Unalmas téli estéken kukoricamorzsolgatás közben "hogyan készült" videókat szoktam nézni.
Ezekből sokat tanultam, sok videón viszont rengeteget mulattam, látva az ügyetlenkedést.
Rájöttem, hogy minden videó alkalmas lehet a kétféle megítélésre, attól függ, hogy aki nézi, az abszolut értékben hol helyezkedik el a videó készítőjéhez képest.
Magyarán, lesznek olyanok, akiket lenyűgöz az, amit teszek, mások meg hülyére röhögik magukat szerencsétlenkedésem láttán.
Mondjuk a Dokkon jellemzőbb az egyik se, az előző naplóbejegyzésemre rákattintottak vagy negyvenen, de a YouTube-megtekintések száma csak néhánnyal nőtt. Sebaj, én mindent megtettem, rajtam nem múlik a dolog! :)
Köszönöm beszámolódat, melyet élvezettel olvastam. Te még a nyavalyáidról is úgy tudsz írni, hogy röhög az ember egyfolytában, ha olvassa.
Köszönöm , hogy segítenél ha arra szükség lenne. Ám, sajnos nagyon sokszor jártam már a Markó utcában, igaz akkor általában egyenruhában voltam, pisztollyal az oldalamon, vagy fehér köpenyben, ha beteget vittem. Most civilben fogok belépni eme szentély kapuján, érdekes érzés lesz! Már nagyon várom. Ugyanis így egészen más szemszögből fogom látni azt, amit már "belülről" sokszor megszemlélhettem. Imádtam anno a patinás lépcsőházat, az ódon ajtókat, az ajtók fölötti vésett kő áthidalókat, a becsületes és a tisztességtelen emberek által fényesre koptatott padok karfáinak mintázatát, a sürgő-forgó igazság-szolgákat, a különféle színekkel ékített fekete talárokat, s azt, hogy azok épp olyanok, mint amikor egy néprajzi műsorban a pitykegombkészítőt a szerkesztő "beöltöztette" kék ingbe-bőgatyába, fekete lajbiba... a lajbi alól kilátszott ugyanannak a kopott, feslett kötött pulóvernek az ujja, amiben aztán már odahaza ez a vékony gulyásember a fekete, repedezett kezeivel a finom, kicsi rézpitykét készítette. Erre hajaznak az ügyvédek is. Van, aki Armanira, van aki Lui Vuttonra, van aki egyszerű nyári ingre-pantallóra veszi fel a talárt, ám amikor felölti magára, onnantól egy más ember áll veled szemben! Ő a TÖRVÉNY szolgája!
Nos, az általad említett DFT-nek nagyon nehéz dolga lesz, én önmagamat fogom védeni!!! Felkészülök addig. Van miből. Hála az égnek, ahogy tőle megkaptam, tilinkós álparasztként minden más szakmára alkalmatlan bévésként, az irodalomhoz még csak nem is konyítva élek. Sőt, azt is megtudtam, hogy apám apjának az apjának az öregapja irtotta Rákóczi fejedelem katonáit, így az én szememet is tépjék ki a hollók!! Most újabb dolgokkal is szembesített DFT, például, hogy szexuálisan igénytelen, lógóf.szú szamár vagyok, akinek az élete értéktelen volt, a házassága is, mert úgy könnyű, ha nem is kívánok más nőt (bocs, szamarat).
Tudod Barátom, én 60 éves koromig rendelkezési állományban vagyok, tehát nem nyugdíjas, mint DFT. Így ő gyakorlatilag egy hivatásos BV-s sérteget és vádol-szapul. Már csak azt kell bebizonyítanom a bírónak vagy a bírónőnek, hogy ő a hivatásom miatt csinálja ezt velem. És ebben is könnyű dolgom lesz, hiszen ezerszer megsértett a hivatásom miatt, a börtönőrség miatt. Így hivatalos személyt sértegetett. Ha ezt bebizonyítom, DFT akár még letölthetőt is kaphat, mert hogy viszonvádolom majd, az hótziher!!
DFT (a Dokk Felkent Trollja) azt javasolta neked, hogy tőlem kérdezd meg, hogy juthatsz el a Markóba?
Nos, egyszerű, addig kell szembesíteni valakit a saját szavaival és megnyilvánulásaival, míg az illető kifogy az észérvekből – illetve, azokból már az elején kifogyott, de már benne is tudatosul -, és fel nem jelent.
Akkor aztán kapsz egy idézést (elővezetés terhe mellett) vádlottként.
Innentől már csak a veresegyházi megközelítésről tudok referálni, tehát vagy előbb eljössz Veresre – és akkor nálad is működik az itiner -, vagy keresel nálam tapasztaltabb kalauzt.
Érdekes, hogy régen mi ketten egy folyamat két szélső végén tevékenykedtünk, de ez az állomás nekünk kimaradt.
Én detektívként számtalan rejtőzködő köztörvényes bűnözőt kerítettem elő és juttattam a bírók elé, míg te az onnan kikerülő elítéltekre ügyeltél, hogy – legalább a személyükre kiszabott büntetés kiállásáig – ne keveredhessenek a törvénytisztelő emberek közé.
Visszatérek a veresi megközelítésre.
Neked azért gyorsabban működne a dolog, nekem ugyanis van néhány személyes gondom, te ezektől mentes vagy.
Addig ugyanis nagyon élveztem a dolgot, amíg a számítógépem előtt ülve pontról pontra cáfoltam – és egységes keretbe foglaltam – a feljelentés állításait. Erre ugyan ráment két éjszakám, de sebaj, nappal kialudtam magam, éjjel viszont jobban tudok koncentrálni, nem zavar senki. Inkább nekem kellett ügyelnem arra, hogy hangos röhögésem ne ébressze fel békésen pihenő páromat.
A gond a beidézés napja előtt jött csak el.
Ilyen esetben én már szilárd ételt nem vehetek magamhoz, a folyadék még nem okoz gondot, az csak aznap kerül korlátozásra. Egy colitis ulcerosából nem lehet kigyógyulni, csak tünetmentessé tenni hosszabb-rövidebb időre, de az ilyen időszak alatt is nagyon rövid az az idő, ami a sürgető érzés és a megvalósulás között az ember rendelkezésére áll.
Ugyanez elmondható egy megműtött hólyagrák után a másik anyagcserés vonatkozásban, egy ilyen műtétnek – gyógyulás esetén is – vannak egész életre szóló következményei.
Lehet, hogy egy bíró megrökönyödne, ha mondat közben szapora kis léptekkel elsietnék a tárgyalóterem kijárata felé, érdekes, ilyenkor még a fogaimat is összeszorítom, közöttök szűrve a szavakat kérném elnézését, és jobb esetben elérném a célállomást anélkül, hogy szégyenben maradjak.
De maradjunk még az odaútnál!
A lordosis nevű lumbágó erősen behatárolja azt a távolságot, amit a beteg egyhuzamban, leülés és néhány perces pihenés nélkül meg tud tenni. Ez nálam – pillanatnyi státustól függően – olyan 30-60 méter.
A Nyugatitól a Markóig a legnehezebben az aluljárót kezeltem, az az útszakasz nekem kúrvahosszú. Sehol nem lehet leülni, csak falat támasztani néhány percig, de ez nem ér fel egy leüléssel, egyre rövidülnek a távolságok.
Kint már könnyebb a helyzet. Utcai virágládák, kirakatok párkányai, de akár a járdaszegély is, sőt, amikor én voltam, egy presszó kitelepült, még nem nyitott, de a székeket már kirakták, a sürgő-forgó pincércsaj nagyon kedves és elnéző volt velem.
Aztán a Markó előtt a vaskorláton lehetett ücsörögni a nyitásig, amikor meg felengedtek, ott voltak padok. A klotyó se volt túl messze. Hamar elröpült az az idő, amennyivel korábban mentünk – egy órával korábbi vonat, mert ugye gyanúsítottkét (vagy vádlottként, már a faszom se emlékszik) nem engedhettem meg magamnak a késést.
Aztán a békéltető (?) hamar lezajlott, DFT levágta a hisztit, békülni nem volt hajlandó, sőt, beígérte a döbbenten néző jegyzőnőnek, hogy még a bűntársaimat is a törvény elé citálja, aztán indulhattunk haza. Ja, a teremben volt ülőhely, és citált létem ellenére használhattam is, egy élmény volt.
A hazaút hasonlóan zajlott, csak többször kellett leülnöm, mert volt, amikor a röhögés miatt kellett.
Aztán ezt az utat még egyszer meg kellett ismételni, akkor már könnyebben ment, hiszen ismertem az etapok hosszát, lelkileg készülhettem a leküzdésükre.
Ez már akkor volt – és erről már írtam néhány szót -, amikor DFT elkésett a tárgyalásról, őszintén sajnáltam szegényt, hiszen bukta a költségeket, és örülök, hogy nem kértem magamról egészségügyi szakvéleményt – és így felmentést a személyes megjelenésre -, hiszen a jegyzőnő ennek a költségeit olyan hatvanezerre taksálta. Lehet, hogy a kötet se jelent volna meg a könyvnapra.
Szóval kedves Gyulám, így lehet eljutni a Markóba.
Tudom, hogy nagy örömmel és izgalommal készülsz az oda-visszaperekre, de el kell, hogy keserítselek! Belátható időn belül szerintem azokra nem kerülhet sor.
Nekem is vagy egy évig kellett várnom az első hivatalos idézésre, pedig akkor se járványszünet, se szénszünet nem volt.
Ha még nem voltál a Markóban, nézz meg róla egy fényképet! Mit gondolsz, azt a hodályt mennyibe kerül felfűteni? Ha lesz is egy év múlva bíróság, akkor is csak hómofiszban. Aztán a felgyülemlett tárgyalások, csődök, elmaradt kifizetések, falopások, megélhetési bűnesetek tömkelege, villany- és gázórák megerőszakolása, soroljam?
Aztán ezt az egészet meg is kéne érni. A közelségünkben egy eldurrant atomerőmű, neadjisten egy háború eszkalálódása, a becsapottak tudatra ébredése -, minden lehetséges, ne legyen igazam!
Az biztos, hogy tartós tejet én már nem veszek. Igaz, tartótlant se, tudod, colitis ulcerosa…
Koncz Gábort a hatvanas évek végé fele szerettem meg, emlékszem, egy színdarabban – aminek egy jelenete egy kórteremben játszódott – ledobta a pizsamafelsőjét és átvett valami inget -, megcsodálhattam hatalmas izmait, akkoriban haverjaimmal gyúrtunk, mint állat, szerettünk volna úgy kinézni, mint ő.
Később, már érettebb fejjel, mint színészt is nagyon megkedveltem, kalandfilmek, sorozatok, Dezső és Oszi, fejből idéztem a párbeszédeket, hívó név volt a stáblistákon. Örültem díjainak, meg amikor halhatatlanná választották.
Mostanában viszont, ha meghallom a nevét, röhögök, mint akit csiklandoznak, és őszintén sajnálom, szegény biztos nem is sejti, hogy nap- mint nap visszaélnek a nevével.
Csóri Hörcher Esztertől soha még egy sort se olvastam, de gyanítom, hogy nem is fogok.
Előbb vesztette el nálam a hitelét, mint a nevét megtanultam volna.
Szerintem Filip Tamásnak – a saját időnkénti megnyilvánulásait kivéve – még semmi nem ártott annyira, mint a rengeteg rá való hivatkozás, a hivatkozó álszent személye miatt.
Ha Filip az utóbbi években a hivatkozótól folyamatosan a most megjátszott tiszteletet kapta volna, ha a hivatkozó nem teregette volna a magánsérelmeit a Dokk elé, meg általában csak a verseivel meg a saját képzésével, fejlődésével törődne és nem mások baszogatásával, nem kapkodná az ember a zsebkendőjét az orra elé, ha beleszagol a Dokk levegőjébe.
Filip elvonulása tényleg veszteség lenne, ha nyilvánvalóan kiemelkedő képességei okán egy irodalmi műhelyben rászabott szerepével szakított volna.
Nem szerkesztői, művészeti vezetői, valódi befolyással bíró résztulajdonosi pozíciót hagyott el. Ő egy írást már nem szakmailag értékelt, pusztán a tartalmáért, noha – és ezt itt tanultam meg – a tartalom nem esztétikai érték.
Magyarul mindent elolvasva politikailag minősített, pillanatnyi hangulatától függően volt visszafogott, goromba vagy egyszerűen ordenáré.
Én úgy látom, hogy a József Attila díjas költőt már jó régen elveszettük, most csak egy Filip Tamás nevű ember távozott. A veszteség tehát nem friss, a névre való folyamatos hivatkozás csak egy patron a puskáját lóbáló acsarkodó troll rozsdás fegyverébe.
Szia Gyurcsi, igen, jó rég létezik a szó, s bár én egy későbbi generáció tagja vagyok, mi is használtuk a fogalmazásgátlót, mint kifejezést, de 14 felett kb. mindenki cikinek érezte, úgyhogy leálltunk vele. Az első szóvicc, amin itt a dokkon elnevettem magam, a kapálóci. Lestek is a buszon.
Mielőtt még szó érné a ház elejit, megfogadtam, hogy nem válaszolok a Dokk szógegmékörének, ezért átmegyek Mikes Kelemenbe.
Mikes levelei igaziból egy nem létező személynek szóltak, tehát senkinek, ettől kicsit eltérek, én egy senkiről írok.
Tegyük fel, hogy valaki nagyon büszke a „politizél” -fordulatra, annyira szereti, hogy bejegyzésenként néha többször is használja.
Gyanítom, hogy saját gyermekeként tekint rá, hiszen más tollával csak nem ékeskedik ilyen gyakran!
Nos, kis keresés után egy román oldalon találtam rá, a https://foter.ro/cikk/20150821_fall_sandor_nem_kaptunk_valaszt_az_orok_communitas_kerdesre/ - oldalon.
Bela írta 7 éve egy kommentben: „Az meg nem összeférhetetlenség, hogy jelen cikk írója egyben politizél is ott ahol! Magyarán: Fall Sándor csak ne erkölcscsőszködjön!”
Aztán a https://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=450&na_step=30&t=9023127&na_order= oldalon:
Csokis 2010.07.26-án (tehát mintegy 12 éve: „Szép nikk! Minek politizél, aki nem bírja? :-P”
Máshol: https://varanus.blog.hu/2013/09/12/dagilaci_hazmester_ur_szexistakat_nem_birsagol/full_commentlist/1 Knósszosz írja 2013.09.13-án (tehát 9 éve):
„…Megnézem, bár ha lenne Csapda koncert utána, akkor lenne 100 százalék! De Lukács nem politizél, szóval majd én.”
Megjegyzem, hogy mintegy három percet szántam az ügyre, de állítom, hogy nem a mi ünnepelt gegmékerünk szülte, legfeljebb örökbefogadásról lehet szó.
Aztán nézzük a következőt, a fogalmazásgátlót!
Nagyfiú voltam, amikor először hallottam a fogamzásgátló tablettákról. Addig csak a koton, a pesszárium, a mexakított közösülés meg a térd közé szorított kalmopyrin volt a köztudatban.
Aztán 71-ben már én is csináltam egy kis pénzt a Bejrútból hazacsempészett tablettákból, itthon vették, mint a cukrot.
Akkoriban Tóni – saját elmondása szerint - még a női öltözőkbe belesve azon töprengett, hogy vajon egy kistörpe szakállát látja-e.
Szóval nekünk, srácoknak a fogamzásgátlás új kifejezésként tolakodott agyunkba. És a fiatal agyvelőben az asszociációk cunamiként törnek elő, és egymástól független forrásokból özönlöttek a folgalmazásgátlásos viccek.
Persze, hamar meguntuk, valljuk be, gyerekes vicc volt, és mi fel is nőttünk közben. Az más kérdés, hogy aki megrekedt a fejlődés gyerekes szakaszában, annak ez most is tetszik, aztán annyiszor mondja, hogy a végén elhiszi, ő találta ki az egészet.
Ez az egész nem volt egyébként annyira jó, hogy írás maradt volna róla, meg aztán Internet se volt, de azért még három percet rászántam a keresésre.
Kezdek gyanakodni. Lehet, hogy a mi kis Kiszel Tündére hajazó celebtanoncunknak egy önálló gondolata sincs? Csak türelem kérdése, hogy minden ötletére ráleljünk néhány év vagy évtized távlatából?
Persze, az se nyugtatna meg, ha nem találnék rá egyikre-másikra, hiszen a túl gagyi dolgokat értelmes ember nem teszi ki a Netre, egyszer-egyszer részegen vagy betépve elgagyogja, de nem írja le.
Szóval ennyit arról, hogy ő hol van otthon…
Ja, még egyet:
Hogy egyem a szép, brüsszeli csipkelelkét, a szardobálást ő nem is tudja így leírni, ő csak dobálni tudja a szart, meg mindent és mindenkit összekenni vele.
