Deák Máté
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
4.
2025.10.03 00:32 | Siska Péter - szerki -- meo | Szerelmes szonett
|
Válasz erre | Üdv a fedélzeten! Örülünk, hogy itt vagy közöttünk! Érződik ebből a szövegből a klasszikus forma iránti vonzalom (ami jó dolog), de a kivitelezés még nagyon eklektikus. Ahogy más szerki is írja, a ritmus megbicsaklik, a rímek sem igazán szerencsések. A petrarcai szonett hagyományához akar kapcsolódni, de retorikai, nyelvi szinten is túl nagy ingadozásokat mutat. Ha komolyan akarjuk venni ezt a műformát, fegyelmezni kell a nyelvet, a képeket egy konzekvens metaforikus mezőben kell tartani, a formai követelmények mellett pedig a rímek minőségére, a metrumra is ügyelnünk kell. | 3. 2.
2025.10.02 20:27 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Szerelmes szonett
|
Válasz erre | Van egy sodrása a szövegnek, de ezt a szenvedélyt mintha úgy szeretné megteremteni, hogy a lehető leghatásosabb szavakat és kifejezéseket használja. Pedig a költői erőnek ezek gyakran inkább ártanak, pont azért, mert olyan szlogenszerűek, harsányak. A "Kiben bíztam, s szerelmet fogadtam"; "veled sírhatnék"; "tegyük ezt ketten itt, a senki földön" vagy a "vár ránk az élethosszig tartó börtön" nem eléggé kisajátított fordulatok.
Egy nagy költőnél szinte minden sorban meg lehet találni az egyéniségének lenyomatát. A 'senkiföldje' fogalmát például Plinszky megragadta úgy, hogy "A temetetlen árvaságban,/mint téli szeméttelepen..." (Mire megjössz) vagy József Attila úgy, hogy "Az ember végül homokos,/szomorú, vizes síkra ér,/szétnéz merengve és okos/fejével biccent; nem remél." (Lassan, tűnődve).
Minél specifikusabb, minél egyénibb és pontosabb egy ilyen kép, annál mélyebb hatása van. Az elvont, absztrakt, szlogenszerű általánosság épp annyival kevésbé hatásos, mint amennyivel univerzálisabb. Ott, hogy "kegyetlenséged rajta csattant" egyaránt gondolhat az olvasó gondtalan, dévaj csipkelődésre, számító, hideg manőverekre vagy kétségbeesett, tehetetlen károkozásra, ami a bántó félnek majdnem annyira fáj, mint az áldozatnak. Mivel mindegyik felmerül bennünk, egyiket sem tudjuk igazán átélni és a költő belső világához sem kerülünk közelebb.
Nikolett azt írta, hogy a régies nyelvezet olvasóidegen és modernizálni kellene; ebben sok igazság van, de ha szétnézünk a kortárs irodalmi szcénában, azt kell látni, hogy a legtöbb modernizálási kísérlet sokkal olvasóidegenebb. Hatalmas igény van arra, hogy valaki kezdjen valamit a romantikus-szenvedélyes-rímes-ritmusos hagyományokkal, de ehhez a munkához nagyon át kell érezni, hogy a modernség miből is sarjadt ki és hogy a klasszikus szövegek is igazából mitől voltak jók, miben emelkedtek a koruk átlagtermése, középszerűsége fölé.
Ha ajánlhatok egy verset inspirációnak, akkor itt van ez, Baudelaire-től a 'Héautontimorouménos' (https://www.magyarulbabelben.net/works/fr/Baudelaire%2C_Charles-1821/L_H%C3%A9autontimoroum%C3%A9nos/hu/9269-H%C3%A9autontimoroum%C3%A9nos). A szerző itt csupa nagy szavakat használ, már-már képzavaros kifejezéseket, durva, darabos alapanyagot, mégis ki tud belőlük hozni valami olyat, ami bevilágít az emberi lélek sokak által tagadott mélységeibe, ami mellett nem lehet egykönnyen elmenni. Egyébként sok sikert, üdv a dokkon! | 1.
2025.10.02 18:51 | Kopriva Nikolett - szerki -- meo | Szerelmes szonett
|
Válasz erre | Kedves Máté! Üdv a Dokkon. Örülök, hogy kötött formával kísérletezik. Fontos lenne következetessé tenni a sorok szótagszámát, valamint a rímeket felülvizsgálni. Pl: látszott-elszállott, csattant-bosszant, tangóznék-sírhatnék - ezek különösen szerencsétlen együttállások. Ha kicsit tanulmányozná a rímek fajtáit (pl. hímrím, nőrím), az is hasznára válhat. Sok elnagyolt, maradi fordulattal él a vers (te gaz, ki hánytattad lelkem rajtad, ahol vár ránk az élethosszig tartó börtön stb), manapság ezek kissé olvasóidegenek, de ami nagyobb gond, hogy az igazi mondanivalót elnyomják. Javaslom, írja meg újból ezt a szonettet, programozza át mai fülre, hagyja felszínre jutni az őszinte érzéseket. | 0 |
|