Csőke Dénes
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
2.
2009.10.03 11:07 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Függvény
|
Válasz erre | Szubjektív olvasat következik, mint rendesen. Leképezés ez a vers (is, mint sok társa). A matematikához vonzódó ember számára a leképezéseknek van egyfajta absztrakt szépsége - a leképezések kérlelhetetlenek, mûködésük, mint egy kicsi, de ezzel fordítottan arányos mértékben következetes gépé. Csodálja az ember ezt a fokozhatatlan következetességet, mert bár emberi absztrakció terméke ez is, mégsem fedez fel benne, bizonyos nézõpontból, semmi emberit. Mintha azért állítanánk elõ ezeket mi magunk, hogy azután azért szemléljük, mert egyáltalán nem vagyunk benne. Érdekesek tehát a leképezések, az egyértelmû leképezések (függvények), s néha fokozottan a kölcsönösen egyértelmû leképezések. Érdekesek, tehát megverselhetõk. Mint ahogy az érdektelen dolgok is. A költészethez és a matematikához vonzódó ember számára ez a vers leképezés: azonban a költészet más, mint a matematika. Fékezhetetlenül integrálja magába a szabálytalant, a formátlant, szelidíti, vadítja, folytonos párbeszédben van vele. Versbe forgatva, furcsamód, nem annyira érdekes egy kérlelhetetlenül s kölcsönösen egyértelmû leképezés, mint a matematikában. Vagy ha érdekes is, kevés esztétikai élményt, katarzislehetõséget ajánl. Ennek a versnek is ez a fõ hibája számomra: fog egy fogalomrendszert, versbe foglalja, egyértelmûen leképezi tehát a líra megszokott nyelvére, megszokott retorikájára, bejáratott beszédmódjaira. Így lesz az absztrakcióból költõi kérdések egymásutánja, így antropomorfizálódik ("Milyen képletbe foglalható az ember?") a hangsúlyozottan ember alkotta, mégsem emberiként szemlélhetõ matematikai rend. A leképezésben semmi hiba, nincsen homokszem a gépben, ám a költészetre áhítozó ember éppen ezért nem tudja megtalálni a helyét ebben a szövegben. Nincs hézag, ahová behúzódhatnék.
nb | 1.
2009.09.15 14:20 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Éles csend
|
Válasz erre | Sok ilyen verset olvastunk már a dokkon, Dénes: elindul valahonnan, magát magába fûzve halad elõre, s megáll, amikor rátalál valamire. Elegáns ugyanis azt hinnünk, tudta, hova érkezik. Ezt végül is dicsérni illik, hiszen észreveszi, Dénes, hogy van abban valami jó, hogy "éles csend van a szürke zajban", egy késhegynyi érdekesség. De nem itt kellett volna megállni a verssorok sorjázásával -- itt kellett volna indulni. Követeljen magától többet! jt | 0 |
|