NAPLÓK: Janus naplója Legutóbbi olvasó: 2024-11-21 12:20 Összes olvasás: 9772| 78. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-11-11 21:07 | Mégse vagy talán (reflexvers)
Elfordított tekintettel
menni este, járni reggel,
két tenyérrel, a két fülön,
a hallástól menni külön.
Elbutulva, hülyén élni,
minden könyvet összetépni,
hallgatagon, néma szájjal
összebújni csendkirállyal.
Imára vagy hátra téve
legyen a kéz, mert mi végre
legyen dolgos vagy tettre kész?
Ily egyszerű ez az egész.
Lenni állat vagy csak növény,
legelészni , hol az a fény?
Nem törődve a hazával,
se nemzettel ,se fiával.
Vagy ha nem, hát nyisd a szemed!
Lásd, hogy lopják a nemzeted,
halld a lopott pénzcsörgését,
zsebét tépjed, vedd a vérét!
Vedd elő most az értelmed,
hagyd a földet, és a térded,
állj ki értünk, állj sarkadra,
legyünk büszkék a magyarra!
A magyarra, ki bennünk él
aki nem hisz, nem is remél,
egyet tesz csak, akarattal,
szebb jövőt hoz a magyarral.
Hagyd az Istent, hagyd a papot,
lásd, hogy eddig mit is adott,
vedd kezedbe magyar sorsod,
hisz te Toldi vérét hordod,
aki ember és nem szolga,
hitványokkal annyi dolga,
hogy az a nagy malomkövet
vese rájuk a végzetet!
Fut az élet, fogy az idő
haza legyen vagy legelő,
ez a föld itt,Magyarország
pokol legyen, vagy mennyország?
| |
| 77. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-10-04 19:22 | Janus: Jön-e valaki
Jön-e valaki elém, ha innét elmegyek,
hová nem jön a mező, a távoli hegyek?
Itt marad a fecskék röpte, a füttyös rigó,
pocsolyák tört tükre, s belőlem a szó.
Jön-e valaki elém, ha innét elmegyek,
lesz-e hová tartani, és én mivé leszek,
ha csont-hús lakásomat hirtelen itt hagyom,
marad-e az értelem, tán lelkem is hagyom?
Jön-e valaki elém, ha innét elmegyek,
és marad-e az emlék, mit magammal viszek?
Mert ha itt maradnak, amiben az én réved,
elém ne jöjjön senki, ha nem vihetlek téged!
| |
| 76. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-09-01 16:23 | Mire mozdul a nagy ég
Nézd a gazt, mily nagyra nő!
Beárnyékol, s fojtva öl,
cinkosa a csendidő,
hogyha hagyod, tündököl.
Tettre készen lélegezz!
Hagyd a szót, az elveket,
üss vissza ,ne védekezz,
halott szolga nem szeret!
Hinni, várni nem elég
mozdulatlan, hallgatag,
mire mozdul a nagy ég,
már a holtak tagja vagy!
Becsület és emberség,
hinni ezekben lehet,
ha nem védi mindenség,
ökölbe hát a kezed!
Várakozni nem lehet
míg a helyére kerül
Isten, ember. rendelet,
hát tégy, rendületlenül!
| |
| 75. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-08-21 13:15 | Az állam, az államig se ér
Felettem az ég szép csendes, esti,
nincs durranás, mi az eget festi,
tücsökzene szól, majd a csend váltja,
lehet-e embernek kedvesebb barátja?
Itt a csendben minden benne van,
ha lecsukom szemem, meglelem magam,
megnyílik a csend, mint egy kútfedél
s belebámulok, s hajamba fúj a szél,
a múlt szele simít, a rég ,a történelem,
hol apró voltam én, és apró a félelem.
Mit tudtam én, mi az, hogy állam,
nekem otthonom volt, szoba hol háltam,
nagy szalmaágy, anyám, apám benne,
testvérem is akadt, micsoda szerencse.
Akkor ott rég, munkát, dolgot láttam
jétékból dolgoztam, nem ingyen vacsoráltam,
nem kellett tanítani, okítani engem,
apámat, anyámat tisztelve szerettem.
De nem tudtam még, mi az, hogy állam,
lassan felnőttem, de nem lett nagy a lábam,
nagylábon élni nem sikerült soha,
és akkor már derenget, mi is az a csoda,
amit államnak hívtak a népek,
az mi adóval,s járulékkal tépett.
Lassan ráébredtem, mi az államjóság,
mi nekem hitelt ad, lesz egy nagy adósság,
aztán ha szólnék, hol a munkám bére?
Lesz az meglásd, ígérték… és mégse.
Ünnepel a nép, igen az államot,
hogy minden elvesz, s én állam felkopott,
mindezt nagy pompával ünnepli az állam,
ugye hogy hülyébbet, nem találhat nálam?
Az állam teste paraziták sora,
akik nem dolgoztak, nem is tettek soha,
semmi olyan dolgot, mi tetszene a népnek,
de látod magyar testvér, mily boldogan élnek?
Az állam nagy asztalára, mi csak teszünk, teszünk,
ők mindig csak vesznek, mi meg csak esküszünk,
hogy nem leszünk rabok, meg hogy talpra magyar,
de marad minden a régi, sosincs szép diadal.
Ünnepelni, hogy kirabol az állam?
Ne számíts rám, ne kopogtass nálam!
| |
| 74. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-07-28 22:19 | Alkony a háztetőn
Sétál az alkonyi fény,
bokrokon, háztetőn jár,
elalszik az ég kékje,
felleg takarója száll.
Árnyékok nézelődnek,
kíváncsian hajlanak,
a csend teste már ívben,
ölén szavak alszanak.
Háztetőn siklik a fény,
vörös csúszda a kupás,
fekete tó az udvar,
de néma a csobbanás.
Sápad az alkonyi fény,
lábat lógat az este,
bokornyi árnyék bámul
a holdfényes ereszre.
| |
| 73. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-07-05 17:19 | Elköszön az alkony
Elköszön az alkony, lassan este van,
a bolyongó szél lépte oly bizonytalan.
Napsugár hever, a vékony cérnaszál,
s a pillanat fölötte ide- odaszáll.
Apró lelkemre hatalmas csend terül,
bámulom a síkot, egyes egyedül,
ahol majszolja a morzsafényeket
a pillantás, és szökik a képzelet.
Hatalmas csend alatt suttogó szívem,
pupillám tó, emlék úszik a vízen,
nincs csobbanás, a vitorla egyre nő,
s belekap, viszi a szélnek állt idő.
Csillagszeplős égre száll a sóhajom,
mellettem holdsugár ,leng az ágakon,
és mellém ül a rég, elbeszélgetünk,
hangok nélkül az estbe révedünk.
Elköszön az est, lassan itt az éj,
nyárfa csúcsán botlik a sárga holdkaréj,
s a remény, az a vékony cérnaszál,
hintáztatja létem, még játszik a halál.
| |
| 72. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-06-29 14:21 | Janus: Magány a padon /reflexvers/
Magány sétál a fák alatt,
de már várja a pad,
a lomb közül lemászó fény,
mint a vér tapad
az alkonyi gyepre , a kis virágra,
és megalvadt est szárad a gyér világra.
Hangok bújnak el, a nesz vacog
félszegen lépnek az égre a csillagok,
a felszálló sóhajok, imák között
fehér galamb suhan, mint egy üldözött,
s tollán a csonka hold épphogy fénye,
megcsillan, kacsint, majd vége.
Fellegek jönnek, az eső lába lógva
apró köröket rajzol az alvó tóra,
hol vadkacsák csőre álmot hápog,
s a csöndbe omlik, mint az ázott vályog
a fal gazzal hímzett tövére,
és már mennydörög, zuhog az eső, végre.
Hátradől a kis padon, arcán eső erek,
bámul az égre a magány, hol a fellegek
lassan elengedik az agg rab holdat,
melyet az éjidő egyre csak nógat,
hogy menj, botorkálj te csonka vén,
hisz vár rád a pad, a magány, s lomb között a remény!
| |
| 71. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-06-28 18:53 | Janus: Tűz és pernye (látomás)
Fekete pernye szitált az égről,
mint a nap hevétől elégett imák
pillekönnyű hamuja,
s a gyönge szél rángatta légben
a megőszülő kalászokat
belepte a sötét por,
…révedve álltam, bőröm ráncain
hangtalan botlott a napfény,
megborzongtam, s az apró kis bőrdűnék
között, a magány karavánja rótta
végtelen útját….
Fekete pernye szitált az égről,
mintha apám hamvai szálltak volna le
újra a földre, hogy testet öltve
átöleljen, az én édesapám....
De csak a szél hozta, vitte a sötét port,
mely belepte a megőszült kalászokat,
és a lelkemet is …
Az est surrant a tájra, fekete kabátja lebbent,
és eltűnt a pernye, és eltűntem én is, feloldódva,
mint a hang, az arc az emlékekben….
| |
| 70. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-06-22 22:35 | Felhő fényekkel
Felhő úszik a Nap homlokára,
láza csitul, fénysóhaja száll,
a feszült villanydrótokon
az alkony, csendet komponál;
s bámulják az ablakszemek
a nagy cserép kalap alól,
hogy lopódzik egy árnyék,
de rá már a rigó se szól.
A kerítés résein bebújik
lassan a lomha estidő,
s elenged a nyár forrókarja,
s elhagy ,mint csalfa szerető.
| |
| 69. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2024-06-18 22:48 | Janus: Egyszer
Egyszer majd oly bonyolult lesz a világ,
hogy eltéved benne az értelem,
az ember, mint levél lóg majd
az öntudatra ébredő gépeken,
és kacattá lesznek a versek,
s a szó festette képek a lapon
kikopnak, és semmibe tűnnek
az idő kezében himbálódzó radíron.
Egyszer majd halálos beteg lesz a Föld,
felszökő lázában minden megég,
poshadt tengerek vizében fuldoklik
a civilizáció, és az önző emberiség.
S ha nem lesz már se ember, se gép
szűnik a láz, és eltűnik az ember szennye,
meggyógyul a Föld, s talán egyszer
feltámadnak a szavak, e világegyetembe’.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
