NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2026-03-02 10:05 Összes olvasás: 48010| 21. | [tulajdonos]: "NEM" | 2011-02-12 07:24 | Valamikor a "NEM" volt az életelemem. Az a folyó, amelyben úszni tudtam. Sokan jeleztek vissza, néha már "IGEN"-t is kellene mondanom. De nem volt mire.
Ha megpróbáltam definiálni önmagam, inkább azt soroltam mi nem tetszik mit nem úgy szeretnék.
Később ez 180 fokos fordulatot vett.
Mindenkinek segíteni akartam, mindenkinél, mindenkiben ott akartam lenni. Ha esték, ha hétvégék - tettem ... mások dolgát.
Sértődött voltam, ha köszönetüket pénzben akarták kifejezni. Nem adtam meg nekik ezt a lehetőséget.
Talán azt akartam, hogy adósaim legyenek?
Mit akartam? Azt hinni én irányítok?
Ismeritek a Feldmár-mesét. Ahhoz, hogy elérhesd, a másik hátára állsz. Te rajta, mégis te függsz tőle. Ha megmozdul leesel. Ki irányít?
Feleségem is ezerszer megköszönte, amit érte, de ezerszer szóvá tette, amit másért. Ha mindenkinek segítesz, nem lesz értéke annak, amit nekem.
Ajánlhatom Kusturica szép és szomorú filmjét? "Cigányok ideje".
Egy kicsit betekinteni egy más világba, egy más kultúrába. Mert nekünk minden nyilvánvaló, tudjuk mi a helyes, és nagyon könnyen elítéljük, ami ettől eltér, holott számukra az nyilvánvaló.
A "Pofon" c. kisjátékfilmet vélhetően kevesebben ismeritek. A bmw-s (vagy audis) nagymenő a hajléktalant akarja felhasználni céljai érdekében. Megalázza őt, de akiről azt hihetjük, minden önérzetét elvesztette már, roncs, neki minden mindegy, - egy ember. Érzései nem különböznek a miénktől. És a válaszai sem ....
Amikor először" adott el" valaki nekem "Fedél nélkül"-t, nehezen értettem meg a helyzetet. újra és újra megkérdeztem mennyibe kerül, hogy aztán (kiszámolva a tisztes borravalót is) odaadhassam a forintokat.
Később az autóba előre bekészítettem a papír kétszázasokat, hogy ne kelljen az adott helyzetben kínosan kotorászni, minden gördülékeny legyen.
Még később elkezdtem nem adni annak az ötven körüli hölgynek, aki láthatóan "főállásban" csinálta mindezt. És nem adtam Kusturica kolduló seregének sem - ha sikerült valamelyikőjüket "felismernem".
El kellett döntenem azt is, havonta mennyit szánhatok erre a rendszeres kiadásra.
Lassan "meg tudtam különböztetni" két hajléktalant egymástól.
Az Alkotás úton haladtam a Moszkva tér felé. A kerékpáros zebránál a Vérmező bokrai közül kiesett egy ember. Az autómra támaszkodott, és a kezét nyújtotta azon a csípős reggelen. Néhány perce ébredhetett fel, embert még úgy remegni nem láttam, mint őt. Felkészületlen voltam, a mögöttem lévő dudált, az indulás szabad, sőt kényszerű.
Jobbra kanyarodtam az Attila úton, megálltam, és megkerestem őt egy ötszázassal. Mást nem adhattam neki.
Az képes irányítani az életét, aki az "IGEN"-eket és "NEM"-eket, megfelelő arányban tudja használni.
Csak a fizetésből egy idő után már nem tudtam kijönni. Ha nem volt plusz munkám, akkor - a hónap vége felé - számolnom kellett (volna).
Aznap úgy indultam haza, hogy épp egy doboz cigire való csörgött csak a zsebemben. Éjszakára elegendő. Másnap? Ki tudja?
A Moszkván elkapott valaki. (Érdekes, hogy engem mindig megtalálnak ...) Nem a srácok, akikkel néhány szót is váltok néha, egy idős néni, ... és én nem tudtam "NEM"-et mondani.
11 körülig beosztottam a maradék három szálat.
Ezt követően először saját elnyomott csikkjeim közül válogattam, majd leballagtam a buszmegállóba, és mások királydeckjeit gyűjtöttem be.
Pedig ekkoriban már "tudtam", hogy néha nemet is kellene mondanom.
Tudtam, de nem tettem. Talán még nem voltam képes rá?
Talán még most sem vagyok képes rá? | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
