NAPLÓK: Janus naplója Legutóbbi olvasó: 2026-01-25 04:42 Összes olvasás: 17621| 154. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-01-22 21:42 | Csend cseppek (Esti mélabú)
Csend cseppen a mennyezetről
s hallgatásom egyre nő,
mint egy cseppkő, barlang mélyén,
hová nem jár az idő.
A gondolat bujkál bennem,
talpa alatt szó recseg,
kiszáradó ihlet patak
nem csobog, nem csicsereg.
A hallgatás oszlopának
nekidől a mellkasom,
a visszhangzó szívdobogást
egykedvűen hallgatom.
Éltem jégcsap, földre cseppen,
és a halál egyre nő,
árnyékába beleveszve,
én, a vers, az idő.
| |
| 153. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-01-18 12:06 | Janus: Tizenhat plusz négy
Négy év után, kitárta karját,
ölelni akar, mint ki szeret,
nézd, kezében mennyi konc!
Ha kell, tavasszá hazudja a telet.
Négy év után, fontos lettél,
jön az egymillió és hat havi,
békét ígér és földöntúli jót,
azt mit szeretnél, szeretnél hallani.
Négy év után, te poloska vagy
mert lopását, hazugságát unod,
láttad, értetted korrupt tettit,
és te köreidet a becsülettel futod.
Négy év után, húsz év fidesz hatalom!
Ez lehet fél élet vagy épp egész,
mára a hatalom eldobta fékeit,
és hidd el, holnap már bármire kész!
Négy év után, ami persze húsz,
üres a kassza, nyomorult a bér,
nincs orvos, és úgy nincs semmi,
de más a hibás, mindig mindenér’.
Húsz év után, mentség nem lehet,
bilincs kell, mert még nem állhat bitó,
igaz, becsületes tettek kellenek,
és ember kell vezérül, ember, aki jó!
| |
| 152. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-01-15 20:32 | Emlékek
és érzések halmaza,
ez vagyok én, és némi más,
megtanult dolgok, illemek és talán egy-két én villanás.
Nem alkottam jelentőseket, néhány írásom ugyan verssé nőt,
persze, én csak írni szerettem,míg szolga szívem morzsolta az időt.
Kis semmiség a létem, egy apró darab, valami hatalmas gigászi piramis része,
de a jövő, ha akarom, ha nem, vállamon áll,s a végén csak egy kérdés marad, megérte?
| |
| 151. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-01-14 20:48 | Janus: Nézelődő
Fellegre áll a Hold
s onnét körbenéz,
szemsugara csordul,
csordul, mint a méz.
Nagy hárs ágairól
egy bokor derekán,
le a fűre gördül,
és arany a bokám.
Itt álltam a mezőn
keresve reményem
és most megtaláltam,
szívzsebemben fényem,
haza is indulnék,
csak egy jelre várok,
intsenek a hársak
régi jó barátok.
Tovább áll a felleg
Hold indul nyomába,
fakuló aranya
Tejútnak porába.
| |
| 150. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-01-11 19:47 | Janus: Haza -futás
Kézen fog az idő és elszalad velem
viseltes szívemből pereg a szerelem,
a foltozott remény, és a kinőtt álom,
mint bennrekedt sóhaj a zárt szájpadláson,
haszontalan dolgok, már nem érnek semmit,
a halál mellém áll, és lövünk egy szelfit.
Az idő elenged és én lemaradva,
a múlt idő jelét tűzöm mellkasomra,
lassan elveszítve az élő jelleget,
lepergetem gyorsan a szokott képeket.
Persze, persze, tudom, Isten és mennyország,
a tudatnak hitet, még pénzért sem adták.
| |
| 149. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2026-01-06 19:15 | Janus: Őszintén
Hazudnak a mérlegnyelvek
az igazság súlytalan,
nincs istenem, se jó apám
lásd, így állok itt magam!
Percek futnak el előlem
zsebükben az életem,
kedvem nem lesz kergetőzni,
már tudom, reménytelen.
Bennem a rég szökik szárba,
ezerágú lombos fa,
a jövőnek udvarára
árnyékot vet álmomba,
nem vágyom az udvart, árnyat
ölelnek a tegnapok,
itt hintázom még a mában,
azután majd meghalok.
Édesapám, drága vérem,
félek nem lellek sehol,
nincs mennyország, égi játék
szétfoszlott a valahol.
Emlékeim kastély fala,
melyből tégla, vakolat
hársfa törzse elé omlik,
s rátérdel az alkonyat.
| |
| 148. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2026-01-01 00:31 | Janus: Úgy volt (Évbúcsúztató)
Úgy volt, hogy nem lesz, ami van,
véres kabátját ledobja a világ,
s nem talál magának gyermeket
a korgó hasú fájdalmas árvaság.
Avarrá lett ezernyi ígéret,
benne dőzsöl, rág a hazugság ,
s az elszáradt remény ágán
öngyilkossá lett az emberi jóság.
Arany sugarát szórja a Hold,
de tudom, hogy ez a fény hamis,
már nem hiszek az esti fénynek,
oly sokszor voltam becsapva magam is.
Megfogja a fagy vénülő kezem,
s együtt állunk szótlanul az udvaron,
halott rózsabimbót ölel leheletem,
s ébren apró tavaszról álmodom.
Néhány óra még, s az évnek vége,
tűzijátékok festenek csillagot,
sípszó kerget hangos durranásokat,
s én a kertben apró szitokszót hagyok.
Csendre vágyom, melyben béke van
béke, ki mindenkit egyformán szeret,
mindegy, hogy mit gondolsz a világról,
a béke rád néz, átölel, s nevet.
Mit kívánhat az év utolsó perce
mielőtt rálép az idő bakancsos lába?
Legyen egészség az újévben,
s becsület fertőzzön széles e világba’!
| |
| 147. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-12-22 22:22 | Janus: Mától
Mától nem érdekel
a világ összes baja,
leszek a sok közül,
egy kényszer ostoba,
bólintok majd én is,
úgy ahogyan mások,
ha gödör kell nektek?
Akkor majd én ások.
Eltemettem Istent,
most az igazság jön,
ami nem létezik
hulljon rá rögközöny,
hinni ma bármiben
bolondok erénye,
kialudt már régen
az értelem fénye.
Mától nem érdekel
mások mit is látnak,
vakok vagy ostobák
lesznek e világnak,
szem akartam lenni,
de nekik jó vakság,
bolondok fapénzen
életük mulatják.
Mit gondol egy költő,
azt én nem tudhatom,
annak hittem magam
a tegnapi napon,
de megvirradt mára,
álmodtam a tollat,
nem írok már semmit,
kitaláltam jobbat.
Csendnek leszek csendje,
némaság némája,
árnyékok árnyéka,
fáimnak szolgája,
madárnak eledel
vize a virágnak,
nem leszek senkije,
embernek, világnak.
| |
| 146. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-12-21 11:31 | Janus: Magányom gyilkosa
Légy magányom gyilkosa,
lépj be a szobámba!
Lobbanj, mit egy gyertyaláng
sötét éjszakába,
magányomnak hamvain
gyere, járjunk táncot,
szíved szívem ritmusán
s hagyjuk e világot!
Légy magányom gyilkosa,
gyere ölel, csókolj!
Beszéljen a kéz, a szem
ne kérjünk a szóból,
lélegzetünk összeforr
édes fulladásba,
légy magányom gyilkosa,
lelkem lelki társa!
| |
| 145. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-12-20 20:23 | Janus:Napnyugta
Fényruháját leveti,
felhőcsipkés kék az ég,
aranyszoknya ágra száll,
ámulnak a cinegék.
Rózsaszínű blúza leng
horizontnak kötelén,
pirulva meztelenül
lépked az ég peremén.
Bíbor csókja arcomon,
melegség a lelkemen,
szellő borzol hajamba,
lassan hunyom a szemem.
Átölel a pillanat
hintáztat a végtelen,
kihűlt csókját bőrömön
simítja a tenyerem.
Szempillámnak résein
pillantásom kiszökik,
bújik a nap hegy mögé,
mert hold már öltözik.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
