DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38716 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Pálóczi Antal: Fodor András 6... éves (végleges)
Gyurcsi - Zalán György: ezentúl nem eszem kutyát
Gyurcsi - Zalán György: a vonalbezárásokról - morbidka
Gyurcsi - Zalán György: pragmatika
Gyurcsi - Zalán György: Műhelyem
Gyurcsi - Zalán György: summáját írom
Busznyák Imre: Elcsendesült a ház...
Bátai Tibor: örökké | öröktől
Bátai Tibor: Két keserves
Bátai Tibor: Fohász a varjúért
FRISS FÓRUMOK

Pálóczi Antal 7 órája
Filip Tamás 20 órája
Gyurcsi - Zalán György 1 napja
DOKK_FAQ 2 napja
Gyors & Gyilkos 3 napja
Tóth Gabriella 3 napja
Karaffa Gyula 3 napja
Kiss-Teleki Rita 3 napja
Mórotz Krisztina 4 napja
Szakállas Zsolt 6 napja
Bátai Tibor 6 napja
Farkas György 6 napja
Boris Anita 7 napja
Cservinka Dávid 7 napja
Ötvös Németh Edit 7 napja
Zsolt Szakállas 7 napja
Csombor Blanka 12 napja
Vadas Tibor 12 napja
Valyon László 16 napja
Tóth János Janus 19 napja
FRISS NAPLÓK

 Bara 38 perce
nélküled 4 órája
Hetedíziglen 10 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 10 órája
Gyurcsi 12 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 16 órája
Janus naplója 18 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 1 napja
A vádlottak padján 1 napja
Készül az album 1 napja
négysorosok 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
Zúzmara 1 napja
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 2 napja
Minimal Planet 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: A vádlottak padján
Legutóbbi olvasó: 2024-04-16 16:00 Összes olvasás: 54185

Korábbi hozzászólások:  
811. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 64.2024-04-15 09:50
A várakozásról

A várakozás lehetőség. Lehetőség arra, hogy eldöntsd, miért is várakozol. Tudom, ez olyan kijelentés, mint a Kis herceg alkoholistájáé, de igaz. Valamire várakozni azért jó, mert közben arról a valamiről elmélkedhetek, miért is fontos nekem, miért is kell nekem, miért is akarok vele foglalkozni. Valakire várni majdnem ugyanezeket a kérdéseket veti fel, és ha valaki nagyon fontos, arra ugyanannyit vagyok képes várni, mint aki kevésbé. Nálam nincs olyan, hogy ha valaki netán egy megbeszélt időpontban nincs ott, akkor megharagudnék rá. Ahhoz én túlságosan sokat késtem életemben! Ráadásul a mai élet olyannyira felgyorsult már, hogy sokszor nehéz követni a feladatok, a teendők sorrendjét, időpontját. Ép ezért ma már nem mérvadó egy ember megítélésében, hogy mindig PONTOS legyen.
Egyszer a főnököm elküldött az élettársáért Budapesten, a Kőbányai útról kellett volna eljutnom délelőtti időben a III. kerületbe, és vissza. Körülbelül 45 perc totyogás után félútig sem jutottam el, akkora volt a forgalom. Miért nem mentem a párhuzamos utakon, a mellékutakon- kérdezte a főnök. Azok is be voltak dugulva. Felhívta a társát, aki felült Budán az 1-es villamosra, és a Kőbányai úton leszállt róla az épület előtt, ahol dolgoztunk. Én megkaptam a parancsot, induljak vissza. Mire visszaértem, Eta már a munkájának a dandárját végezte, és rég elfelejtette a villamosozást.
Rengeteg élethelyzetben tőlünk független okok miatt késünk. Régebben nem volt ez így. Ma elég egy „balhézó” utas, hogy a busz ne legyen pontos, télen elég egy keresztbefordult kamion, hogy két órás késéssel érjünk el valahová. Ma már nem etalon a pontosság, aki mégis tudja tartani, az egy BOLDOG és megbecsült ember.
Persze nem azt mondom, hogy sokat késnék én is. Sőt, általában percre pontos vagyok, vagy ha látom, hogy baj van, akkor telefonálok. Régebben telefon sem volt. (Még emlékszem az első „mobilokra”, amik akkorák voltak, mint egy aktatáska, és még csavart zsinóros telefonkagylójuk volt, s a tehetős vállalkozók így sétálgattak az utcán.)
Mindig tudtam várakozni. Soha sem unatkoztam közben. Ha volt időm, lementem a Dunához, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj, vagy hogy vetik a hullámokat a hajók. A buszokon, vonatokon olvastam, szinte soha sem utaztam ismerősökkel, így hangtalan lehettem. Ha valaki a várakozást nem bírva folyamatosan beszélt, hallgattam. Meghallgattam, bólogattam, sokszor még komolyan is vettem a szómenését, pedig csak pótcselekedett.
Egy „csúnya” várakozást ismerek csupán: várakozást a halálra. Aki nem tud önmagával mit kezdeni, mert nem érdekli olyan, ami a várakozást értelmessé és könnyűvé tenné (utazás, olvasás, játék, barátkozás, séta, kirándulás), az csak magába roskadva ül, és várja a halált. Nincs ennél szomorúbb. Egy percig sem tennék ilyet. Akkor már inkább a halál!

810. [tulajdonos]: Bal lett...2024-04-14 10:59
"Balettcipőm nincsen nekem,
de ha lesz èn föl nem veszem!"
Gyomrosodva, belesedve
nem szállok be a balettbe,
egyébként szőrös a lábam,
meg a vállam, meg a hátam,
szőrösebbet én nem láttam,
ilyen főemlőssé váltam!

"Balettcipőm nincsen nekem,
de ha lesz èn föl nem veszem!"
Megáll eszem, számon zipzár,
hangom sincsen, lassan zihál
csak bennem a balettlélek:
Élek! Élek! Élek! Élek!
Élek, de járni már félek,
félek, talán félrelépek.

"Balettcipőm nincsen nekem,
de ha lesz èn föl nem veszem!"
Szívem sem a régi immár,
nem úgy ver ahogy kibírnám
a rólam írt rossz kritikát,
ilyen vagyok, gyáva nyimnyám,
tilinkóm van, nincsen bicskám.

"Balettcipőm nincsen nekem,
de ha lesz èn föl nem veszem!"
Ha nem írok, ne válaszolj,
énelőttem földig hajolj,
hogy egy kis verszagot szagolj,
így búcsúzok: Ahoj! Ahoj"



809. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 63.2024-04-13 17:46
Arról, hogy a dolgokat meg kell várni

A legjobb lenne MINDEN! De az MOST, rögtön! Az ember legszívesebben mindet és azonnal bírtokba akar venni, használni akarja, ki akarja belőle préselni önmaga számára az utolsó cseppig a hasznos részt, és a többivel nem foglalkozni tovább. A mindent akarással együtt jár a felelőtlenség is: úgy és olyan alkalmatlan helyeken tudjuk eldobni a számunkra már nem fontos dolgokat, hogy azokból mindenütt csak szemét lesz. Így láthatunk erdőben vécécsészét, sörösdobozokat, sezlonrugót, autógumit, vagy patakokba autóakkumulátort (a Honti szakadékban (!!) egyszer egy hatalmas teherautóakkumulátort találtam), döglött kutyát, bevásárlószatyrokat, vagy épp pelenkát. Így találhatunk a réten pálinkásüveget, a parkban gumióvszert, a köztéri szobron alsógatyát.
Az ember sosem tudott várni. Kivárni aztán végképp nem tud. Pedig ahhoz, hogy várj, csak passzívnak, azaz „semmittevőnek” kell lenned. Csak gondolkodni, csak elmélyülni, csak kivárni, csak megvárni, csak türelmesnek lenni kell. Ez végtelenül könnyű – mondja egy gyerek is, még akkor is, ha épp ő az, aki ezerszer megkérdezi, hogy „ott vagyunk már”? De ezen kívül nem tesz mást. A felnőtt már igen. A felnőtt szemrebbenés nélkül kibontja az ajándékát karácsony előtt, ha megtalálja a szekrény alján, a gyerek már nem biztos, hogy így tesz. Ő még talán tudja „élvezni” azt, hogy van vagy lesz neki, de még várnia kell. A várás izgalmát, a „meglesz, de te is tegyél érte valami kis apróságot, várd ki”. Csak annyit: várni. Még egy napot, még egy hetet. És meglesz a hőn áhított ajándékom. Meglesz, hiszen már meg is van!
Ha mindent akarunk, nem érjük be kevéssel. Ezért halmozunk fel készleteket élelmiszerből, ezért van három autó egy családban, ezért vannak raktáraink, hatalmas kamráink. Igaz, megtanított a felhalmozásra az „előző rendszer” bennünket, mert sok esetben előfordult, hogy nem volt valami. Jajj, mi lesz velünk! Mi lesz, ha bezárnak a boltok, ha ki sem nyitnak hetekig, ha elfogy a benzin, ha kifogy a gázpalack?
Ahhoz, hogy élni tudjunk, bizony nem árt tanulni. Megtanulni azt is, hogy megéljünk, ha NINCS VALAMI, ha NINCS SEMMI. Mert higgyék el, meg tudunk élni akkor is, mert a génjeinkbe ivódott már a túlélés. Sokszor ilyen helyzetben is elég, ha „csak” passzívak maradunk, és várunk. Megvárjuk, míg segítség jön, míg kinyit a bolt, míg megsül a kenyér, míg megérik a paradicsom.
Mindent idejében! Ez is a várakozás egyik ősi parancsa. Ha nem siettetünk semmit, minden időben fog történni. Ha nem, akkor az egy új időszámítás, és ahhoz nekünk kell alkalmazkodni (most például már Húsvétkor, április elején teljes virágpompájában gyönyörködhettünk a szabolcsi almásokban, holott „normál időben” ez május elején következne csak be.
Már a természet is siet. Valamiért ő sem tudja kivárni a megfelelő időpontokat. Mit érezhet, amiről még mi nem tudunk? Ha érzi, miért nem szól ránk, miért nem figyelmeztet? Vagy épp azt teszi, amikor Anyák napjára már elhervasztja az összes tulipánt és az összes orgonát?

808. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 62.2024-04-13 16:33
Arról, hogy a betegség pihenés

Igen, bár ellentmondásos a cím, hiszen ha valaki beteg, hogy pihenhet, miközben szenved, hánykolódik és mindene fáj? Mégis-mégis így van.
Első negyvenegyfokos lázamra ma is tisztán emlékszem: torokgyíkom (diftéria) volt, anyám nem talált odahaza gyógyszert a lázam csillapítására, s én csak tehetetlenül hevertem a konyhai kis dikón, a szalmazsákon, s vártam sorsom jobbra fordulását. Anyám átszaladt a szomszéd faluba a rokonokhoz gyógyszerért, de mivel úgy három kilométer oda, s ugyanannyi vissza az út, mire hazaért, én már békésen szundítottam, nem köhögtem, nem voltam lázas, és nem fájt már semmim. Biztosan a védőangyalom tette a kezét a homlokomra, s vitte le a lázamat hűvös kezével, de éltem. Már aznap olvasni is tudtam!
Ha elkezdünk egy folyamatot, abból sosincs kiszállás. Ha netán van is, egy újabbal ugyanazt a rohanást folytatjuk. Így megállni tényleg csak akkor tud sok ember, ha beteg. Én szerettem beteg lenni. Amikor 17 évesen a sokszázfős iskolánkban ketten bárányhimlősek lettünk (szabályszerű kiütésekkel, hólyagokkal, viszketéssel), élveztem a két hét karantént a betegszobán. Kedvemre olvashattam.
Amikor legutóbb infarktusom rehabilitációja zajlott, élveztem az egy hónapnyi pihenést Budán, zöldövezetben, a János-hegy alatt, mert a napi rutin után (korán volt vége az aktív napnak, azaz a vizsgálatoknak, tornának) elővehettem a tabletemet a rajta lévő ötezernyi könyvvel, és kedvemre olvashattam hajnalig. Még az sem zavart, hogy szobatársaim horkoltak, vagy nyöszörögtek, vagy durrogtattak, vagy épp egész éjszaka motoztak a fiókjukban ehető kenyérhéj vagy szalámidarab után.
Egy bizonyos szint alatt csak betegség esetén lehet pihennie az emberfiának. Ez a szint anyagi természetű: minél inkább szegényebb valaki, annál inkább aktívabb a munkában, és fordítva is igaz, minél inkább gazdagabb valaki, annál inkább tud igazán pihenni betegség nélkül is. Irigylésre méltó élethelyzet, eszembe sem jutna senkit megvetni, elítélni azért, mert ha pénze van, pihenni, megállni, kirándulni, élvezni az életet is tudja. Csak azt vetem meg és ítélem el, akinek van, de nincs igénye a szép, emberi életre, a pénzéből csak annyit használ, amivel az élet (szerinte) legjobb javait habzsolhatja. Az ilyen ember képes lenne belehalni, ha beteg lesz, mert nem tud mit kezdeni magával. A testi mellett ismeretlen számára a szellemi táplálék, a szellemi elfoglaltság.
Csak azt nem értem, az élet miért annyira igazságtalan, hogy aki tudna mit kezdeni magával gazdagon is, miért mégis szegény?

807. [tulajdonos]: A Dokkot is érinti2024-04-13 08:43
Április 11-én délelőtt a Szent Ambrus Katolikus Általános Iskolai szavalóverseny zsűrielnöke voltam. (Itt tanít a feleségem is.) A gyerekek igazi versünnepet varázsoltak minden hallgatónak, így a jelenlévő tanároknak, polgármesternek, egyházi tanács vezetőnek. Csodálatosan mondtak verseket, nagyon nehéz dolgunk volt. (Én a legidősebb korosztálynak vittem ajándékba öt darab övet, amit a nem helyezett is megkapott, mert épp öten voltak a nyolcadikosok.)

Délután, a Költészet Napja alkalmára időzítve egy csodás koncertet hallgathattunk meg "ajándékba", itt Nagyorosziban!!

434067979_433618632654525_2785242052571368256_n
8 sided dice roll




Másnap, azaz április 12-én Nagyorosziban került sor a kistérség iskoláinak szavalóversenyére. Itt is zsűrielnök voltam. 87 gyerek és két felnőtt jelentkezett a versenyre, így háromfelé bontottuk a szavalókat. Én az idősebbeknek, és a felnőtteknek a szavalásánál zsűriztem.
A rendezvényt megtisztelte Pálflvi Nándor író-költő-dramaturg özvegye is, a művelődési házunk Pálfalvi Nándor nevét viseli. Gabriella asszony is zsűrizett, ő maga is ír verseket.
Nagyon nehéz dolgunk volt, annyi jó versmondás hangzott el!
Nem kellett ráhatnom a zsűrire, egyhangúan a pataki iskolások "taroltak" s saját korcsoportjaikban. Felkészítő tanáruk Molnár-Várhegyi Evelin tanárnő csodálatos munkát végzett a gyerekek felkészítésénél. A legidősebb korosztályban az első, a megosztott két második helyezést és egy különdíjat kaptak. De az ötödik-hatodik osztályosok között is nagyon jól szerepeltek, itt is különdíjakat hoztak el. (Dokkosok közül idén egyedül csak Lackfi vers hangzott el.)

Ma pedig nemsokára indulunk ismét a művelődési házba, ahol Pálfalvi emléknap veszi kezdetét. Gabriella asszony a településnek ajándékozta az író-költő-dramaturg sok személyes tárgyát, fényképeket, kéziratokat. Pálfalvi Nándor Nagyoroszi szülötte, édesapja az akkor még működő kőbányában dolgozott "riccer"-ként, itt így nevezték a kőfaragókat, a kifaragott kockaköveket aztán elsősorban Budapest utcáin használták fel.

Micsoda napok!! És akkor elmondom, hogy hová mehettem volna még: Rétság - Spangár díj átadás, Balassagyarmat Artéria Galéria - dr. Fűzfa Balázs előadása, Salgótarján - élő versfelolvasás a József Attila művelődési ház előtt.

806. [tulajdonos]: Beszámoló2024-04-10 08:58

434608985_8063312437031097_1286575110380368567_n


A tegnapi napon Balassagyarmaton voltunk, ahol a könyvtár kupolatermében meghallgathattuk a már a Költészet Napjára szánt előadást. Csodálatos volt hallgatni Jávori Ferenc (Fegya) zenéjét, háború előtti sanzonokat zongorázott a versekhez illően, ráadásként pedig a Hegedűs a háztetőn ikonikus dalát adták elő.
Lutter olyannyira profi, hogy bárki versét elmondva tapsot aratna. Orgánuma, felkészültsége és tehetsége óriási, öröm volt hallani az általa előadott, életre kelt verseket József Attilától, Juhász Gyulától, Adytól, de Pici bácsi dalát, és Zorán dalát is versként előadva adott nekik új dimenziót. Döbbenetes, hogy milyen programok vannak manapság itt vidéken!! (Holnap Fűzfa Balázs előadása lesz ugyancsak Gyarmaton.)







805. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 61.2024-04-10 07:39
Azokról, akik csak a szájukkal nevetnek

Akinek tetoválása van a bokáján, vagy a vádliján, az rövidnadrágban fog járni akár télen is. Ha a felkarja van „televarrva”, akkor már kora tavasszal ujjatlan pólóban fog mutatkozni. Ha valakinek ötmilliós órája van, az gyakrabban nézi meg, hány az óra. Láthatóan, feltűnően vizslatja a másodpercmutató útját. Aki félkilós aranyláncot hord, ritkán teszi be az inge vagy a pólója alá, hisz nem AZÉRT vette, hogy más ne lássa. Akinek köldökpircingje van, általában hagyja kihúzódni ruháját a nadrágból, szoknyából. Akinek mellbimbójában van ugyanilyen, az általában nem vesz melltartót fel.
Miért mondom ezt? Mert a külsőségekre sokan adnak. Illetve sokan csak a külsőségekre adnak. Ilyen, fentebb felsorolt esetekben számukra csak az számít, hogy észre vegyék őket és netán csettintve nyelvükkel azt mondják: Ez igen! Ez aztán valóban egyedi ember!
Így lett a világ tele százmilliószámra egyforma külsejű emberekkel.
Akinek aranyfoga van gyémántberakással, az megtanul úgy élni, hogy minden percben mosolyoghasson. Mindig talál rá okot, hogy nevessen, akkor is, amikor más sír. Veszélyes dolog nem nevetni másokkal, még akkor is, ha azok a mások azt sem tudják, miért is nevetnek! Korszellem kényszeríti a vigyorgást, az örökös HEPY életérzést. Vannak, akik ha már megtanultak beszélni, be nem áll a szájuk.
A műveletlenséget jól el lehet fedezni hallgatással. És mosolygással, nevetéssel. Bár ez utóbbi „lebukásra” is alkalmat adhat, mert nem mindegy, mikor nevetsz fel, amikor a másikat hallgatod.
Sok mindent elárul rólad, hogy tudsz-e igazán nevetni. Úgy, hogy nem érdekel, rossz-e a fogad, vagy hiányos a fogsorod. Úgy, hogy nem érdekel, kifröccsen-e a nyálad a nagy hahotázásban. Úgy, hogy nem érdekel a hangerő, hogy felkelted a szomszédod gyűlölködését. Vannak még sokan őszinte emberek.
Sokan vannak, egyre többen lesznek viszont azok, akik semmin nem tudnak nevetni. Objektív okok is közrejátszanak ebben, valóban: mennyit keres, marad-e hónap végére téliszalámira a kaviáros szendvics mellé, akar-e válni a férj vagy a feleség, a gyerekek hoztak-e intőt vagy szülői behívót az iskolából, menzesze volt-e a szertőnek, vagy elfogyott-e a vágy a férfiból, aki azt mondta, szeret. Összetörték-e az autót, mutatott-e középső ujjat a buszsofőr, amikor bezárta az orr előtt az ajtót, vagy letört-e az ág a diófáról az esti viharban. Ezek objektív okok a szomorkodásra. Nem csodálom, ha nem nevet az, akit ilyesmi érint.
Ám, amikor valaki csak azért nevet veled, mert te is nevetsz, az nem biztos, hogy őszintén veled örül, vagy veled mulat.
Az élet „megérdemli”, hogy MULASSUK. Lehetőleg együtt, másokkal, barátokkal, rokonokkal. Ilyenkor megfizethetetlen egy olyan társ, barát, rokon, akiben ugyanaz a szellem dolgozik, akinek nem kell magyarázni, hogy: „kétszer kettő néha öt”.

804. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 60. 2024-04-09 08:45
A szerelemről

Mit is mondhatnék ennek a világnak a szerelemről, amikor az utolsó „bölények”-ből már alig vannak? Azokból a „bölényekből”, akik tudják, hogy a hevítéshez sokszor elég egy pillanat, vagy épphogy nehezen, de „felhevült” az a valami: hát becsülik! Ám ahhoz, hogy azt magas izzásban évtizedekig tartsuk, nekünk embereknek esélyünk sincs. Azok a „bölények”, akik egyszer voltak igazán szerelmesek, s miután ebben a szerelemben megtalálták társukat, nem is akarták újra átélni azt az érzést- mással. Tudják, jóban-rosszban, életre-halálra.
Ha így szereti két ember egymást, nem lesz köztük önzőség, sem féltékenység, mert TUDJÁK majd egymásról, hogy jóban-rosszban, életre-halálra. Persze ehhez is kell hit. Az istenhit mintájára ezek az emberek egymásban IS hisznek. Ám, ha nem állnának masszív alapzaton, hiábavaló lenne mindez. Csak olyan felfogással lehet egymással évtizedeket leélni és „utolsó bölényekké” válni, aminek alapja egy életre szóló szerelem, amit akkor is tisztelünk és óvunk, ha sokszor csak nosztalgiázunk már csak rajta, vagy amit már rég nem ÚGY érzünk.
A szerelmet amellett hogy érezni lehet, lehet TUDNI is. Tudni azt, hogy ő az, aki én vagyok, aki ahhoz kell nekem, hogy ő is én legyen. A heves érzelmek után TUDNI a szerelmet: hatalmas dolog! Amikor zsigereinkben megbizsereg az az elérzékenyülésre késztető gondolat: szeretem.
Nem hiszek abban, hogy az szerelem lett volna, hogy ha fél év múlva, két év múlva, tíz év múlva különválnak a párok. Nem szerelem volt amit éreztek, talán csak annak hitték. A test, a vágyak, a valóban megjelenő önzés, az AKARLAK túltengett bennük, s amikor csendesebb napok jöttek, az ingerküszöbüket a társ már semmiféle módon nem „ütötte át”. Sem a teste, sem a lelke, sem az, hogy ő a TÁRS. Ilyenkor a férfi nőt keres magának, a nő férfit, de MÁST. És újabb szerelmet fog érezni, akár heveset is, akár végzetesnek hittet is, de ÖRÖK szerelmet sohasem.
A szerelem, a kitartás, a páros élet „utolsó bölényei” nem kívánnak „új füvet” maguknak, mert megelégszenek egymással. Tudják, hogy a „szerelemnek múlnia kell”, de a szerelem örök, ha párjukat önmaguk részének érzik, tartják, gondolják, tudják.
Vannak még, vagyunk még „utolsó bölények”, de egyre kevesebben. Vagy csak mi emberek vannak egyre többen a Földön? A „szimplán” szerelemnek érzett valami nem akar szaporodni, ha igen, csonka családokat eredményez rövid időn belül. Vagy szingliket teremt, akik „csak+ együtt akarnak élni, míg a hevületet érzik, utána máshol keresnek új érzéseket. Az egynemű szerelemben élők szaporodási ösztönét is elveszi az a szerelem, amit éreznek. Mondom ezt akkor is, ha gyereket akarnának nevelni, örökbe fogadni. (Nehogy megbélyegzésnek vagy elítélő gondolatoknak olvassák ezeket a sorokat! Eszemben sincs bárkit is elítélni, mert nincs ehhez JOGOM!
Mindenki a saját életét éli, a boldogságot keresi. A rengeteg emberi kínnak, érzelmi szenvedésnek, sok esetben bűnnek az oka az, hogy gőzük sincs arról sokaknak, mi jön a szerelem után, mi jöhet a szerelem után, vagy mit szeretnének a szerelem után a másik embertől. Jó úgy nekiindulni egy kapcsolatnak, hogy elvárjuk magunktól, ÖRÖKKÉ TARTSON.

Olvasói hozzászólások nélkül
803. Edit: barát2024-04-07 12:07
A 802-re.

Kedves Gyula elolvastam az írásodat. Mélységes szomorúságot érzek. Tegnap a fodrásznál hallottam hasonló történetet, egy barátságnak hitt kapcsolat történetéről.
A mesélő sem kapott választ, csak hirtelen rávágott egy ajtót a “barát” és elrohant, esélyt sem kapott, hogy megkérdezze: Mi a baj?
Velem is megesett ez a dolog eddigi életem folyamán hajózva kétszer kaptam léket.
Az első húsz éves korom környékén történt. Azóta több teóriát felállítottam, de nem tudom a miértet.
A másik egészen friss és fogalmam sincs, hogy közelítsem meg a helyzetet.
Konkrétan egy éve kerülgetek egy negyven éves barátságot, de annyira hideg burok veszi körül, hogy mindig megégeti a kezem, mikor érinteni próbálom.
Azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek saját magukkal van bajuk.

A többi résszel egyetértek.

802. [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 59.2024-04-07 11:42
A barátságról

A barátságot ismer(t)em. Most már inkább csak múlt időben mondhatom ezt. Akinek barátja van, az előbb-utóbb csalódni is fog – nem biztos, hogy az emberben, de magában a fogalomban biztosan.
A barátságról mindenkinek más az elképzelése. Vannak, akiknek a barátságba csak valamiféle hovatartozás számít, s ha az a halmaz, amiben ő benne van az egyezik egy másik ember halmazával, hovatartozásával, akkor barátok lesznek. Van, aki valamilyen véletlen miatt csak a másik nemmel tud barátkozni igazán, bár ahogy mondják, olyan nincs hogy a a hímnemű barát ne gondolna „bűnös vágyakkal” a nőnemű barátjára. Vannak olyanok, akik érdekük szerint választanak barátot, mert arra gondolnak, milyen jó lesz, amikor segíteni kell. És vannak, akik azt hiszik, hogy ők barátok valakivel, természetes módon annak tartanak másokat akár évtizedeken keresztül, de aztán elég egy pillanat, hogy „dobják” a barátjukat, a VOLT barátjukat.
A barátság nem érdekek mentén kötődik, a barátság nem arra való, hogy legyen egy vízszerelő a közelemben, ha kell. A barátságban egyik fél sem kér, csakis kap. Aki kérni merészel, az már nem barát; ilyenkor két eset lehetséges: vagy érdekből barát, vagy túllépve a barátságon egy „második lépcsőfokra” lépett a kapcsolatuk, amikor is megengedhető a kérés, mert úgy fogja fel mindkét barát, hogy ami az enyém, az a tiéd is. Kényes az egyensúlyi helyzet a barátságban, könnyen át lehet billenni a „semmit sem akarok tőled, ezért te csak adsz és adsz” élethelyzetből egy teljes eltávolodás felé.
A barát sokkal több mint egy testvér, és sokkal kevesebb mint egy testvér: több, mert van külön élete, ami nem láncolja családi kötelékkel a barátjához, más a felelőssége (talán nincs is semmi a másikkal szemben), más a feladata (ha van egyáltalán). Kevesebb, mert barát nélkül lehet élni, de család, testvérek, szülők, rokonok nélkül nem igazán. A barát szabad tőlem, és én is tőle, a családtól sohasem leszek szabad. Mert ahogy mondják, a „vér kötelez”. Barátot sokszor lecseréltek, eldobtak már, de rokonokat talán kevesebbszer.
Nekem volt egy igazán jó barátom. Négy évig egy szobában laktunk kollégiumban, sokszor látogattuk egymást ki-ki otthonában, aztán egy időre eltűntünk egymás elől. Kilenc év kellett ahhoz, hogy ismét találkozzunk, és kiderült, hogy mindkettőnknek van már gyermeke, akik egy hónapban, egy évben születtek. Ismét jól „összegabalyodtunk” barátilag. Ő akkorra gazdag lett, több mint harminc év távlatába visszatekintve is. Én szegény maradtam, legalább is hozzá képest. Igaz, én magam munkájával maradtam szegény, ő örökségből, felesége örökségéből lett gazdag. Saját sofőrje volt, vállalkozott, luxusautót vett. Nekem is mindig adott. Sokszor túlzó módon. Ekkor az anyagiak kötötték le a figyelmét, s a barátságunk számára már csak nosztalgia volt. Meg talán valamiféle „lám én ilyen lettem” kérkedése. Emlékszem, ha jöttek hozzánk, erőnkön felül készültünk, étellel, ajándékokkal, a gyerekeknek (ekkor már több is volt nekem is, neki is) programokkal. Úgy éreztem, a mi szerény helyzetünk nem méltóak hozzájuk. Hogy magasan állnak fölöttünk. Évszázadok beidegződése lehet ez a magyar embernek: ha gazdaggal találkozik, önmagát kisebbnek látja akkor is, ha netán a gazdag soha sem említi egy szóval sem az anyagi különbségüket. Talán a viselkedés változik meg, amit a szerényebben élők jobban „fognak”. Én vittem be ezt a barátomat egy gyülekezetbe, ahol Isten igéjét hallva megtért. Sokszor voltunk együtt istentiszteleten, egyre inkább fejlődött a hitében. Aztán a felesége megcsalta a barátomat annak öccsével, ezt megbocsátotta neki a barátom. Majd egy kamionossal is, aki ráadásul sokkal idősebb volt tőle, és odahagyta a családját, elvált a barátomtól. Ő ezt is megbocsátotta volna. Természetesen ilyenkor (is) inkább az anya kapja a gyerekeket, még akkor is, ha miatta bomlott fel a család. Nagy megrázkódtatás volt ez a barátomnak, de nekem is! Aztán szép lassan odahagytuk mindketten azt a gyülekezetet, és „szabadkeresztények” lettünk. A távolság miatt nem tudtuk annyit erősíteni egymást, de aztán hamar talált egy társat magának, egy erdélyi református asszonyt, aki ugyancsak elvált volt már. (A válás nem fér össze igazán a valódi keresztény hittel.) Én abban az időben egy régi álmomat valósítottam meg: mivel mindig érdekelt a néprajz, a népmesék, de az erősen szókimondó történetek is (ebben nőttem fel), megírtam a Csunnyamesék című könyvemet, ami 18 pluszos kategória ebben az álszent, de mégis szenteskedő világban. 500 példányban készült, de csak egy könyvbemutatója volt mindössze, az is egy kis falu művelődési házában: igaz, fényes nappal, legalább nyolcvan ember előtt, felolvasással, és egy helyi televízió fel is vette az egész programot, sőt, riportot készítetek velem. Egy néprajzos mesegyűjtő, egy hatalmas szaktekintély felhívott, gratulált. Egy hibát követtem el ezeknek a meséknek a megírásával, hogy ÍRTAM őket és nem MONDOM őket. Ha mondanám, egymásnak adnák a kilincset a néprajzosok, hogy „felgyűjtsenek” tőlem mindet. De így? Nos, egyszer a barátom édesanyjával és új feleségével (az esküvőjükre sem hívott meg, ez már árulkodó jel lehetett volna) ellátogatott hozzánk. Mivel édesanyja egy vigkedélyű, templomba sem járó, életigenlő, szabadszájú özvegy volt, adtam neki egy darabot a könyvemből. Új felesége csodás teremtés, igazi béketeremtő, és inspiráló ember, barátom ekkor már egy lelkészképzőbe járt, és nem volt sok, hogy lelkésszé avassák. A vendégség látszólag jól sikerült, hazamentek, és… Kerestem egyszer telefonon, kerestem többször telefonon, nem vette fel. Felesége vette fel egyszer a csörgő telefont, rákérdeztem, mi a baj? Azt mondta, ő nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, de barátom nem akar soha többé sem találkozni, sem beszélni velem. Ennek már több mint tíz éve. Tartja a szavát, azóta sem én, sem az addig „sztárolt” családom nem érdekli. Érdekes, hogy erre a döntésre éppen akkor jutott, amikor lelkésszé avatták. Szent ember lett (mint ahogy régebben gazdag), én pedig maradtam bűnös (mint ahogy régebben szegény). Nos, azóta kínoz a kérdés: MIÉRT? Mit tettem, mit követtem el, mi volt a hibám? Felesége nem volt hajlandó erre válaszolni, szerinte nem ő az illetékes, hogy erre válaszoljon.
Barátság volt a fentebb elmesélt történet Önök szerint? Vagy csak én gondoltam, hittem annak?
A másik történet egy barátomnak hitt emberről olyannyira triviális, hogy nem untatom vele olvasóimat. Legyen elég annyi, hogy egy nekem tulajdonított hiba miatt nem szól, nem beszél velem az a másik, barátnak gondolt-hitt ember.
Ha barátod van, van mindened. Ha nincs, nincs semmid. Persze ez közhely, és mára nem igaz. Nincsenek már barátságok, mert csak érdekek vannak. Érdekemberekké váltunk, lemondva még a normális életünkről is.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-04-16 16:20   Napló: Bara
2024-04-16 12:39   Napló: nélküled
2024-04-16 09:37   Új fórumbejegyzés: Pálóczi Antal
2024-04-16 06:10   Napló: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN
2024-04-16 04:20   Napló: Gyurcsi
2024-04-16 00:33   Napló: Vezsenyi Ildikó Naplója
2024-04-15 23:40   Napló: Hetedíziglen
2024-04-15 22:28   Napló: Janus naplója
2024-04-15 20:51   Új fórumbejegyzés: Filip Tamás
2024-04-15 20:21   Napló: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN