Koffien-ital

Fekete ambrózia magány,
egy csésze finom kín.
Győtrődök keserű szagán,
mégis édes, illatos szín.

Őrlöd testem-lelkem, mint
téged egykoron kemény fém.
Kísértesz újra s megint,
láthatatlan mocskos rém.

Szorosra rándult ajkamon
érzem fűszeres aromád.
Mámorító szenvedés, borzalom
lelkemnek egzotikus lakomád.

Függök tőled, Koffein-ital,
benned búvik gondolat, erő,
Te vagy: kóborlelkekben a vihar
vadvirágos rétnek hűsítő eső.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.