Aztán, bár átfutott rajtam(gyomorkörnyék), h nem illő, meg hát azért még mindig tartottam attól, h kiesek, kinyúltam és téptem egy darabot a mellettem lévő fehér felhőből. Később leszálltunk, fák szegélyezte útra, én meg fogtam a felhőt a markomban. Még azután is, h felébredtem. Percekig éreztem."
| |
| 10. | [tulajdonos]: lightness | 2013-07-19 11:07 | Van, látod, olyan is, mint az imént. Hogy megyek az utcán, mintha megtelnék fénnyel és olyan könnyű lesz hirtelen, csak simán szeretlek. Aztán innen, ebből a -pillanatnyi- fényből, olyan tévedés, nehéz gonoszság arra gondolni, h te meg nem.
Amiről írni akartam épp. Meg, hogy nem akarom ezt így csinálni tovább, édes szerelmem. De, látod, nem írom. Szeretnék veled beszélni. Szeretném, ha lennél. Mint ahogy álmodtam egyszer, pont virtuális szerelmem viszonzott időszakában: hogy kinyúlok az autóból, amiben mozgássérült szerelmemmel repülünk, és szakítok egy darab felleget. Ébredés után még percekig a markomban éreztem.
Hát azt hiszem, valahogy így vagyok veled. Nem akarok belemenni annak a kínjaiba, honnan is tudom, h nem szeretsz, h utálsz, h mindegy neked, h elutasítottál, h elfelejtettél, meg folytathatnám, mert ez vhogy olyan, mintha negatív dolgokat gondolnék rólad. És nem akarok.
Mert bennem fény voltál. És az is vagy.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
