Ki tudja mióta ülök a gép előtt, és a feladványokon gondolkodom. Passz. Semmi épkézláb ötletem. Lehet, hogy máshol jár az eszem. Hiányérzetem van. Unokáimra gondolok. Látnom kell őket, hamarosan megyek hozzájuk, de addig ki kell bírnom valahogy. Mondjuk pótcselekvéssel. Tehát a feladvány...
"A felolvasó estekre jöttek néhányan, hogy bebizonyítsák, nem is voltak olyan rosszak a verseik. Gondolhatod, milyen mély nyomot hagyott bennük az a kezelés, amiben részesültek. Mert nem hoztak magukkal hálából virágcsokrot." (Volt egy pillanat c. naplóból)
A fenti idézet írója berzenghet, hogy csupán kiemeltem mondatait a szövegkörnyezetből. Nem hiszem, hogy a mondanivalója más lenne. Gőgös lettél faopál alias tintareb. Sajnálom.
a semmi közepén nőttem fel ott ahol a gyom százával terem ahol nem létezik az Isten így lettem magábafordult idegen önmagát pusztító átkozott ki hátrahagy pár sornyi verset amit nem olvas senki sem vagy ha mégis száját húzva veti meg
már nem sírok nyughelyénél végighúzom kezem a nevén élt 76 évet - rútat és szépet megtanult néma lenni az átkosban hozzám is ritkán beszélt csak a jó bor mellett eredt meg a nyelve s én elborzadva hallgattam háborús emlékeit néha szépet mesélt mosolygott rám álmodozón beszélt a csillagokról a tejutat a göncölszekeret együtt bámultuk nyári estén csendesen hunyt el (épp ahogyan élt) így én lettem az emlékezet és ő az emlék
