NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-07-27 09:35 Összes olvasás: 110847Olvasói hozzászólások nélkül| 541. | vajdics: ... | [tulajdonos]: ... | 2019-11-17 13:08 | "...amit addig magamban csak megváltósdinak neveztem."
(Nem is én lennék, ha nem találnék utólag javítani valót.)
| |
| 540. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-17 00:30 | 2019. november 17.
Kedves Naplóm!
Ábrahám és Izsák története volt ma terítéken bibliodrámán. Egyszer, évekkel ezelőtt egy bibliodráma-kongresszuson Ábrahámot játszottam egy workshopon. Nem voltam hajlandó feláldozni Izsákot. Viszont megértettem végre valamit a Megváltásból, amit addig magamba csak megváltósdinak neveztem. Utána nem sokkal írtam Az utolsó ember című versemet.
Egy dolgot rögzítek a mai alkalomból, amit valaki Izsák feláldozásával kapcsolatban mondott a visszajelző körben (figyelemre méltónak tartom, nem feltétlenül azért, mert egyetértek vele): minden gyerekek, akinek életet adunk, halálra van ítélve; az időfaktor az egyetlen, ami Izsák halálra ítéltségét emberi mércével mérve elfogadhatatlanná teszi.
| |
| 539. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-15 20:16 | 2019. november 15.
Kedves Naplóm!
Észrevettem, hogy újabban szinte minden álmomban felbukkan egy Álomőr – így neveztem el a tudatosan álmodó én-részemet, ami láthatólag azt igyekszik megakadályozni, hogy a szabadon garázdálkodó tudattalanom túl sok félelmetes zagyvaságba vigyen bele. Az Álomőr teszteli, hogy alszom, vagy ébren vagyok. Az egyik ma hajnali álmomban egy ismeretlen, szűk szobában találtam magam. Régi könyvek voltak benne felhalmozva szanaszét, kisebb-nagyobb kupacokban, mozdulni sem lehetett tőlük. Reménytelennek tűnt, hogy valaha eligazodom köztük. Bénító érzés volt, ott álltam tehetetlenül. Ekkor egy serpenyő jelent meg előttem, mintha valaki elém tolta volna, hogy kóstoljam meg a benne lévő ételt. Csíkokra vágott, fehér húsdarabok voltak benne. Nagyon kívánatosnak tűnt, és hirtelen éhesnek éreztem magam. Kivettem egy húscsíkot, és rágni kezdtem. Nem volt íze. Azonnal rájöttem, hogy álmodom. Fel is ébredtem.
| |
| 538. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-13 14:09 | Kedves Naplóm!
Akadt más javítani való is.
2019. november 13.
Patakvíz fölé hajolva ittam álmomban öntudatlan szomjúsággal, mint egy négylábú állat, őz vagy szarvas, vagy kardfogú tigris, mindegy, ezt már úgyis csak ébren teszem hozzá, az álombéli jelenségeknek nincs szüksége pontos meghatározásokra; lehet, hogy egyszerre voltam a világ összes állata. Mélyeket kortyolva ittam, finom és hűvös volt a víz. Ám a patakból hirtelen fürdővíz lett egy kádban. Derékig benne ültem, és amikor ijedtemben felálltam, a fejem felett egy képernyőről egy ázsiai arcú, fiatal lány hangja szólalt meg. A vízivással kapcsolatban adott tanácsokat az embereknek, köztük nekem is, mert akkor már egyértelműen ember voltam én is. Nem magyarul beszélt a lány, én mégis megértettem. Azt mondta, soha ne igyunk olyan vizet, amit előtte nem tisztítunk meg. Bűntudatom volt, mert eszembe jutott, hogy elfelejtettem kimosni a kádat. Az, hogy benne állok, nem zavart. Sokkal inkább zavart a korábbi öntudatlanságom. Hogy szomjúságomban nem voltam elég körültekintő, és átengedtem magam, veszélyérzet nélkül, a vízivásnak.
Ébren eszembe jut, amit az ipolytarnóci bioszféra-rezervátumban hallottam, amelynek területén évmilliókkal ezelőtt egy vulkánkitörés vetett véget az élet minden formájának. Az ősmaradványok szerint, a ragadozók, amikor szomjasak voltak, nem bántották a táplálkozási láncban lejjebb lévő állatokat. A kardfogú tigris és a szelíd őz békésen iszogattak együtt egy tó partján, amikor rájuk ömlött a láva.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 536. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-13 13:42 | 2019. november 13.
Patakvíz felé hajolva ittam álmomban öntudatlan szomjúsággal, mint egy négylábú állat, őz vagy szarvas, vagy kardfogú tigris, mindegy, ezt már úgyis csak ébren teszem hozzá, az álombéli jelenségeknek nincs szüksége pontos meghatározásokra; lehet, hogy egyszerre voltam a világ összes állata. Mélyeket kortyolva ittam, finom és hűvös volt a víz. Ám a patak vizéből hirtelen fürdővíz lett egy kádban. Derékig benne ültem, és amikor ijedtemben felálltam, a fejem felett egy képernyőről egy ázsiai arcú, fiatal lány hangja szólalt meg. A vízivással kapcsolatban adott tanácsokat az embereknek, köztük nekem is, mert akkor már egyértelműen ember voltam én is. Nem magyarul beszélt a lány, én mégis megértettem. Azt mondta, soha ne igyunk olyan vizet, amit előtte nem tisztítunk meg. Bűntudatom volt, mert eszembe jutott, elfelejtettem kimosni a kádat. Az, hogy benne állok, nem zavart. Sokkal inkább zavart a korábbi öntudatlanságom. Hogy szomjúságomban nem voltam elég körültekintő, és veszélyérzet nélkül engedtem a vízivásnak.
Ébren eszembe jut, amit évekkel ezelőtt az ipolytarnóci bioszféra-rezervátumban hallottam, amelynek területén évmilliókkal ezelőtt egy vulkánkitörés vetett véget az életnek. Az ősmaradványok szerint, a ragadozók, amikor szomjasak, nem bántják a táplálkozási láncban lejjebb lévő állatokat. A kardfogú tigris és a szelíd őz békésen iszogattak együtt egy tó partján, amikor rájuk ömlött a láva.
| |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 533. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-12 09:41 | 2019. november 12.
Kedves Naplóm!
Nem csak téged hanyagollak. Magamat is. De tegnap Lizz Wright-koncert előtt elmentem a MOM-uszodába. Ezt előre elhatároztam már a múlt héten, amikor a jegyet megvettük. Bosszantott, hogy az indiai idejére esik, és hogy erre nem figyeltem. Évek óta nem szervezek hétfő estére programot. Az indiai ideje szent. Kárpótlásul (vagy vezeklésül?) találtam ki az úszást. Nem akartam derék- és nyakfájással végigülni életem egyik legfontosabb koncertjét. Addig-addig csak addig, hogy a délutáni spanyol tanítványomról szépen elfelejtkeztem. Régóta sejtem, hogy kezdődő Alzheimer-kórom van.
Lizz Wright és zenekara fél órát késett. A közönség az akadémiai húsz percet illedelmesen kivárta. Nyolc húszkor valaki tapsolni kezdett, a férfiak füttyögtek. Ez ment tíz percig. Aztán elkezdődött. Az első szám első pár másodpercéig tartott a közönség sértődöttsége a késés miatt. A legvégén felállva tapsoltunk.
Ott ültem a MOM-kulturközpont nagytermében egy kényelmetlen, fekete műbőrrel borított, csúszós székben, viszonylag kilazult nyakkal, és azt éreztem, amit nagyon ritkán, hogy pont ott vagyok, ahol lennem kell. És hogy az a nagydarab, kerek arcú fekete nő azért született a világra, megértesse velem: mindenképpen érdemes élni.
Érdekes, hogy előző este a budakeszi Kulfilmklubban is egy fekete nőnek köszönhettem hasonló érzéseket az Emberek gyermeke című (2006-os) film nézése közben.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 532. | vajdics: még-mindig-a-művészetről | 2019-11-11 23:59 | Rainer Maria Rilke: ARCHAIKUS APOLLÓ-TORZÓ
Nem ismerhettük hallatlan fejét,
Melyben szeme almái értek. Ám a
Csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
Melybe mintegy visszacsavarva ég
Nézése. Különben nem hintene
Melle káprázatot, s a csöndes ágyék
Íves mosollyal, mely remegve lágy még,
A nemző középig nem intene.
Különben csak torzult és suta kő
Lenne, lecsapott vállal meredő,
Nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,
S nem törnék át mindenütt busa fények,
Mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
Mely rád ne nézne. Változtasd meg élted! | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
