A magány lábasból etet.
Talán tudod.
De ne félj,
emlékeim a kocsiban maradtak.
Akár az ernyőm.
Becsaptam az ajtót.
Szemembe csorgott egy hajtincs.
Zsibbadt a lábam, rázogattam.
A sántaiskolát elfelejtettem már.
Az erkélyről még néztem
az autó helyét,
és láttam a „hangjegy-esőt”,
amit második után
körömollóval a kottafüzetből vágtam.
