NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-10-22 11:58 Összes olvasás: 1524542000. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 54. | 2025-10-21 22:58 | Ordas . Foggal, villogóval, ki dús: tépi a létet, mind övé, mit vaksi vonzás, vak nyomás, kerengés sajtolt együvé. S hogy értelmetlen éhezés tanított ölni, nem titok: bolond volt, aki engemet a földre rászabaditott. . Ettem szerelmet, gondokat, vágyat, lobbantót, leverőt, görögtüzet, villámcsapást, csillagokat és temetőt, zokogó-nehéz muzsikát, táncot: forgósat, édeset, szíveket, pöffedt bűntanyát – így lettem mindig éhesebb. . | |
1999. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 53. | 2025-10-20 22:46 | Nevettek engem sokért . Nevettek engem sokért: bolond ékességekért, nyakamba Tejútnak fűzött olcsó üveggyöngysorért.
Kincset: fekete földet óh ember, minek gyűjtesz, amikor engem: bárány- felhőt, melledre tűzhetsz.
Fejedet égre-szegve nem akarsz vándorolni, elhagynak majd a mezők, így fogsz te szétomolni. . | |
1998. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 52. | 2025-10-19 23:07 | Intelem . Szép szilaj halandó, istenekre valló, milyen rettenettől s mivé bűvölődöl?
Szíved a hatalmad, orvosként kihallgat félelmet a dacból, s dacból diadalmat. . | |
1997. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 51. | 2025-10-18 23:54 | Becsüljetek meg . Ne rakjatok rám rendjelet, kaján koszorút, kerteket. Becsüljetek meg egy kicsit, mielőtt végképp elmegyek.
A fák veresben ringanak, karjaim ágak, izzanak, akasszatok rám hűs ruhát, egy simogatást legalább.
Ó, sírni vagy nevetni kell, de áhítattal tűrni el, ha a pokoltornác alól egy-egy lélek fölénekel. . | |
1996. | [tulajdonos]: Szécsi Msrgit 50. | 2025-10-17 23:54 | Fej vagy írás . Mint gázláng, lila az ég, az utak már feketék, – a gyerekek mint a mák a széles Balkán-uccát belepik, betemetik.
Közöttük lengetegen nagylányok suhognak el, a hangjuk mélyhegedű, a hajuk remegefü, s áraszt vad kölniszagot.
Meggyleves illatozik, verejték harmatozik, mikor szél kerekedik minden elkeveredik – szagoktól gyorsul a vér.
Gyilkos árammal táplált angyalok: uccalámpák, körükben minden fehér, csillog a zsiroskenyér, nikkelpénz villog, csörög –
A csüggedt alvónak e pénzcsörgés arany-zene. Kimosott inge libeg mint az élő test hideg fölébredt kísértete. . | |
1995. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 49. | 2025-10-16 23:00 | Hazatérés . Pengő, jégszínű műutak, jégkék traverzek, fémrudak, hideg, vas-szagú képletek várnak a nyári éj alatt.
Üdvözlégy, földi tisztaság, te boldogtalan boldogság, s kinek tengődni nem elég: üdvözlégy, léten-inneni lét!
A harmatos vas fölsajog, a tégla könnyesen ragyog, a tengő lélek otthona kúszik lábamhoz, mint haza. . | |
1994. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 48. | 2025-10-15 23:09 | Apály . Itt az iszapos folyamágy, itthagyott, moszatos gyöngyházak, végképp bezárult paloták, kelyhükből kirohadt az élet, csak a tündöklő falak őrzik a végső tündér lebegést s a fölséges víz moraját – hajók és hullák országútján mulandó lábbal ballagok. . | |
1993. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 47. | 2025-10-15 00:26 | Kié legyen az élet . ·····················································A kettőből kinőtt két kápolna-virág ·····················································az oltár tetejin összekapcsolódtak. ·······················································································Kádár Kata . Éjben, zuhogó-üstökü éjben egyszerre fölijed az ember, s míg áldja a sorsot a döbbenetért, érzi, megtelik fönséges szerelemmel. Mert rohan az idő, rátipor, recseg a tüdő, meginog a gerinc, elborul a lélek. Lerombolt szerveim sikonganak, vadulnak, érzékeim roppanva kimúlnak. Mégis imádlak, élet.
Játszom a mennyben, – tüzes kehelyben. Nagy hitek előtt alázkodtam, mégis megcsaltak engem, fiatalságomat megforgatták górcsőben, vizsgáló szennyben –
de föld, idő, tér és ember mégis szeretett engem. Játszik a szív, szólna, de mit? Kinek szájával szólnak a sóval-izzadó földek, s ismét a villogó zöldek, gázlángok, narancs-ibolya lángok, külvárosi, szürkült virágok szólnak belőlem – szeretve vagyok az időben.
Ilyen megáldott szerelemben mért kell nekem hulláktól leveretnem? Mért kell – végül is, mért kell vezekelnem? Idegen vagyok-e én, idegen-e, aki nem érzi vissza gyerek-talpa alá az itthoni kövezetet, maga alá a villamos-ütközőt, aki rubint-kórót nem itt szakított – mért vagyok én itt kitaszított? Tündöklő augusztus-éjeken nem én szerettem-e sziporkázó töltés mellett, dupla csillaghullásban? Ki evett itt gyöngykásás krumplit, bánatot harapva hozzá? Kicsoda bűvölne engem itt rosszá? Hát amit az én édesemnek adok, ki mondja a mézre, hogy méreg? Kié legyen az élet?
Íme, fölkelek, íme, sóhajtva elmegyek. Idegen jóléttől borzadok, halálig szegényes jegykendőt hordozok. Kongóban megfagyok, Alpeseken könnyekké olvadok. Jaj, jeges a gitárok húrja Braziliában, szomorúak a csodák minden világban, fanyar-izűek a latin Vénusz ligetei, erdei, – jaj, de szomorú Sátán jött engemet megkísérteni.
Fölvitt a Sátán az öröm csúcsaira – nem bírt velem, nem mondtam se igent, se nemet, megtartott az én képzeletem. Füleim mellett zendült bűvös lélekharang, tulipán-harang, arról álmodok, oldalt fülelek, bár megveretek majd belehalok, – a föld az istené, a ló az ebeké – az én jegyesemhez hajtanak a bajok.
Ne méltass figyelemre, én nem átkozódom, én már meghaltam. Temetve vagyok az én jegyesemmel közeli sírhantban. Az ő sírja cifra-virágos, megölték, s teszik mintha élne. Az én sírom mind e zajos világ, halott vagyok már élve. Én tudom, az én szerelmesem, az élet még megölel engem, havas húsából csoda-virág kisajdul, s álmomat: virágot, megölel engem. Én halott leszek, én nem érzem az öröm kéjét, nem érzem a gyalázat kínját: – ölelkezünk, de szerelmünket még a halálban, ott is leszakítják. . | |
1992. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 46. | 2025-10-13 23:21 | Madár sikolt
Madár sikolt a lombokon, zizegő ébenkordonon, mint akit látomás vadít, villantja éles szárnyait.
Ki ő, ki ő – kiált, kiált, valaki, őrült, erre járt, a Hold havára mocskított, véremből valaki ivott –
Ki ő, ki ez a fenevad hogy megtagadjam magamat, hogy emberségem sátora bomoljon s fusson tábora? . | |
1991. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 45. | 2025-10-12 23:33 | A nádas igézése . Hínarával, sarával nem jön utánam, elküldött a világra s visszakivánom, gőztükrében forognék – szép fehér holdban! A mocsári házban én királynő voltam.
Volt fiatal szerető s parókás vénlány, s boszorkányos barátnő, s vagány és bárány, bezizegett a mocsár, a hold berémlett, két orcámra színezüst talpakkal lépett.
Nyúlketrecek zörögtek, róka vonított, vakond-halmok mozdultak, tündöklő sírok, hallottuk, hogy a vonat sikongva elmegy, s álmodtunk egy világot – milyen volt? mindegy!
Veres levél-késekkel fölkel a nádas, mint a tiszta hideg éj, már csont-száraz, veszni innen indultam, s nevemben győztök arany nádi-jogarasok, fellengzősök. . | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|