NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2024-04-16 15:29 Összes olvasás: 40720Olvasói hozzászólások nélkül| 77. | Marax: őrült | 2011-06-12 14:02 | | ...a hetedik te magad légy! :) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 76. | sticka: mindenki | [tulajdonos]: Gyuri | 2011-05-22 05:26 | | őrült, a maga módján, mániás. Azokat a mániákat szeretem másokban, amiket én is magamévá tudok tenni. Szükségem van a "fertőződésre". Gyere már vissza, mert kigyógyulok! :) | |
| 75. | [tulajdonos]: Gyuri | 2011-05-05 00:46 | Azt hiszem őrültek (őrültség) nélkül semmire sem megyünk.
Sokszor megmosolyogtam ezt a néhány Gyurit, az idő azonban nekik dolgozott...
Krassó Gyuritól kaptam egykor az '56-os Irodalmi Újság utánnyomott néhány lapját. Máskor is szívesen hallgattam, ahogyan rettentő hadarás és némi dadogás közepette mesélt, de amikor '56-ról és a kommunistákról volt szó nem lehetett "lelőni". Lelkesedése átragadt a hallgatóságára is, és bár jó néhány év választott el bennünket, én "merészeltem" naivnak nevezni őt. Aztán persze őt igazolta minden. Igaz, őrültségében később "egyedül" maradt, ellenzéki sorstársait a hatalom jobban érdekelte, mégis ő maradt számomra a példa. Szívesebben gondolok rá, mint befutott és levitézlett társaira.
Bence Gyuri is szent őrült volt. "Energiagombóc", ahogyan később a gyerekeinket neveztük. Alig több, mint százötven centijével volt képes fölénk "tornyosulni". Emlékszem, egy közös filozófus barátunk konyhájában milyen iszonyatos hévvel volt képes ecsetelni a demokrácia előnyeit, és szkeptikus, sőt cinikus megjegyzéseim sem billentették ki. Elhitte, amit mondott, sőt azt mondta, amiben hisz, minden számítás nélkül.
Apósom, Gyuri a mindennapokból szűrt tapasztalatait emelte elvekké, igazságokká. A saját élete igazságaivá, melyeket anélkül osztott meg velünk, hogy elvárta volna, őt kövessük mindebben. "Professzori" iskoláját - az olvasni szerető proligyerekből elit "bohémmé" válás folyamán -, a vidéki kisváros presszóiban, baráti beszélgetésein végezte. Úgy ment el, hogy őt őszintén szerető embereket hagyott maga mögött.
Vannak még más "őrültek" is a múltamban. A jelenemben alig.
Sivár az élet nélkülük... | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 73. | [tulajdonos]: Merre van az előre? | 2011-04-20 12:12 | Kedves Sticka :-)
Én ezt az egészet nem nagyon értem.
Itt egy elég jellegtelen figura, e napló tulajdonosa, aki küzd (vagy legalábbis úgy tesz), de képtelen elmozdulni.
És itt vagy Te, ennek az oldalnak feltehetően régebbi látogatója, valószínűleg megalapozott elfogadottság részese, aki minden félmondatával igyekszik engem támogatni, anélkül, hogy tudná ki vagyok, anélkül, hogy mutatná magát, és függetlenül attól, én adhatnék-e Neked bármit is.
Ez a dilemma nem hagyott nyugodni, ezért kerestem a helyzetre a választ, és úgy vélem most sikerült megtalálnom.
Te egy "angyal" vagy, aki időnként rám tekint. Igen, azt hiszem így jó lesz.
Tudod, ha válságba kerül az életünk, és úgy tűnik nincs tovább, akkor az első (nagyon fontos) kérdés, amire választ kell adnunk: ki akarunk-e kecmeregni ebből a helyzetből?
Mindenféle próbálkozásaim közepette, csak most jutottam el ide.
És, ha igazán őszinte akarok lenni, még nem merem sehová letenni a garast, nem tudom lehet-e, érdemes-e? És főleg mi lehet azon túl. Vajon az álmaim? Vagy azok a hazugságok, melyeket álmaimnak nevezek?
Szar ügy.
Ezek csak hangos vívódások, ha nem "angyal" lennél, csak egy ugyanolyan "porból kélt", mint én, akkor nem venném a bátorságot ...
Mindezeket csak azért írom, mert tegnap délután egy felszabadító séta (a rakparton) közepette mindenféle tervek kezdtek kavarogni a fejemben, s rájöttem, sokkal könnyebb a perceket, órákat úgy magunk mögött hagyni, ha hisszük, lesznek továbbiak is.
Ahhoz még nem voltam elég bátor, hogy a régi kapcsolataimat felújítsam, ám elég vakmerő ahhoz, hogy az interneten keresztül próbáljak barátságot kötni.
Bár minden a helyén lenni látszott, mégis óriási kudarc lett a vége.
Látszólag egyértelmű, miért...
A párbeszéd (társam szerint) aszimmetrikussá vált, míg én beszéltem, ő figyelt, s amikor ő kezdett beszélni, én hallgattam. Ez így valóban "válóok", elegendő is...
Számomra azonban itt nem zárul le.
Indulás után nagyon intenzív volt, gyors üzenetváltások, kitárulkozások, átadom magam, hogy téged is láthassalak. Sok apró öröm és hit, remény.
Valamiért, cirka egy hónap után mégis csökkent az érdeklődés. Megszagolgattuk egymást, megismertük egymás illatát, de valami, ami tovább lök, hiányzott.
Jó lenne tudni micsoda...
Nemrégiben hallottam, ha szeretettel nézünk a csecsemőre, tágul a pupillánk, akkor az övé is. A táguló pupilla (érzelem) fiziológiás folyamatokat indít. Az agy megfelelő részein az idegszálak kapcsolatokat keresnek, s, ha találnak rögzülnek. És így tovább... Egy szeretetteli pillantás sokkal többet számít, mint gondolnánk. A pszichés folyamatok iszonyatos gyorsulásba tudnak kezdeni a személyes kontaktusok után.
Kezdem azt hinni, a virtuális kapcsolatok megannyi apró öröme sem helyettesíthet egyetlen pillantást.
Meglehet, tévedek, a hiányérzet, az intenzív lufi utáni hallgatási "vágy" mégis erre mutat.
Elszalasztott lehetőség?
Érdemes egy felfújt, széllopta lufi után kapnunk? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 71. | [tulajdonos]: egy régi naplóbejegyzés | 2011-04-12 23:56 | '81 nov. 17.
Kedves Kata!
Iszonyúan érzem magam. Nem tudok szabadulni egy belső hangtól - számvetést követel. "Bújj ki szaros pelenkáidból és próbáld hófehérre csutakolni, ha tudod."
Nincs mosónő, aki ezt vállalná, s nincs szervezet sem szerkezet, aki erre képes lenne. "Vagy mocskolj bele, és tekints ártatlannak tűnő szemekkel közönyösen a világra, hisz a szennyed és te most már úgyis alig különböztök."
Számvetettem:
Születtem, voltam jó, voltam rossz, éltem, néha boldogan, néha sikertelenül. Mindig ragaszkodtam valamihez, emlékekkel rendelkezem, fiatal vagyok, múltam van. Sikeres pálya kezdetén állok, barátnőm egy tisztes család lehetőségét kínálja, nyitott vagyok és érdeklődő, sokan ismernek, jó érzékkel tudom összeválogatni az embereket. Kreatív vagyok, könnyen megoldom a problémáimat. Lovaim vágtáznak szekerem előtt...
Körülbelül idáig érhettem, amikor valaki hátulról ülepen rúgott. E jóízű gondolatmenet közben persze, hogy meglepődtem. Lassan, kissé félve fordultam hátra. Még láttam, amint Bébén egy megvető mosoly fut végig. Arca számonkérő, mint azé, aki az égi trónusról jön. (Persze lehet, hogy csak innen a BM-ről.)
Mindegy, úgy éreztem, mindent tud rólam.
Bevettem egy eunoctint. Nem kergette el a hangot. "Most nem lankadhatsz."
Vitáztam vele.
Talán nem igaz, amit magamról mondtam?
Vártam a válaszát, mohón lestem a szavait.
"Medve tapasztalta, hogy szavaival és cselekedeteivel, csak nagyon tökéletlenül tud bánni, s mégis, ha néha mindent rosszul mondott, és rosszul csinált is, édesanyja sohasem dőlt be ezeknek a torz, teljesen hamis látszatoknak, hanem a szíve mélyén világosan megértette őt. Hitt tehát abban, hogy a gyarló szavakon és nehezen kormányozható tetteken túl, sokkal épebb és egészségesebb megértés köti össze egyik embert a másikkal. Hitt abban, hogy egyenesen beleláthatunk egymás lelkébe. Most ez a hite megingott. Megingott, aztán újra megszilárdult. Megint kétségek árasztották el erősebb hullámban, s megint fölébük kerekedett."
Megdermedtem. Még a fülemben csengtek az utolsó szavak. FÖLÉBÜK KEREKEDETT.
Határoztam. Amennyire féltem, annyi erővel szaggattam le magamról a fojtogató köpenyt.
Most tisztába teszlek - gondoltam.
De hatni kezdett az eunoctin... ma sem oldottam meg.
(Katával egy hete találkoztam - húszegynéhány év után véletlenül. Sietve felírtam a telefonszámát, mondtam csütörtökön estére készüljön. Halkan megjegyezte, kicsit nagy bátorság, hónapokra előre be van táblázva, de azért feltétlenül hívjam.
De nem hívtam, pedig akkoriban, szellemiekben a mindenem volt ő. Mély barátság, szeretet, kölcsönös tisztelet, minden, azon kívül, hogy az orosz tanárnőm is az egyetemen.)
Nagy kérdés, mennyit rakhatunk terheinkből a másikra?
És ha mi nem akarunk átadni belőle, ő mégis szeretne vinni valamennyit? | |
| 70. | [tulajdonos]: bár ő | sticka: bíró | 2011-04-10 18:16 | Nem is veled törődöm, hanem magammal, amikor a te kérdéseidre (melyek az enyémek is) próbálok válaszolni (magamnak) ;-)
Emlékszel mit tanultunk? Mi a teendő, amikor át akarunk kelni?
"Balra nézünk, jobbra nézünk, átmegyünk.."
Sohasem csukott szemmel.
Akármekkora belső energiával vágunk bele, az bizonyosan véges. Ha bezáródunk, az út feléig sem juthatunk el. Ki kell tekintenünk az újabb lendülethez.
Aztán érnek ilyen-olyan hatások (még, ha nem kértük is), amelyekkel kezdenünk kell valamit.
(Az téved a legnagyobbat, és huppan is, aki úgy gondolja, elég az a szél, amely hátulról fújja. Amely most röpíti, nem kell semerre sem néznie, csak szórnia a konfettit...)
Igen, fontos, hogy sticka mit gondol rólam. Egyetlen mondata elég lehet, újabb kilométerekre ...
Nem biztos, hogy változtat rajtam valamit, de biztos, hogy változik bennem valami.
Nem, nem teszem le a szemüvegemet. Ha letenném megvakulnék. Az "én" mindennél fontosabb, én soha nem leszek te (ha sticka élete egy piedesztálról lenne elhordható, akkor sem), nem lehetek te, bármily vonzó is lenne akár.
De vannak nem-stickák is, akik hatnak ránk menet közben. Akiktől nem erőt kapunk, csak mondjuk egy széllökést oldalról. Mit teszünk ekkor? Újra egyenesbe hozzuk a járművet, és megyünk tovább. Vannak kiszámíthatatlan tényezők, melyek szervetlenül kapcsolódnak hozzánk. Valamik, amik bejutnak a szervezetünkbe, de nem táplálnak, ám ha elég erős az immunrendszerünk, akkor viszonylag gyorsan kiürülnek onnan.
És vannak tévedéseink, mint mindenkinek.
Bár talán mégse mindenkinek vannak... bizonyos hírek szerint. Én biztosan nem akarnék tévedhetetlen lenni. Ha megbotlom és elesek, kell, hogy fájjon. Ha nem, újra botlani fogok...
Tudod, ezerféle módon reagálhatunk a minket ért hatásokra. Akár el is bukhatunk, de csak egy valamire kell nagyon odafigyelnünk: a válaszunk nem lehet tőlünk idegen, hazug...
(Nagyon köszönöm Neked!) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 69. | sticka: bíró | [tulajdonos]: térden vagy talpon? | 2011-04-09 23:55 | | Azon gondolkodom,miért fontos, hogy ki és mit gondol rólad/rólam? Mennyiben változtat rajtunk/bennünk mások véleménye? Szükségünk van-e valójában idegen szemekre/szemüvegekre? Jó-e ha nem használjuk a sajátunkat, hagyjuk elsatnyulni a látóidegeket? Miért baj, ha olykor tévedünk? Miért keresünk azonnal önigazolást? Kinek akarunk megfelelni azzal, hogy nem vállaljuk fel, hogy nem akarunk beleszürkülni a többségbe? Miért kellene tévedhetetlennek lennünk? Bűn, ha mégsem vagyunk azok, ha befolyásolnak indulataink, hatni hagyjuk a környezetet? Á, ne is törődj velem! Azt hiszem, magamtól kérdezek. | |
| 68. | [tulajdonos]: térden vagy talpon? | eská: Blöeee | 2011-04-09 19:59 | Az elmúlt napokban jó néhány ismerősömnek megmutattam Stiller Kriszta "gruppen" c. versét. Előzetes várakozásaimmal ellentétben, olvasás és némi gondolkodás után, csak nagyon kevesen asszociáltak a szexre. Szinte mindannyian az anya vagy valamiféle anyaisten utáni vágyat emelték ki. A költőnőről egyikük sem hallott. Azóta én is többször újraolvastam, és persze egészen más így.
Mi okozhatta ezt az óriási félreértést?
Akárhányszor felteszem ezt a kérdést, mindig ugyanarra jutok: az előítélet.
Az "Isten dugd fel" után begörcsöltem, azt hiszem, az "ördög siklik ördög hátán" pedig végleg bezárt minden kaput. A "nőt akarok, anyát. Anyát" pedig meg sem hallottam. Vajon miért?
Ezt megelőzően is olvastam tőle verset itt a Dokkon, csak akkor vélhetően nyitottan, - nem hatott rám az oldalon uralkodó "zűrzavar", - a műre figyelhettem.
Szóval így jártam. Ismét el kell számolnom önmagammal.
(Stiller Kriszta arrogáns bejegyzésére aligha kell reagálnom, az viszont őt minősíti. A "félreértés szülte" soraimmal nem érzem, hogy ártottam volna neki - rosszindulat sem volt benne.)
Ha valaki annyit írt volna, olvassa el újra a verset, az is elég lehetett volna.
(Egyébként pedig, ha a premissza hamis, a konklúzió sem lehet igaz ...)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
