NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2018-12-12 18:21 Összes olvasás: 13040| 223. | [tulajdonos]: a fa | 2018-12-10 08:09 | a hang az egy dolog
meg húrok
a feszítők
a lélek
a lakk a műanyag
de a fa
hogy száz évig élt
s közben már ott szunnyadt
(orda közhely)
a hang lehetősége
a zene az ereiben
a fa az egy dolog
meg a darabolás
a csiszolás
simogatás
méretre vágás
a sablon a ragasztás
az összerakás
de kellett hozzá
(még ordasabb közhely)
egy ember
akinek mindezt véghez
kellett vinnie
bármit is csinálunk
bármit is teszünk
az emberhez
az emberig jutunk
minden dolgok eredője
(legordasabb közhely)
minden
még a teremtés is
csak
az ember miatt van
már csak
egy dolog maradt hátra
kedves olvasóim
hogy feltegyem a kérdést:
az ember miért van? | |
| 222. | [tulajdonos]: k(i)út | 2018-12-04 22:51 | amikor a házunkat huszonnyolc évvel
ezelőtt megvettük
a kutunkban 13 méternyi
vízoszlopot mértem
a kút átmérője másfél méter
hatalmas hatvan-nyolcvan kilós
kövekkel van kirakva
teljesen az aljáig
ami legalább húsz méter mélyen van
manapság már évek óta
a vízoszlop annyira lesüllyedt
hogy a kútban lévő vízszivattyú
gyakran teljesen szárazra kerül
először akkor vettük észre ezt
amikor csatornáztak a faluban
aztán a földrengés után
is fogyott a víz a kútból
sokan szennyvíztárolónak használják
saját kútjaikat
vannak akik szeméttel dobálták tele
azóta nem iszunk a kutunkból
(néha még nosztalgiából
bele-bele kóstolok)
kocsit se tudok vizével mosni
mert annyira kemény lett
hogy nem lehet száradás után
a foltokat letörölni az autóról
haszontalan lett tehát az
ami egykor a legnagyobb kincset
jelentette
így múlik el a Föld dicsősége
| |
| 221. | [tulajdonos]: karan | 2018-12-04 11:17 | bezártam önmagam
csend van itt
nem kopog rám senki
nincs kedvem kulcsokkal
bajlódni
zsebemből kivenni
nem éri meg a fáradság
hitetem
el magammal
holnap megváltozok
ha lesz aki
megvigasztal
| |
| 220. | [tulajdonos]: talan | 2018-12-03 10:39 | míg mű a vér
és nem szorít a kötél
míg van levegő
és dobban a szív
addig
mindent
el
lehet
JÁTSZANI | |
| 219. | [tulajdonos]: amikor | 2018-12-03 09:29 | amikor megvádolnak téged
nem védekezhetsz eléggé
ha netán védenéd magad
alapot adnál vádlóidnak a vádra
akkor lehet csakis igazad
ha te nem válaszolsz senkit
ha a vádak ellened alaptalanak
akkor is rád ragadnak ez a cél
alaposan összekened magad velük
bezzeg a port látod mikor beszívod
a vádak mindig láthatatlanok
és fénysebességgel terjednek
nem lehetsz soha gyorsabb náluk
már akkor megvoltak éltek
amikor te még meg sem születtél
azóta csak egyre nőnek ellened
a vádlottak padjára ritkán
ülnek le teljesen bűntelenek
a vádlók padjára soha sem
ülnek le bűntelen ártatlanok
ilyen a világ neked magyarázzam
hogy kell túlélni a háborút | |
| 218. | [tulajdonos]: hó | 2018-11-30 08:35 | amikor az első hó
fehérre festi a Börzsöny csúcsait
tudható hogy kemény fagyok jönnek
és érdekes
épp ezekben a kemény fagyokban
lágyul el a lélek annyira
hogy megnő mindenkiben a szeretet
és sorra kivágjuk a legszebbeknek
látott fenyőfákat | |
| 216. | [tulajdonos]: ego | 2018-11-27 07:59 | | ""Imádom az egoistákat! Öröm látni az erőlködésüket, ahogy el akarják hitetni, hogy a világ számukra felfedezett terep, aminek minden zegét-zugát ismerik, akár a tenyerüket. Öröm hallani, hogy minden problémájuk csak annyi, a bablevesükben minden szem egyforma legyen. Öröm olvasni, hogy soha nem azt írják:" szerintem", hanem kijelentik, "ez így van". Öröm tudni, hogy mindenhez IS értenek. Öröm felfedezni, hogy amiről ők nem beszélnek, az nincs is. Imádom az egoistákat! Nélkülük a világ szörnyen unalmas hely lenne."" | |
| 215. | [tulajdonos]: A rakodópart alsó köve | 2018-11-26 15:27 | ""A rakodópart alsó kövén ülve…
Ha napjainkban a költészet napján, egy-egy versmaraton -hír hallatán alig kapja fel valaki a fejét a napi gondok és terhek súlya alatt, akkor nem állunk messze az igazságtól. A vers a rohanó életünk kilométerköveinek árnyékában csendesen pihen. Pedig a költészet, a vers olyan , mint egy falat kenyér, egy pohár tiszta, éltető víz. Néha az élet, néha a sarokkő, Déva-vár. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, még verssel nem nyertek háborút, nem tódultak százezrek az utcára hiánya vagy éppen fennköltsége okán, mégis háborgó lelkünk csendes, érintetlen szigete- a szó. A költészet, a vers, a világpiacon ma nem árucikk. A szó nem ,,józsefattilai” értelmében került a rakodópart alsó kövére. Van-e még visszaút, van-e még helye a költészetnek mégis az életünkben? A válaszom: igen! A vers egy olyan tömény eszenciája a nyelvnek, a szó szépségének, melyhez nincs fogható a világunkban. Olyan, mint tavasznak a virág, mint a nyárnak a gyümölcs íze, mint ősznek a levélhullás, mint télnek a menyasszonyfátyolos hótakaró. Vajon milyen lenne a magyar nemzet Balassi, Ady, József Attila, Nagy László vagy Illyés Gyula nélkül? Aki nem olvas verset, még nem érintette meg a szépség, a valóság, a magasság, vagy a mélység. Aki nem vitte még át a szerelmet a túlsó partra, aki nem tört be Dévénynél új időknek új dalaival, aki nem térdelt le a virág elé, az nem tudja milyen a haza a magasban, s még nem volt maga is szem a láncban. Leülni egy percre a rakodópart alsó kövére és nézni, hogyan úszik el a dinnyehéj ma megnyugtatóbb kép, mint valaha. Ott ülhetünk a mindig magunkban hordozott költővel, együtt írjuk a verset, s ő fogja a ceruzánkat. Együtt vagyunk költő, olvasó, vers, nyelv, szó, történelem, édesanyák és tanítók, osztálytársak és iskolák, gyermekkor és az első betűvetés. Ott vagyunk egymás mellet a zavaros víz forgatagában. A dinyehéj-hajókon. Ott úszunk s jutunk el egymás kezét fogva az értől, az óceánig, s mint fel-fel dobott kő, mindig visszahullva Góg és Magóg fiaiként. Kérdezhetnénk ,,Az ólak véres melegében ki mer olvasni? És ki mer a lemenő nap szálkamezejében, az ég dagálya és a föld apálya idején útrakelni, akárhová?“
Nem tudom. Csak egyben vagyok biztos, hogy a költészet nélkül nincs túlélés. A költészet maga az élet. Végigkocogni az üvegtengeren, és kinyitni a könyvet!""
Hrubík Béla | |
| 214. | [tulajdonos]: Az irodalom átalakulása | 2018-11-26 09:15 | Manapság az internetes irodalmi oldalakon, fészbukon stb. szinte mindenütt azt olvasom az íróktól-költőktől, hogy itt és itt, ebben vagy abban a lapban jelent meg ez vagy az tőle! Ám soha nem idézik a kérdéses írást-verset, hogy azok is olvashassák, akik nem férnek az említett laphoz hozzá, csak szimplán a megjelenés tényét közlik!
Számomra ez több dologról mesél:
Tapasztalatom szerint manapság rengeteg ember csak azért ír, mert a technikai feltételek adottak lettek ehhez, pl. mindenkinek van számítógépe, szövegszerkesztője, van net elérése, így van lehetősége "megmutatnia önmagát" a környezetének. Művészet lesz-e azonban a "műve" annak a ezer embernek ezzel a terjesztéssel-megjelenéssel, vagy csak szaporodnak a soha el nem olvasott bitek és bájtok a számítógép és a net bugyraiban? Tapasztalataim szerint rengeteg gagyi lepte el a netet, s rengeteg magát művésznek, másoktól jobbnak, többnek gondoló ember él ezzel a félresiklott tudattal. Egyfajta önigazolásként szolgál az irodalom sok embernek, akik különféle szervezetekbe, körökbe is belépnek, s ha már benn vannak, ez is egy újabb bizonyíték személyük értékes voltára. Mindeközben maga a mű és az átadandó gondolat teljesen elsikkad, század-ezredrangú kérdéssé degradálódik. A megjelenésekkel való kérkedés öncélúsága abból is kiderül, hogy általában ezek az emberek nem olvasnak másokat, csakis önmagukat! A lapból, amiben megjelentek, sok esetben csak a saját írásukat olvassák el (akár többször is), mert a többiek írása nem érdekli őket. Maga a megjelenés a cél s ez a cél szentesít minden eszközt! Így lettek szekértáborok, így születtek az állami pénzek lehívásra kiadók, szerkesztőségek, akiknél a szerző-, s a művének megjelentetése ugyancsak századrangú kérdés, egy a cél itt: szülessen egy új könyv-, lap-, antológia, s a pénzt hívjuk le érte. Mára a terjesztés és az olvasóhoz juttatás is mellékessé vált! A könyvgalaxis rossz irányba fordult, s a könyvekben rejtező tudás mára érdektelenné vált!
Az irodalom kicsinyes játszmák és haragvások, önmegvalósítást hirdető tévtanítók eszköze lett. A szelleme elhagyta rég, hasonlatos lett egy üres edényhez, aminek a formája még megvan, de már haszontalan, hiszen nincs benne semmi!
Aki valóban közölni akar, az nem keveredik ilyen élethelyzetekbe. ha mégis, akkor a hangos többség kicsinálja, kikezdi, a csípési sorrendnek megfelelően sebeket ejtenek rajta, míg fel nem adja a harcot, s el nem hallgat. Mindenki saját hangjának mind magasabbra srófolásával van elfoglalva, közben a világ pusztul körülöttünk! Mire ezt a felelős és valóban hiteles irodalmárok el tudnák hitetni velünk, késő lesz! | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
