Áramlat
( The Flow)
Farkaslábakon lohol utána a kék hajú nő. Beéri,
hogy helyére kerül a hiányzó részlet
a sehova le nem rajzolható kertben.
Homloka fölé hajol, rálehel mint
szél a vizekre ám nem csúsztatja
egymásba kétszer ugyanúgy ugyanazt a ráncot.
A száj felszínét törő
lázadó buborékok mind övéi
és előkerül ami megkerülhető .
El sem lép, máris a másik arc a fátyla.
Rácsurog lázasan, sűrűn,
nehezen mintha kannákban alvó méz
takarózna ki éppen. Alá áll.
Páráiba burkolózik a fal,
viaszfoltjait takaró kötény , néhány
tisztára mosott üveg. Ugyanakkor
minden.
Egyszerre semmi sincs helyén
a kamrasötétben.
S mit számít most hogy a test árnyéka
egyidejűleg a ledöngölt földre ragad.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
