NAPLÓK: Janus naplója Legutóbbi olvasó: 2026-10-25 06:28 Összes olvasás: 25595| 189. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-10-24 08:27 | Janus: Párizsba jár az ősz
Párizsba máma elszökött a rab,
ki még nem tudja, hogy az leszen,
haza érve majd, az igazság szól,
jó, hogy itt állsz velem!
Ballagnak együtt, bilincs egyiken,
csak az igazság arcán ül szégyen,
míg bűneit sorolja, majd így szól:
Leülöd keményen!
Kivet magából Párizs vagy Dubaj
hisz tolvaj, hazug kinek is kéne,
rács, rács és bilincs, hangzik mindenütt,
ugye, hogy megérte?
Már Budapesten sétálgat az ősz,
megcsörren lábán a nehéz bilincs,
odalett a nyáj és bégetése
hallik, hogy semmi sincs.
| |
| 188. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-10-15 18:17 | Janus: Beszéd (reflexvers)
Nyelvünk mit jó anyánk adott,
miközben dúdolt, simogatott,
ma már oly szörnyű, és sivár,
mint a foltos, hideg téli táj.
Nyelvünk, melyben Petőfi, Arany
fürdött, hisz tengernyi szava van,
ezer szó, vagy tán millió csoda,
a nyelv minden magyarnak otthona,
de mégis, oly koldus a közbeszéd
s az ember csak a karját tárja szét,
nem érti, hogy jutottunk ide,
igény nincs a szép szóra, és már semmire.
| |
| 187. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-10-06 21:43 | Janus: Visszanéző nap /Reflexvers/
Lábujjhegyre áll, még visszanéz
szemében arany és némi réz,
fürkész tekintete messze jár,
álmait gyűjti az őszi nyár.
Sóhajkén szálló nagy fellegek,
a Nap előtt egy, mint fátyol lebeg,
a hegy homlokán olvad a máma,
bíbor percek már a völgybe zárva.
Oda a Nap, alszanak a fények,
sötét kabátot kapnak a kékek,
madár árnyak aranyon, rézen
elkészült az est, itt áll szerényen.
| |
| 186. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2026-10-01 12:30 | https://sunocc.com/hu/music/560026
Egy versem AI által megzenésítve.Megdöbbentő a mai technika... | |
| 185. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-09-24 21:37 | Janus: tél ravatalán (Reflexvers)
Lassan sápadt fehéren
hanyatt fekszik a dér,
elalszik az ifjú hárs,
ha november ideér,
elrejtőznek a színek,
a szürke diadalt ül,
elalszik bennem egy év,
a szívemben legbelül,
de holnap már halott
csak kép az agyam falán,
egy év, sápadt fehéren
a tél ravatalán. | |
| 184. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-09-19 23:03 | Janus: Nyár-vég
Kamasz fény ül az agg nyár szemén,
ahogy hintázik a jegenyén,
perzsel, még izzik benne a láng,
felhők közt a fény, mint a pisztráng,
úgy suhan, s a tóban felragyog,
hol a hattyúk vízi angyalok,
lebegnek, s mögöttük a sás
bíborba ölelő suttogás.
Kamasz fény ült az agg nyár szemén,
csak bámultam, ahogy mentem én,
hintázott a jegenyefán,
az ősz keze már derekán,
átkarolva, ágról ágra
lejöttek, és földön állva,
összebújtak deres füvön,
kamasz fényű nyarunk köszön,
árnyék suhan, tűnik válla
fülemben cseng sóhajtása.
| |
| 183. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-09-11 22:58 | Janus: Halott szörnyeteg
Meghalt a nyár, a szörnyeteg
vére vörös fellegből csepeg,
piros a föld, bíbor az ég,
fekete sírt ás a messzeség.
Halott a nyár, de gyász sehol
imát, könnyet érte mondd, ki szór?
Fák kínzója, bokrok gyilkosa,
édes tavaszt váltó mostoha.
Nyár avarja még szíven üt,
száraz meder hever mindenütt,
kiégett fűben rozsda jár,
a fészek sír, benne kismadár.
De itt az ősz, az új remény,
árnyék kabátban sétál a fény,
zsebében lét, mely elpereg
s jönnek a pesztráló fellegek.
| |
| 182. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2026-09-08 13:31 | Janus: Őszi aszály
Átlép a nyár az ősz kerítésén,
rozsdás gesztenyefák alatt rohan,
lángvörös napsugárhaja lobog,
és éget, akár egy lávafolyam.
Nincs már párás sóhaja a földnek,
apró harmatgyöngy fűben nem gurul,
maguk elé néznek a szomjas fák,
hol a zöldnek emléke is fakul.
Halott bokor a kert ravatalán,
a gyász öntözte csend szárba szökve,
az idő nagy keselyű szárnyakon
kering, a percek csontként peregve.
| |
| 181. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2026-08-25 22:22 | Janus: Az ígéretnek szaga van
Nagy szavakra kapaszkodó apró tettek,
mint cirkuszi akrobaták
lengnek, forognak, s zuhanva esnek,
keresve a nép tapsviharát.
A penészes ígéretnek szaga van,
kiveti magából az esti szél,
a jövő lépte bizonytalan,
még totyogva jár, és nem beszél.
Az álmok vénájában tű, infúzió,
és cseppen a szürke remény,
az apró tettek fölé csak nő a szó,
de ki kíváncsi rá? Hát nem én.
| |
| 180. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2026-08-18 22:13 | Janus. Augusztus
Ropogva fáj a bicegő nyár lába,
rozsdás tincs leng vén zöld hajába,
ahogy lép a reszkető délibábon,
felém súg: Megvénültünk, barátom.
A kútnál búsuló gém, meghajolva,
mintha egy sírvirágot szagolna,
hisz oda a víz, ellopta az aszály,
rozsdás ravatalon a tetszhalott táj.
Felhőtlen az ég, tiszta patyolat kék,
megsárgult erdőt simít a messzeség,
nem jár a szél és egy madár se száll,
szita a Nap , véres napfényt szitál.
Ropogva fáj a bicegő nyár lába,
hajlott hátú idő ballag utána,
megy az alkony is, sajog keze lába,
csillagszitkot szór az esti félhomályra.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
