Nem mondok
Nem mondok többé mesét és imát,
már süketek úgyis az angyalok.
Csontjaim közt siklik az idõ,
de szíveremben álomférget bújtatok.
Cukorbibéit nyújtja felém
a szûz lidérc, az ostoba árva,
kõvé válnak a fellegek,
s lehullnak mellém az õszi sárba.
Alamizsna a fémholdas félhomály,
kaviccsá alvadó szememen,
szédülök, tudom, hogy túl sokat láttam,
s kényszerem lett ez a szerelem.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Lélekdonor (Budapest, 2006)
Kiadó: I.A.T.
