A kétes kimenetel



Jó volna itthagyni mindent! - gondolod,
de másfelől: ősz van. A zarándokok a hosszú
útra - nélküled - elindultak; az égen felhőfoszlányok
úsznak. A szomszédban a dagadt fiúcska egy repedt
műanyag tálkában robbanótöltetet
kever, izgalmában a nyelvét is kidugja,
és a padlásról lehozott fém szivartokokba
lyukat fúr, zsinórt fűz, s a keveréket
beletölti gonddal de a szétpergő szemeket
összesöpri, ahogy illik, és a konyhaszekrénybe
épített szemetesvödörbe kidobja.
A zarándokok távolodó zsolozsmája hallik,
balsejtelem gyötör: érted imádkoznak?
(És a vég várakozással átszőtt szövete
nekik megmutatkozik? Az élet kihuny,
a hamu reszkető Vagy menj-e uszodába?
A folyó a tengerbe ömlik?)
Ám inkább az otthon melegét választod,
és a kutyának való időben nézed az ablakon túl
reszkető fákat, vagy porrongyot rázol
ki, vagy albumot lapozgatsz.
A szemeteléstől visszarettenő fiúcska közben
katonás sorban, kedves lábtörlődre helyezi
a szivartokokat, és meggyújtja
a szüntelen elalvó, kedvetlen zsinórt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.