NAPLÓK: Baltazar Legutóbbi olvasó: 2023-12-06 15:19 Összes olvasás: 512292| 5708. | [tulajdonos]: 1:1 (10) | 2023-12-06 08:05 | H. T.: Van különösen kedves kortárs versed?
F. T.: Tényleg csak néhányat említek, Kemény István: Nagy monológ, Jenei Gyula: Hajad fiús, Prágai Tamás: Vadon, Ács József: Életpályák, Takács Zsuzsa: Engedd, hogy homlokom még földerüljön, Szőcs Géza: Indián szavak a rádióban. És a legőszintébben mondom, hogy tőled Az éjszakai birodalom is ezek közé tartozik. Egy ilyen felsorolás bizonyos értelemben leleplezi az embert, hiszen ezek közül legalább három olyan szívszorítóan felkavaró és nagy érzelmekkel szembenéző vers, amelyekért irigylem a szerzőt, de irigységemet szublimálva újra és újra elolvasom a versét, és ezzel a gesztussal szinte birtokba veszem, mintha az enyém lenne, amit véletlenül, a sors szeszélye folytán nem én írtam meg. | |
| 5707. | [tulajdonos]: prémes | 2023-12-05 10:20 | A prémvadász kedvenc kupléja.
"Lesz maga nyuszt is az enyém..." | |
| 5706. | [tulajdonos]: 1:1 (9) | 2023-12-05 07:26 | H. T.: Az élő magyar irodalom sokszínűségében alighanem minden kánoni nézőpont egyetért. Te mely kortársaidat olvasod legszívesebben; avagy: kikkel érzel szemléleti vagy művészi rokonságot, közelséget?
F. T.: Mielőtt ezt a kérdést feltetted volna, nem is gondoltam arra, hogy vannak olyan kedves kortársak, akiket anélkül szeretek, hogy szemléleti, poétikai rokonság lenne közöttünk. A költészetük ereje önmagában elég ahhoz, hogy örömmel és szívesen olvassam őket. Most tudatosan a legkülönlegesebb költői hangokra fókuszálok, és a következők jutnak eszembe. Ács József, Tatár Sándor első kötetének versei, Pollágh Péter, Beszédes István, Simon Balázs, Szőcs Géza, Iancu Laura, Vass Tibor, Halmosi Sándor, Végh Attila, Takács Zsuzsa. És még nagyon sokan. Nem is tudom, közülük kihez fűz poétikai rokonság, talán Végh Attila ilyen. És talán Ács József is. Kár, hogy keveset ír. | |
| 5705. | [tulajdonos]: 1:1 (8) | 2023-12-04 07:40 | H. T.: Nemes Nagy Ágnesre mint mesteredre szoktál hivatkozni. Kikből áll személyes kánonod? Milyen hatásokat tartasz számon, miféle elődökhöz és hagyományokhoz köt eszméleti hűség?
F. T.: A Nemes Nagy Ágnes nagyságára való rádöbbenésem egyetemi hallgató koromban történt, és emlékezetem szerint egy csoporttársamnak köszönhető. Egészen felvillanyozott, amikor észrevettem, hogy a bölcsészkaron egy speciálkollégiumot tart a költészetről. Amikor tehettem, látogattam ezeket az órákat, és egyszer csak megképződött a fejemben a gondolat: megmutatom neki a verseimet, hátha véleményt mond róluk, vagy tanácsokkal szolgál. Ez megtörtént, hatalmas élmény volt, hálás vagyok a sorsomnak, hogy hajlandó volt fogadni. Ha visszagondolok, roppant merész volt részemről a hozzá fordulás ötlete, mai eszemmel nem is értem, hogy eredendő félszegségemet hogyan sikerült leküzdenem. Volt a lényében valami szerethető szigorúság, erős figyelem, amit érdemes volt elviselnie az embernek még akkor is, ha közben azon aggódhatott, mit fog mondani a kezében tartott kéziratról. Érdekes módon felhívta a figyelmemet Ferencz Győzőre, aki fiatal tanárként pontosan abban a csepeli gimnáziumban tanított, ahova jártam. Nálunk csak néhány alkalommal helyettesített, és amikor egyszer egy találkozáskor említettem neki, hogy az egyik angolórára beatköltők verseit hozta be saját előadásukban, alig akarta elhinni. A saját „külön” versbirodalmamban nagyon sokan vannak, tulajdonképpen, akit egyszer megszerettem, soha nem kerül ki innen, viszont ahogy öregszem, egyre ritkábban kerülnek be újak. Fiatalon rajongtam Adyért, aztán fejbe kólintott József Attila nagysága, de Szabó Lőrinc és Kosztolányi is tagja ennek az élő panoptikumnak. Úgy érzem, nincs olyan nagy költő a magyar irodalomban, akit ne szeretnék. | |
| 5704. | [tulajdonos]: még | 2023-12-03 09:20 | Furcsa nap volt ez a csütörtök. Szolnokra le, fölhozom gyermekeim másik nagyanyját, az utolsó életben lévő nagyszülőt, mindvégig esik az eső, naná, hogy pontosan szemmagasságban rosszul töröl a lapát, nagyon kell koncentrálni, ám valahogy sikerül elrontanom a lejövetelt az M4-ről, és az M0 helyett a repülőtér mellett találom magam, sebaj, megoldom, irány Csepel. Néhány felesleges kilométert azért sikerült beletennem az autóba, hadd érezze a törődést. Aztán bepakolni a halotti tor színhelyére, szakad az eső, már mindenem vizes, de elvégzem, amit kell. És közben a reggeli fagyott tavas mondat mellé még becsatlakozik három hasonlóan furcsa, játékos, keserves mondat. Az agy teszi a dolgát, mit sem törődik azzal, hogy fáradt vagy és vizes vagy, szorongsz a másnaptól, letesz az asztalodra még három kis ajándékot. Mert nem én találtam ki ezeket, egy percig sem törtem rajtuk a fejemet, jöttek, és kész.
*
A szürrealizmus az avantgárd álomista irányzata.
*
Kalácsba mazsola való, nem igazgyöngy.
*
Az öngyilkosjelölt sínpárnára hajtja a fejét. | |
| 5703. | [tulajdonos]: tél | 2023-12-03 09:00 | Csütörtök reggel, már nem halaszthattam tovább, a szakadó hóesésben állok a gumisnál, várom, hogy végezzenek, amikor eszembe jut valami. Ilyenkor némileg ideges leszek, mert nem akarom elfelejteni, muszáj leírni. Jegyzetfüzet? Az autóban. Most nem tudom kivenni. A telefonba írjam bele? De még jobb a hangrögzítő. Előveszem, belesuttogom, ami eszembe jutott.
Ez volt: Befagyott tavat vettem, a léket ingyen adták hozzá.
| |
| 5702. | [tulajdonos]: 1:1 (7) | 2023-12-03 08:29 | H. T.: Valóban – ahogy egyik versed összegzi a költői munkát – nappal aranymosó vagy, és csak éjszaka ékszerész? Érdekelne a munkamódszered is. „Fejben” alkotsz? Noteszbe jegyzetelsz? Vagy a telefonodban gyűlnek sorok, ötletek? És a végső szövegváltozat papíron vagy monitoron ölt-e alakot?
F. T.: A víz motívuma meglehetősen intenzíven van jelen a műveimben, és minden, ami ehhez kapcsolódik: hullámok, örvények, hajók, hidak, evezők… Az aranymosós vers nagyon régi már, de egyik „védjegyemmé” vált, amit tudomásul kell vennem. Mintha a víz, a folyó hozná az anyagot, és első körben a gyűjtögetés, keresés ősi tevékenységét kellene csupán gyakorolnom. A második fordulóhoz már mesterséges fény kell, az éjszaka többlettudása. Ugyanakkor a személyiség kettőssége csak az említett versben ennyire éles, az aranymosó létezésmódjában már itt van az ékszerész finomsága, és az ékszerész szemlélete is támaszkodik a vízpart, a föveny, a napfény tiszta erejére és nyugalmára. A figyelmemet sokszor megragadja egy motívum, és feljegyzem, ilyenekkel sok füzetet írtam tele. Jelentős részük megmarad a maga töredékességében, és csak kisebb részük nyer valódi létet egy versben. A megszületés fokozatai a tollal füzetbe (elsősorban a Szépművészeti Múzeum shopjában vásárolt füzetbe) való bejegyzés, aztán kapcsolódási pontok keresgélése, újabb elemek hozzáillesztgetése, még mindig tollal, füzetbe, aztán, ha már kezd körvonalazódni a kezdemény, számítógépbe írom, pihentetem, igazgatom. A legszebb, de viszonylag ritka ajándék, amikor csak leülök, és megírom egy lendülettel. De mit lehet tenni, olyan bonyodalmas a személyiség, mert ilyenkor épp a megszokott küszködés hiányzik… Csak forgatom, fény felé tartom, és aggodalmaskodom: tényleg kész van már? Lehet készen, ami ilyen könnyedén született? | |
| 5701. | [tulajdonos]: kerek | 2023-12-02 16:15 | Tegnap anyám temetésén én mondtam a búcsúbeszédet, de estére is eleget kellett tennem egy feladatnak: egy újonnan alapított díj két első díjazottja körül az egyiket, Zsille Gábort én laudáltam. A másik díjazott Nagy Erika felvidéki irodalomszervező, író volt, akitől egy novellarészletet olvasott fel Tallián Mariann. Döbbenten hallgatom a művet, mert hát miről is szól? Fiú, anya, betegség, kórház, halál. Az est után gratuláltam neki, és elmeséltem, hogy aznap temettük anyámat, aki maga is a határon túl született, a Csallóközben, Nagymegyeren. Néz rám kifejező tekintettel, és azt mondja: Én meg ott laktam.
Ez is milyen kerek. | |
| 5700. | [tulajdonos]: 1:1 (6) | 2023-12-02 07:15 | H. T.: „Mert mindig ebbe: mindig Istenbe és Isten hiányába vagyunk szerelmesek” – írja Beney Zsuzsa. Nálad a tisztán szerelmes jellegű versek is ritkák, s a fohászos indíttatást is minduntalan megbonyolítja valami álomi, szürrealista ötletesség. (Például abban a versben, mely Istent „hívatlan vendéglátó”-nak nevezi.) Mintha ebben, a klasszikus lírikusi témákhoz (szerelem, halál, transzcendencia) való viszonyulásban is különutas szándékok motiválnák költészetedet… Jól érzékelem?
F. T.: Nagyon szeretem azokat a költőket, akiknél szinte lehetetlen megragadni, hogy mi a versük „témája”, mert egyszerre több húrt pendítenek meg, és együtt rezeg a versükben a tárgyias pontosság és az átszellemültség, a vallomás, a kétkedés, és folytathatnám. Lehet, hogy nem tudatosan, de valószínűleg én is ebbe a csoportba tartozom, így tehát felvetésedet lényeglátónak érzem. Mivel az ember leginkább csak törekedhet az igazságra, ösztönösen keresi ennek megvalósulási formáit. Maga a keresés is együtt jár bizakodással, elbizonytalanodásokkal, így szerintem a versem ezek lenyomataként is felfogható, anélkül persze, hogy a folyamat lineáris lenne. Ugyanakkor irigylem azokat a szerzőket, akik számára magától értetődő dolog, hogy versírás előtt mintegy megképződik bennük a téma, a forma, a terjedelem, a hangvétel, és belevetik magukat a kidolgozásba. Nekem ez nem megy, csak járok a ködben, látok fényeket, de sok munkámba telik, mire megfejtem, hogy miféle fények ezek, egyáltalán valóságosak-e, vagy csak a fényre vágyó tudat vetíti ki őket. Bármelyik legyen is, a verssé válás szempontjából mindkét opció reális. | |
| 5699. | [tulajdonos]: 1:1 (5) | 2023-12-01 07:21 | H. T.: Világlátásunk, közéleti érzékenységünk alighanem döntő pontokon elkülönbözik. Jókat vitatkoznánk, ha jókat beszélgetnénk. Ezt csak azért hozom szóba, mert magamon tudom lemérni: verseid esztétikai elevensége oly erőteljes tapasztalat, mely máris érdektelenné teszi, hogy a szerző magánemberi gondolkodásában esetleg több elem távoli tőlem, az olvasótól. Mit gondolsz, mennyi az írásaidban a nyelvtan, és mennyi a világkép?
F. T.: Huszonhárom éves lehettem, amikor valami módon „megvilágosodtam” annak a korszaknak az állapotait illetően. Hazugságban, folyamatos ideológiai nyomás alatt éltünk, amiből a szamizdatok olvasása jelentett valamiféle kiszabadulást. Ezek hatására és izgalmas baráti beszélgetések eredményeképpen összeállt a fejemben az az igény, hogy milyennek kellene lennie az országnak és benne a mi életünknek. Összeraktam, hogy mi hiányzik, elvégeztem egyfajta belső építkezést, de a dolog természetéből adódóan csak kevesekkel osztottam meg. Mondhatnám, hogy azóta már sokkal többet éltem, de a fiatalkoromban kialakított szemlélet a mai napig megmaradt. Inkább hangsúlyok változtak, rendeződtek át, az akkor megformálódott azonosságérzet bevált, és működik ma is. Ugyanakkor tudom, hogy elég nehezen elhelyezhető figura vagyok. Szerintem „urbánus” költészetet művelek, de bizonyos értékvonzalmaim a Magyar Írószövetséghez kötnek. Mi mást tehettem volna, megbékéltem ezzel a helyzettel, ami talán azért sem volt különösebben nehéz, mert nincs bennem semmiféle törekvés arra, hogy a politikum a maga direkt elemeivel megjelenjen a költészetemben. Ami pedig a jó és mély beszélgetéseket illeti, ezekben nagy hiány van, túl sok bennünk a bizalmatlanság a másféle szemléletek iránt. A keserűség a szemléletem alapíze. Elszomorít, hogy a másik gyanakszik, még jobban elszomorít, hogy én is gyanakszom. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
