NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2025-01-15 18:47 Összes olvasás: 43657| 23. | [tulajdonos]: Beszélj hozzá! | 2011-02-13 20:36 | Talán ez a filmje tetszett legkevésbé, mégis ezzel gondoltam a legtöbbet.
Körci a Kútvölgyibe került. És kómába. Soha többé nem ébredt föl.
Már akkor is tudtam, bár nincs közöttünk, még itt van.
Látogatás ürügyén belopóztam hozzá, halkan, nesztelenül. Aludt, arcáról eltűntek a gondok. Az előző napi veszekedés a feleségemmel, az, hogy reménytelen volt cseperedő gyermekeim a "vaddisznók" után szaladni, hisz erő már nem volt annyi.
Megálltam tőle távolabb - talán, hogy ne ébresszem fel - és néztem. Sokáig. Hosszú percek teltek el, míg lábaim jelezték, közelebb mehetsz.
Egy szék az ágya mellett, rövid nyikorgás.
Hallotta, de nem nézett felém. Próbálta-e vajon kitalálni, ki lehetek?
Ismeritek a játékot. Odanyújtom a kezem, s te bekötött szemmel nevezz meg.
Odanyújtottam. Először érintéssel, aztán kisebb szorítással, utána simogatással, sok-sok simogatással.
Hogyan kezdjek hozzá?
Persze. Azt kell mondanom: Szia Körci, és utána puszi, mindkét oldalról - így szoktuk. És nekem kell kérdeznem előbb, pillanatokkal azután, hogy ajkam eltávolodott az arcától. De most nem kérdezhetek. Csak beszélhetek ... hozzá. Igen. Elnézést kell kérnem a tegnap estéért. Mostanában túl sokszor összekapunk Ágival, s te nem vagy mindig itt békíteni. De azóta minden rendben. Amúgy a gyerekek puszilnak és várnak, nem értik miért kellett ilyen gyorsan elutaznod.
Emlékszel, a Sportkórházban találkoztunk először, Ági leugrott egy kéményről Bécsben, és a térde ... annyira nyitott voltál felém, nem úgy, mint Gyurka, aki első miskolci látogatásomkor csak üzent a lányának, nem akar újabb "kandúrral" megismerkedni.
Nagyon szerettem nálad lenni, veled könnyű volt beszélgetnem, mert minden rezdülésed visszajelezte, érdekel, amit mondok. És ez kölcsönös volt. Piciny lakásodban az a rengeteg könyv ...
Nem tudom, mennyi ideig szorongattam Körci kezét, de csak ujjainkon keresztül tudtam átnyomni a gondolataimat, mert a szám nem engedelmeskedett.
Képtelen voltam megszólalni, ... és nagyon megijedtem. Megijedtem, hogy rájött, én vagyok itt.Itt vagyok, és azt se mondom fapapucs.
Elmenekültem.
Két puszi és nyúlcipő.
Sokat gondolok rá, és erre a rosszul sikerült búcsúzásra.
Ha most újra ott lennék ... nem tudom.
Mindannyian megtapasztaljuk az elmúlást, mindannyiunk gondolataiban ott van, időnként a felszínen. De nem igazán tudunk mit kezdeni vele. | |
| 22. | [tulajdonos]: "M" | 2011-02-12 21:24 | M bánatos és őszinte szemeihez hasonlót még nem láttam korábban.
A helyi családsegítő központ megalapítása volt a cél azon az összejövetelen, feleségem és M, mint szervezők, leendő alapítók én mint pártoló voltam jelen.
Másfél évnyi előkészítő munka után (egyebek mellett elkészítették a kisváros szociális térképét) az önkormányzat kiírta a pályázatot, ... és egy Budapestről érkező "profi" hamarosan munkához láthatott.
E kudarc után M, és nem kevésbé karizmatikus férje a barátaink lettek.
M hívott el bibliodrámára, megérteni és "életünkre adaptálni" a tékozló fiú történetét. Sokat beszélgettünk - értettük a másik nyelvét. Az egymásra találás kis híján szeretkezésbe torkollott ott, a Duna partján.
A következőn M férje volt a társam, amely az előzmények ellenére szintén felejthetetlen volt.
Mindkettőjükért odavoltam, nem érzékeltem a köztük folyó harcot. A "szabadságukért" küzdöttek. Egymással, holott egyik sem a másiktól vette el.
Nem tudom M válása visszavezethető-e egy vagy néhány megnevezhető (felmentést adó) okra, de én a mai napig nem értem miért volt szükséges. Abból a távolságból, ahol én álltam, azzal a szemmel, amellyel én láttam őket, inkább az "egymásnak teremtődés" ideáját testesítették meg.
Ervin abban az iskolában tanított, ahová M gyerekei jártak, és ahová az én két nagyobb lányom is. Nem tudom válóok volt-e, de ő telepedett a ki sem hűlt helyre. Írt, versei, novellái jelentek meg itt-ott, ... és vedelt ... nagyon sokat. Felesége néhány évvel azelőtt meghalt.
M és Ervin kapcsolatát nem lehetett felhőtlennek nevezni. Két autonóm személyiség többszöri újrakezdése, sohasem önmaguk teljes átadása.
M egyik este felhívott, Ervin ismét nagyon részeg, öngyilkossággal fenyegetőzik. Félti őt.
Ervinnel már találkoztam korábban. Nem tett rám különösebben mély benyomást, de nem volt kérdés, hogy mennem kell.
Ha meg akarunk ismerni valakit, azonosulnunk kell vele, vallottam, s nem maradtam el tőle aznap este és az elkövetkezendő napokban a kiürített borosüvegek terén. Sokat megtudtam róla, azt hittem közénk tartozik ...
Aztán Ervin kikezdett a feleségemmel is, ma sem tudom, meddig jutottak.
Néhány hét múlva eltűnt mindannyiunk életéből.
M évekig zavarodott volt. Jelenében nem csupán házassága kudarca, de a párkereséseié is. Szemeiből az a gyönyörű bánat, melyet annyira megszerettem, tűnni látszott.
Ám közben tette a dolgát. A helyi iskola igazgatója lett, verseket, drámákat írt. A sikerekkel tudott ugyan helyettesíteni ezt azt, de mégsem éreztem őt boldognak.
(Legnagyobb eredménye, - ezt még mindig így látom - pályára tudta állítani (fantasztikus) gyermekeit.)
Gábor, - M egyik próbálkozása - állást ajánlott nekem. Nem járt vele ugyan köztisztviselői státusz (e keret kimerült), de minden juttatás igen. A fizetésem is több lett volna havi húszassal. Néhány napig gondolkoztam, majd nemet mondtam.
Az a munkakör a szabadságomat vette volna el. A maradékot. Nem rohanhattam volna délutánonként oly könnyen haza a lányaimhoz, nem gondolkozhattam volna másban, nem lehettek volna plusz munkáim, nem lehetett volna semmilyen más jövőképem, csak az, amit akkor, ott a műholdak rajzolnak nekem. (Azt a húszast egyébként is, másfél nap alatt meg tudtam keresni.)
Hozzá kell tennem, a döntésemet még az is könnyítette, M a válaszom előtti napon szakított Gáborral.
Elszalasztottam ezt a lehetőséget ... és ez a feleségemben indított el irreverzibilissé váló folyamatot..
"Bosszúból" - amiért én nem teszek meg mindent a családért (mindazt, amit szerinte kellett volna tennem) - beiratkozott az ELTE-re, angol szakra. S bár én támogattam elhatározásában, sokat segítvén könnyebbé tettem, hogy befejezhesse a tanulmányokat, azt kellett éreznem, egyre kevésbé kezd családban gondolkodni. A mi családunkban.
M lassan kiritkult az életünkből. Barátok voltunk, de már nem napi gondjainkat osztottuk meg egymással.
Egy éve nem láttam őt.
Bár őszinte és bánatos szemei iránt érzett szerelmem azóta sem csillapult, azokkal már nem rám tekint. Kisodródtam a látószögéből.
A feleségem maradt ott.
(Én pedig M volt férjéhez készülök, és kisebbik fiával találkozni.)
| |
| 21. | [tulajdonos]: "NEM" | 2011-02-12 07:24 | Valamikor a "NEM" volt az életelemem. Az a folyó, amelyben úszni tudtam. Sokan jeleztek vissza, néha már "IGEN"-t is kellene mondanom. De nem volt mire.
Ha megpróbáltam definiálni önmagam, inkább azt soroltam mi nem tetszik mit nem úgy szeretnék.
Később ez 180 fokos fordulatot vett.
Mindenkinek segíteni akartam, mindenkinél, mindenkiben ott akartam lenni. Ha esték, ha hétvégék - tettem ... mások dolgát.
Sértődött voltam, ha köszönetüket pénzben akarták kifejezni. Nem adtam meg nekik ezt a lehetőséget.
Talán azt akartam, hogy adósaim legyenek?
Mit akartam? Azt hinni én irányítok?
Ismeritek a Feldmár-mesét. Ahhoz, hogy elérhesd, a másik hátára állsz. Te rajta, mégis te függsz tőle. Ha megmozdul leesel. Ki irányít?
Feleségem is ezerszer megköszönte, amit érte, de ezerszer szóvá tette, amit másért. Ha mindenkinek segítesz, nem lesz értéke annak, amit nekem.
Ajánlhatom Kusturica szép és szomorú filmjét? "Cigányok ideje".
Egy kicsit betekinteni egy más világba, egy más kultúrába. Mert nekünk minden nyilvánvaló, tudjuk mi a helyes, és nagyon könnyen elítéljük, ami ettől eltér, holott számukra az nyilvánvaló.
A "Pofon" c. kisjátékfilmet vélhetően kevesebben ismeritek. A bmw-s (vagy audis) nagymenő a hajléktalant akarja felhasználni céljai érdekében. Megalázza őt, de akiről azt hihetjük, minden önérzetét elvesztette már, roncs, neki minden mindegy, - egy ember. Érzései nem különböznek a miénktől. És a válaszai sem ....
Amikor először" adott el" valaki nekem "Fedél nélkül"-t, nehezen értettem meg a helyzetet. újra és újra megkérdeztem mennyibe kerül, hogy aztán (kiszámolva a tisztes borravalót is) odaadhassam a forintokat.
Később az autóba előre bekészítettem a papír kétszázasokat, hogy ne kelljen az adott helyzetben kínosan kotorászni, minden gördülékeny legyen.
Még később elkezdtem nem adni annak az ötven körüli hölgynek, aki láthatóan "főállásban" csinálta mindezt. És nem adtam Kusturica kolduló seregének sem - ha sikerült valamelyikőjüket "felismernem".
El kellett döntenem azt is, havonta mennyit szánhatok erre a rendszeres kiadásra.
Lassan "meg tudtam különböztetni" két hajléktalant egymástól.
Az Alkotás úton haladtam a Moszkva tér felé. A kerékpáros zebránál a Vérmező bokrai közül kiesett egy ember. Az autómra támaszkodott, és a kezét nyújtotta azon a csípős reggelen. Néhány perce ébredhetett fel, embert még úgy remegni nem láttam, mint őt. Felkészületlen voltam, a mögöttem lévő dudált, az indulás szabad, sőt kényszerű.
Jobbra kanyarodtam az Attila úton, megálltam, és megkerestem őt egy ötszázassal. Mást nem adhattam neki.
Az képes irányítani az életét, aki az "IGEN"-eket és "NEM"-eket, megfelelő arányban tudja használni.
Csak a fizetésből egy idő után már nem tudtam kijönni. Ha nem volt plusz munkám, akkor - a hónap vége felé - számolnom kellett (volna).
Aznap úgy indultam haza, hogy épp egy doboz cigire való csörgött csak a zsebemben. Éjszakára elegendő. Másnap? Ki tudja?
A Moszkván elkapott valaki. (Érdekes, hogy engem mindig megtalálnak ...) Nem a srácok, akikkel néhány szót is váltok néha, egy idős néni, ... és én nem tudtam "NEM"-et mondani.
11 körülig beosztottam a maradék három szálat.
Ezt követően először saját elnyomott csikkjeim közül válogattam, majd leballagtam a buszmegállóba, és mások királydeckjeit gyűjtöttem be.
Pedig ekkoriban már "tudtam", hogy néha nemet is kellene mondanom.
Tudtam, de nem tettem. Talán még nem voltam képes rá?
Talán még most sem vagyok képes rá? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 20. | sticka: gyöngy | [tulajdonos]: Mélység? | 2011-02-11 07:15 | | Bocsánat, de innen úgy látszik, nem csak nézel, merülsz is. Az pedig jó, bár egyelőre úgy látom inkább ijesztőnek tűnik számodra. Ott lent csupa fel van. ;) Feltöltekezni, felhozni, felúszni és még sorolhatnám. Én speciál szívesen nézegetem, amiket fel-felhozol. Folytatnád? | |
| 19. | [tulajdonos]: Mélység? | sticka: ua | 2011-02-11 07:07 | Kedves sticka,
elgondolkodtattál, köszönöm
Szűken válaszolva - azt hiszem - mélyre(?) nézek, vagy legalábbis visszafelé.
Pocsék estém volt.
Rá kellett jönnöm, a kor eltűnt alólam, szükségszerűen nekem is el kell tűnnöm.
Rá kellett jönnöm, valójában nem adhatok át semmit, hisz nincs semmim.
Rá kellett jönnöm, nekem csak visszafelé van, előre nincs.
És hidd el, ez nem nyavalygás, azt nem engedhetem meg magamnak, a munkahelyemen számítanak rám, a számlákat és a lakbért fizetni kell ... | |
| 18. | [tulajdonos]: köszönöm | Sussana: kiút | 2011-02-11 06:57 | | Kedves Sussana, köszönöm szép szavaidat, felemelnek ... | |
| 17. | [tulajdonos]: Tamás | 2011-02-10 13:48 | Senki sem születik költőnek, ebben azt hiszem egyetértünk.
Még akkor sem, ha azt mondhatjuk: Krisztina ez a te utad, született költő vagy ...
Tamás az én világomról énekelt, arról a Budapestről, amelyben éltem.
Pontosítok: Abban a világban éltem, amelyről Tamás énekelt, s igyekeztem olyannak látni Budapestet, mint ő.
Akkoriban minden (majdnem minden) koncertjén ott voltam. (Hja, megtehettem, abban az időben minden egy korsó sör árába került - Cserhalmi)
Utána fölmentünk egy lakásba (nem tudtuk kihez, nem tudtuk kik, de nem is számított - mennyi lakásban megfordultam, és senki nem kérdezte meg, mit keresek ott), nem túl nagyba, a sarokban, a parkettán telepedtünk le. Tamás egyik cigit szívta a másik után, ahogyan én is, és nem törölte le a körbejáró borosüveg száját, ahogyan én sem. Mesélt és mi figyeltünk, meséltünk és ő figyelt. Közénk tartozott.
Zsebemben ott lapult a kockás papír, rajta a dalszöveg. Vártam a pillanatot, amikor átnyújthatom neki.
A konyhában majdnem sikerült, de mégsem, túl nagy volt a népsűrűség, és én azt hittem, ez egy bizalmas dolog. Ezt elszalasztottam ...
Sebaj, gondoltam, majd legközelebb. De nem lett legközelebb.
Amikor hasonló alkalom adódott, már nem volt a zsebemben semmilyen papír.
Megmutattam másnap barátomnak a ceruzával írt sorokat, és ő azt mondta: Ez egy nagy szar, még szerencse, hogy nem égetted magad vele ...
Szól az ing:
nem bújhatsz belém, és
a zakód alól trikód ki fog látszani.
Nem tréfálok. Látod,
eldobtam gombjaim,
keress új barátot
trikód fölé, zakód alá.
Nézz ide!
kiszakítottam egy csíkot magamból,
s lukat csináltam a könyökömön,
a bal zsebemet a bal könyökömre varrtam,
de a jobb zsebemet nem fogom a jobb könyökömre varrni ...
Különben is;
ez a cérna csiklandozza a hónaljamat ...
Tűrhetetlen!
Felháborító!
Én egy ing vagyok!
Már csak ezért sem maradok tovább ...
Ha, talán a cérnát befűznéd belém,
s szereznél gombokat ...
De nem!
Nem!
A jobb zsebem nem adom,
döntésem végleges.
Meg aztán,
másik gallért kell keresnem,
így ez nem mehet tovább
... fedetlenül.
Elmegyek.
Már összecsomagoltam.
Azt a címkét, melyet leszedtél rólam,
és arra az undok mellényre varrtad föl,
... azt is elviszem.
És azt a sárga gombot is,
amit a múltkor nekem ígértél ...
Nos, akkor búcsúzom.
Szervusz,
öreg barát.
Hidd el sajnálom, hogy
a zakód alól trikód ki fog látszani.
Jaj, ne rángass!
Hallod?
Úgyis elmegyek.
Eressz el végre már.
Egy percet sem,
... még, hogy egy estén át
maradjak még?
És még holnap is?
Holnapután is?
És még azután is?
Ne könyörögj nekem,
ne nézd a könyököm,
ne fogd a hasadást,
... hanem, ... bújjál belém.
Azt mondták nekem, hobó vagyok. Ennek részben örültem, részben megkönnyebbültem ezután.
Nem tudták, azért hordom azt az inget, mert nincs másik.
Pontosítok: volt másik, de az sem volt jobb.
Fantáziámban az jelent meg, ha megmutatom Tamásnak a dalszöveget, ő elolvassa, és Antoine-Desiré hangon azt mondja: Nem rossz ... nem rossz, de még írj ... írj nekem százat.
És akkor én írtam volna százat ... | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 16. | sticka: ua | [tulajdonos]: csúsztatás | 2011-02-10 07:16 | | Egy dologról beszéltünk, csak nem fogalmazhattam világosan. Sajnálom. (A naplóval mélyrenézel, vagy mélymerülsz?) Mondd tovább! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 15. | Sussana: kiút | 2011-02-09 19:15 | Szép és emberi megközelítésben egyre inkább érthetővé vélik mondandód és szándékod az életben, ami megvilágítja az általam felvetetteket. Persze, hogy értelek, meg is értelek és el tudom fogadni erkölcsi alapvetésedet, amit kifejtettél.
köszönöm gondolataidat..-
Sussana | |
| 14. | [tulajdonos]: kiút | Sussana: kiút | 2011-02-09 11:47 | Kedves Sussana, köszönöm.
A naplóm az életem - hogyan kezdhetném újra?
Fantasztikus fiatalos hevületed, soha ne add fel, és kívánom, soha ne kelljen semmilyen elmulasztott lehetőségről beszámolnod. Ha majd valamiféle számvetést készítesz, akkor a lajstromban egy sikertörténet különböző stációi legyenek tetten érhetők.
De félre a csúsztatással. Nem ezt mondod ... igaz?
Stickának írt válaszom utolsó mondata talán sok mindent megmagyaráz.
Ha elcsesztük, akkor meg kell keresnünk, hol. Végig kell pörgetnünk, újra kell élnünk, felemelnünk és eldobnunk ... végleg.
Hidd el, voltak sikereim is, de azok előcitálásával most nem sokra mennék. Később talán igen, később talán meg kell tennem, a kiút egy másik fázisában.
Amikor ezeket a történeteket írom, nem szomorkodom, nem érzem tehetetlennek magam és gyávának sem. Illetve nem e történetek miatt vagyok mindez.
Nem tartozik elveim közé az önsajnálat, a mozdulatlanság melankóliája, és butítani sem akarok senkit. Amiket leírtam, aligha jelennek meg követendő példaként bárki számára is.
Viszont a hazugságot gyűlölöm, a három dolog egyike, amit lányimnak feltétlenül továbbadnék: "Ne hazudj se másnak, se önmagadnak." Még úgy is, hogy tudom, hazugságok nélkül kiszolgáltatottakká válhatunk.
Meg tudsz érteni?
(Nem úgy értem, hogy érts meg és szánj, csak érthető voltam-e?) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
