Sákazsjéyge talatzsapat, nem KELL hozzá csupap SZERELEM nélkül függöny ELŐTT goropot A SOUL, rávis, ha nem MAGA az ynozsi, kvázi sérötynéf
Testének hatása alá kerülve bevett, egy szem híján, két levél gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítót néhány nap alatt. Egyszer csak, arra lesz figyelmes a foga nem kér már figyelmet. Nem fájnak az ízületei, könnyű és hajlik a teste, s megszűnt az alapzaj, a zűrzavar, a gondolatszmog a fejében. Erről jutott eszébe, mert az alapcsendben meghallott egy gondolatemléket, amit S.O. a kisfőnöke mondott
annakidején: "Neked is az a bajod, hogy gondolkodsz."
Egy biztosítónál, dolgoztak akkor.
Igen, van olyan, amikor a gondolkodás megrontja az életet. Már rég nem ott dolgozik, de ez a furcsa szokása megmaradt. Próbálja összeszedni a soul elgurult darabkáit, felhúzni kivetett horgonyait, kihúzni beakadt fullánkjait, megkeresni, felszedni eldobált gyöngyeit, és nem változtatja szurokká őket, élvezni az új képességet, hogy tud dönteni a gondolatai felől.
Élete legnagyobb katarzisai, nem művészi alkotásokban, hanem szerelmekben mérhetők. Ezek között is a legnagyobb, amit (...) iránt érez. Ebből még a fájdalomcsillapító sem gyógyítaná ki, gyulladáscsökkentővel. Az újszölött terméke a poo, és a wee. 2 hetes koráig előirányzott napi kettő a poo-ból. Nem lehetnek nyugodtak, addig, míg nincs meg.
Female infant of (...) (...) (...)7278 43221221(..) 2937
Igen, ebben a testben, ebben a formában, senki nem lesz többé. Igen, most már elmondhatja. Nem kell lekopogni: faasztallap alján, alulról fölfelé, bal kézzel, középső ujjal.
Megfellebbezhetetlenül a világra jött.
Íródott, 2019. november havában , BIGGELSWADE BEDFORDSUIRE-ben LONDONTÓL ÉSZAKRA, 60 km-re, egy kisváros vadiúj kertvárosának, vadiúj, önálló, két szintes, (kis)kertes házában.
De ne irigykedjen senki, mert a brit szigeteket hamarosan elönti a tengervíz a tengerszint-emelkedés miatt, amit a klímaváltozás okoz. Nagy szívás lesz az a banknak. (smile)
A kis unokám három hetes, de ma született volna meg papírforma szerint. Viszont, fejlett, egészséges szopik és gyönyörű.
LUCIANA MARGARET MOUSA a becses neve. Vitóris Szilvia Erna (magyar) & Matthew (Almuthana) Mousa (angol) első gyermeke. Szintén angol állampolgár.
hosszú az út a kiskapuig míg – nem gondolt semmire
Mint, Senecio két szeme, elindult, hogy helyet cseréljen. Alsó-felső ajkát kockásra húzta; az Első megszeppenés. Feje, mint egy bolygó, mint egy lövedék, gömbölyű mindkét sarka. Orcája horpadtra szíva, nincs benne szívószál, azt később találták fel.
Minden horpadás szögletes, mint a Te hiányod, és kétoldali. Szája, önerőszakkal befogva, arca mégis, szabályos kerek, jobb szemöldöke, vagy a bal, attól függ honnan nézzük, felvont, (f)ordított, íves. Mintha csodálkozna, mekkora pofont kapott, amitől megbomlottak a vonásai. De nem szakítja fel a koponyát, mégis, valóságos gödör, vagy müzlispohár, öblös tálka, mintha rosszallná az étkezésem.
Jaj, mit beszélek, nem is, az a lányom szeme. (Csak a fránya bűntudat mondatja velem mindezt, meg hogy nem tudok meghalni.)
Ki is Senecio? A barátom? Vagy a lányom? Paul Klee Seneciója. Mindegy! Mind egy!
Kezdem megszokni, e szép assziszt-metriát. Ő is (volt) bio-hóc, fehér arcú, Harlekin - Irine Papas, és ha nem is, de ki nem is, Senecio? Pedig lehetett volna, Ócenária belőle! Senecia Ócenária. Tehetségét a nemzetiben is… Szomorú vonás, sokkal, kereszt-vonásokkal. Senecio arcában mélabú. Féllábú-bagoly gubbaszt. Könny(v)ekbe lát, közhelyeket keres. Zavar, hogy természetes. …nek kéne látnom, pedig, csak kubik, mint aki, anyukám fivére, Péter Apost volt. De, szerencsére, nem látszik, mert csal, csak mell. De legalább, kuvikolnia kéne. Zavar, hogy apukámat, s magamat persze, kellene látnom benne, de, persze, csak ha nagyon muszáj. Magamat kényszerítem, hogy emlékezzenek rám. Is.
Senesio tokás, vagy, nem is, álla alatt keményített gallér. Szerencse, hogy azt nem nekem kellett keményíteni. Elég volt magamat! De szívesen felakasztanám a (talán öt) „afrikai nők korsóval” témájú faliszőnyegünkre, (ha lenne időutazás), vagy helyett, mert nem természetes, hogy a hetvenes évektől, hárman, „öt afrikai nővel” laktunk egy kis kelet-európai senecioi országban, Senecio arculattal, egy töpörödő kis faluban. Ráadásul apukám ágya felett.
De legalább akkor még volt nekik is vizük. Mármint az afrikaiaknak. S nem éheztek annyira, mert mise.
Akkor még mi is ittunk eleget. Nem tudtuk, hogy két-három liter is ajánlott. De volt, aki ezt is, a borra értette.
Legközelebb egy nagy kancsó ivóvízzel jövök, a vállamon. Vállalom. Kedves Senecio!
Valamikor író akartam lenni. De most már annak is örülök, ha találok egy tollat, ami fog.
Színes, hegyes ceruzákról nem is beszélve.
Versekről szó sem volt. Szerelemről is csak érintőlegesen, és csak a tananyagban. Költészetről meg pláne. Petőfi, Ady, József Attila és társai, minden fontosat elmondtak helyettem. Sokszor többet is. Részemről minden artikuláció, egyben partikuláris volt, a saját szakállamra, mert fenét se érdekelt. Fene fenét meg nem ehet, így szólt az intés.
Ez, azóta sem akar változni. Egyedül csak nekem fontos, hogy írjak, s amit magamról írnék, pár embert ha érdekel. Azoknak meg szerencsésebb személyesen elmondanom, miöröm, ésmifáj.
Valamikor zene akartam lenni. De most már annak is örülök, ha csend van körülöttem.
Valamikor zene akartam lenni de nem találtam magamhoz megfelelő zeneszerzőt. Maradtam hát, simán csak zaj.
Valamikor regényhős akartam lenni, de nem volt akkoriban, aki kitaláljon. Így hát nem vagyok kitalálva se még. Magamtól vagyok ilyen lökött. Ahogy esem, úgy puffanok. Ahogy eszem, úgy hízok, vagy fogyok. Ha kergetnek szaladok, de csak ha nem szégyellem, s csak ha hasznos, mert hogy utolérnek. Másképp megállok, mert tudom, hamarabb szabadulok.
Valamikor író akartam lenni. De most már annak is örülök, ha találok egy tollat, ami fog.
A hegyes ceruzáról nem is beszélve.
Versekről szó sem volt. Szerelemről is csak érintőlegesen, és csak a tananyagban. Költészetről meg pláne. Petőfi, Ady, József Attila és társai, minden fontosat elmondtak helyettem. Sokszor többet is. Részemről minden artikuláció, egyben partikuláris lett volna, a saját szakállamra, mert fenét se érdekelt. Fene fenét nem egyen, így szólt az intés.
Ez, azóta sem akar változni. Egyedül csak nekem fontos, hogy írjak, s amit magamról írnék pár embert ha érdekel. Azoknak meg szerencsésebb személyesen elmondani, miöröm, ésmifáj.
Valamikor zene akartam lenni. De most már annak is örülök, ha csend van körülöttem.
Valamikor zene akartam lenni de nem találtam magamhoz megfelelő zeneszerzőt. Maradtam hát, simán csak zaj.
Valamikor regényhős akartam lenni, de nem volt aki kitaláljon. Így hát nem vagyok kitalálva se még. Magamtól vagyok ilyen, olyan, amolyan. Ahogy esem, úgy puffanok. Ahogy eszem, úgy hízok. Ha kergetnek szaladok, de csak ha nem szégyellem, s csak mert hasznos.
Jó, jó a játék. :-) Sajnos nálam, azt erősíti, amiről tanulmányaim szerint is, legalábbis egy időre, le kéne szoknom. Vagyis, hogy csupán asszociatíve írjak verseket. Ahhoz kitűnő gyakorlás tényleg, mert kicsit megkeveri, felkavarja a tudatalattit, a passzív szókészletet is olykor. És, igen, egy fordulóban részt vettem, s annak több tanulsága is volt számomra. Pl. az egyik, hogy a tanulmányaim szerint (is) választottam ki a nekem tetszőt, a szavazásnál. Mert nem csak tetszett, hanem "meg volt írva", a legjobban volt megírva. Vagyis, éreztem benne a tudatosságot. A tervet, ami alapján elkészült. Az úszás, mint olyan nyelvére lefordítva: Elegánsan, könnyedén szelte a vizet. Kin tartva a fejet belőle. Oda ért célba, ahová tartott. Az én verseim, általában, mondhatnám hogy mindig, a víz alatti úszáshoz hasonlíthatók. A végén derül ki, hogy hol is érek partot.. Hogy van-e ott valaki. Persze, előfordul, csak nem túl sokan vannak, s legtöbbször ugyanazok. Nem teljesen lakatlan az a part azért, mint pl. az egyetlen menetben, amiben részt vettem volt.
YT link https://www.youtube.com/watch?v=930ZxDqpUCo
Másodszor megnézve is nagyon mélyen megérintett. Az életről, egóról vs. istenről, a különböző életkorszakokról szól. A Váltás egy quantum ugrás, amikor hirtelen teljesen megváltozik a szemléletünk az életről, és korszakot váltunk, például a család vagy karrier helyett hirtelen a szellemi fejlődés, megértés lesz a fókusz. Úgy tűnik, valami véletlen egybeesés, néha trauma, vagy kudarcnak hitt esemény hatására - ami később áldássá válik, és elindít egy új úton. Erről beszél és ezt illusztrálja a film, milyen különös egybeesések során, hogyan történhet ez - bízhatunk-e az isteni szándékban? Pont akkor és ott találkozunk valakivel, amikor kell.
Mikor és hogyan jön, hogyan talál meg minket ez a "váltás"? Milyen hozzáállás a legjobb az élethez, hogy boldogok legyünk, és ne zárkózzunk el attól, amire hivatottak vagyunk?
Wayne Dyer gyakran ismételt mondása:
"Engedd el - engedd az istenit" (Let go - Let God!)
- ezt nem vallásos értelemben érti, hanem a felsőbb lényünkre, posztulátumokra, a "tudatfeletti" szándékokra utal.
Az egyik szerepló, akit mindenki csak egy karbantartónak néz (bár nem az), korábban feladta a zongorázást, mert mások elismerését kereste és nem kapta meg - végre újra játszik, csak magának, a teremtés öröméért - ő mondja ki az egyik fontos üzenetet az ego nélküli teremtésről:
"A zene önmagát alkotja meg - én csak játszok."
"Néha csak annyit kell tenned, hogy megjelensz és figyelsz - és a zene megtörténik. A Te zenéd történik meg."
