NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-11-01 21:09 Összes olvasás: 94734Olvasói hozzászólások nélkül| 533. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-12 09:41 | 2019. november 12.
Kedves Naplóm!
Nem csak téged hanyagollak. Magamat is. De tegnap Lizz Wright-koncert előtt elmentem a MOM-uszodába. Ezt előre elhatároztam már a múlt héten, amikor a jegyet megvettük. Bosszantott, hogy az indiai idejére esik, és hogy erre nem figyeltem. Évek óta nem szervezek hétfő estére programot. Az indiai ideje szent. Kárpótlásul (vagy vezeklésül?) találtam ki az úszást. Nem akartam derék- és nyakfájással végigülni életem egyik legfontosabb koncertjét. Addig-addig csak addig, hogy a délutáni spanyol tanítványomról szépen elfelejtkeztem. Régóta sejtem, hogy kezdődő Alzheimer-kórom van.
Lizz Wright és zenekara fél órát késett. A közönség az akadémiai húsz percet illedelmesen kivárta. Nyolc húszkor valaki tapsolni kezdett, a férfiak füttyögtek. Ez ment tíz percig. Aztán elkezdődött. Az első szám első pár másodpercéig tartott a közönség sértődöttsége a késés miatt. A legvégén felállva tapsoltunk.
Ott ültem a MOM-kulturközpont nagytermében egy kényelmetlen, fekete műbőrrel borított, csúszós székben, viszonylag kilazult nyakkal, és azt éreztem, amit nagyon ritkán, hogy pont ott vagyok, ahol lennem kell. És hogy az a nagydarab, kerek arcú fekete nő azért született a világra, megértesse velem: mindenképpen érdemes élni.
Érdekes, hogy előző este a budakeszi Kulfilmklubban is egy fekete nőnek köszönhettem hasonló érzéseket az Emberek gyermeke című (2006-os) film nézése közben.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 532. | vajdics: még-mindig-a-művészetről | 2019-11-11 23:59 | Rainer Maria Rilke: ARCHAIKUS APOLLÓ-TORZÓ
Nem ismerhettük hallatlan fejét,
Melyben szeme almái értek. Ám a
Csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
Melybe mintegy visszacsavarva ég
Nézése. Különben nem hintene
Melle káprázatot, s a csöndes ágyék
Íves mosollyal, mely remegve lágy még,
A nemző középig nem intene.
Különben csak torzult és suta kő
Lenne, lecsapott vállal meredő,
Nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,
S nem törnék át mindenütt busa fények,
Mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
Mely rád ne nézne. Változtasd meg élted! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 531. | vajdics: the-end | [tulajdonos]: ... | 2019-11-07 12:24 | Csak, hogy lássuk, mire képes a művészet a teszetosza valósággal szemben.
(Naná, hogy korábbi változatot tettem fel.)
| |
| 530. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-07 12:16 | Kedves Naplóm!
Természetesen nem szándékosan "rögtönöztem" a hibát. Polanski felesége nyolc hónapos terhes volt, amikor megölték, nem ő volt nyolc hónapos. Inkább felteszem újra.
2019. november 7.
Szándékosan hibát rögtönözni, ezzel érni el tökéletes hatást – létezik olyan professzionalizmus, ami erre képes.
Tegnap Majával megnéztem végre a Volt egyszer egy Hollywoodot. Ma akárhova lépek, mindenütt Leonardo di Caprio arca lebeg előttem. Zseniálisan alakítja a filmben a másodrangú színészt, aki olcsó tévésorozatokban lép fel, és csak mellékszerepet kap, de még azt is elrontja, mert felvétel közben elfelejti a szöveget. Ez a nagyobbik fiam szerint nem is volt benne az eredeti forgatókönyvben. Di Caprio saját ötlete volt, hogy bakiznia kell. El sem próbálták előtte abban a változatban a jelenetet.
Érdekes, hogy a regényben, amit fordítok éppen tegnap került szóba (említés szintjén) a pszichopata Charles Manson figurája, aki a „családjával” brutális módon kivégeztette Polanski nyolc hónapos terhes feleségét. A filmben korrigálódik a valóság. A gyilkosok végül nem gyilkolnak, mert még előtte elnyerik méltó büntetésüket. Hamisítatlan Tarantinós naturalizmussal. Csak, hogy lássuk: mire képes a művészet valósága.
| |
| 529. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-07 12:10 | 2019. november 7.
Szándékosan hibát rögtönözni, ezzel érni el tökéletes hatást – létezik olyan professzionalizmus, ami erre képes.
Tegnap Majával megnéztem végre a Volt egyszer egy Hollywoodot. Ma akárhova lépek, mindenütt Leonardo di Caprio arca lebeg előttem. Zseniálisan alakítja a filmben a másodrangú színészt, aki olcsó tévésorozatokban lép fel, és csak mellékszerepet kap, és még azt is elrontja, mert felvétel közben elfelejti a szöveget. Ez a nagyobbik fiam szerint nem is volt benne az eredeti forgatókönyvben. Di Caprio saját ötlete volt, hogy bakiznia kell. El sem próbálták előtte abban a változatban a jelenetet.
Érdekes, hogy a regényben, amit fordítok, éppen tegnap került szóba (említés szintjén) a pszichopata Charles Manson figurája, aki a „családjával” brutális módon kivégeztette Polanski nyolc hónapos feleségét. A filmben korrigálódik a valóság. A gyilkosok végül nem gyilkolnak, mert még előtte elnyerik méltó büntetésüket. Hamisítatlan Tarantinós naturalizmussal. Csak, hogy lássuk: a művészet képes akár az igazságszolgáltatásra is a teszetosza valósággal szemben, ami nem csak tehetetlen, de talán még tehetségtelen is. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 527. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-06 11:57 | 2019. november 6.
Kedves Naplóm!
Először nem is akartam bemenni. Van elég dolgom, gondoltam, jobb, ha sietek haza. Fel is ültem egy sínen robogó járműre, ami először villamosnak tűnt, és városi környezetben haladt, aztán vonat lett belőle, vitt ki a városból az állatkert kerítése mellett. És mintha nem is a belsejében ültem volna a robogó járműnek, hanem a tetején álltam volna, mint egy akrobata vagy egy western-hős. Akkora már ugyanis ki akartam ugrani, be szerettem volna jutni az állatkertbe, aminek a bejáratától a sínen haladó vonattal egyre távolabb kerültem, de azt gondoltam, ha időben leugrok a vonatról, oldalról találhatok egy utat, ami bevezet. Szerettem volna valamiért megnézni, milyen állatok vannak odabent. Ám túl sokat tétováztam, és az állatkert kerítése egyre magasabb kőfallá változott, ami egy dombot támasztott alulról. Ezen én nem tudok felmászni, gondoltam, és már majdnem lemondtam a látogatásról, amikor a vonat hirtelen egészen közel került a falhoz, annyira, hogy csak le kellett hemperednem a tetejéről, és már bent is voltam az állatkertben. A lendület tovább gurított a domboldalon, és rákerültem valami nyálas, ragadós felületre: egy állat hatalmas nyelvére. Akkora volt, mint egy víziló, és csak az látszott ki a földből, a nyelv. Nem féltem tőle, csak undorítónak találtam, nem szívesen kerültem volna beljebb, az állat szájába, pláne nem a föld alá. Mert földben élő állat volt, ami csak a nyelvét tartja a föld felett – ezt természetesnek találtam, tudtam valahonnan, hogy létezik ilyen. Feltápászkodtam, és elindultam megnézni a többi állatot is. Hatalmas volt a kert. És kietlen. Inkább szafarira hasonlított. Magas nyakú, zsiráfszerű lények mászkáltak benne, akkorák voltak, mint egy-egy toronyház. Rájöttem, hogy az egésznek csak a szélén vagyok, nagyon elhozott a vonat a bejárattól, és még hosszú út vár rám, ha mindent látni akarok. Azt is fel fogtam, hogy veszélybe is kerülhetek, mert ez nem olyan hely, ahol az állatokat ketrecben tartják.
| |
| 526. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-05 10:12 | 2019. november 5.
Kedves Naplóm!
Belekötni csak abba lehet, ami látszik. Aki él és mozog, nem maradhat láthatatlan. Egyet tehetsz, ha nem bírod a gyűrődést: ne létezz! Jól tudja ezt sok fajta bogár. És jól tudja ezt minden gyerek, aki nem elég erős ahhoz, hogy harcoljon vagy meneküljön, ha valaki visszaél a helyzete kihasználhatóságával. Egyet tehet: kikapcsolja az érzéseit és az érzékeit. Tetszhalottá válik. Nem érdekes, hogy ez most miről jut eszembe. Egyáltalán: mi érdekes? Egy biztos: nem mondhatok le az érzéseimről. Nem mondhatok le a környezetem és önmagam érzékelésről. Inkább a gépet kapcsolom ki. Vagy be sem kapcsolom. Hetek óta nem olvasok bizonyos naplókat. Ma úgy döntöttem, bővítem a kört. A második gyermekemet vártam húsz évvel ezelőtt, amikor az Édesvíztől felhívtak. Egy könyvet ajánlottak fordításra. Miről szól a könyv, kérdeztem. Arról, hogyan lehet démonokkal és egyéb sötét erőkkel kapcsolatba kerülni. Nem vállaltam. Pár hónapos terhes voltam, nem akartam a fejlődő magzattal a hasamban a sötét erőknek szentelni a napjaimat. Mert egyébként akartam volna? Lehet, bassza meg, lehet, hogy akartam volna.
| |
| 525. | [tulajdonos]: bagatellák | 2019-11-04 14:56 | 2019. november 4.
Elbóbiskoltam a gép mellett fordítás közben. Apró öregember beszélt hozzám félálmomban, azt mondta, lassítsak, úgy többre megyek.
A torony az torony, a korona meg korona. Mi jogosítja fel az író embert – a hasonlóságon kívül – hogy a két dolgot egybemossa, és azt mondja, „az Óváros tetői felett koronaként tündökölt a San Miguel templom tornya”?
A mai nap egyik boldogsága: sikerült belépőt szereznem a Lizz Wrigt-koncertre november 11-re!
A másik boldogság virágládákkal és virágfölddel kapcsolatos. B. fiam a születésnapomra kiritkította az aloe vera-bokrait. A kihuzigált kaktuszleveleket nagyvonalúan átengedte nekem. Tudja, milyen nagyra értékelem az aloe verát, annál is inkább, mert nálam idefent csak sorvadoznak, míg az ő ablakában, ahol keleti napfény is éri őket, virulnak. Tegnap vettünk virágföldet és ládákat. Napokig csak azon imádkoztam, hogy ne fulladjanak meg a víztől, amiben tartottam őket.
2019. november 4.
„A nők nem értik a lesszabályt, egész egyszerűen nem értik.” Hát, nem. Tényleg nem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
