Marno János : A fénytervezõ

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2836 szerző 37490 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Francesco de Orellana
  Közös ügy(etlenkedés)eink
Új maradandokkok

M. Szabó Mihály: Az ősz illata
Nyári László: karácsonyfa
Kiss Anna Mária: Balázs Fecó emlékére
Konta Ildikó: hálószobám
Szakállas Zsolt: függelék vagy. a felfázás monoton
Konta Ildikó: anyám még van
Konta Ildikó: new and newer age
Albert Zsolt: Rózsaablak naivitás
Kiss-Teleki Rita: Én jó voltam
Péter Béla: Időzet
FRISS FÓRUMOK

Szilasi Katalin 2 órája
Ötvös Németh Edit 3 órája
Farkas György 3 órája
Péter Béla 16 órája
Pálóczi Antal 17 órája
Gyors & Gyilkos 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Kiss Anna Mária 1 napja
Sági Ferenc Dénes 1 napja
Albert Zsolt 1 napja
Nagyító 1 napja
DOKK_FAQ 2 napja
M. Szabó Mihály 7 napja
Tóth Gabriella 7 napja
Nyári László 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Kiss-Teleki Rita 10 napja
Vezsenyi Ildikó 14 napja
Konta Ildikó 14 napja
Szilágyi Erzsébet 14 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 37 perce
Etzel Mark Bartfelder 6 órája
Baltazar 6 órája
nélküled 7 órája
Fogyinapló 8 órája
Ötvös Németh Edit naplója 8 órája
történések 11 órája
az utolsó alma 14 órája
EXTITXU-UXTITXE 14 órája
Nagyító Előszoba Ajánlatok 23 órája
A vádlottak padján 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
Zúzmara 1 napja
mix 2 napja
az univerzum szélén 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Marno János
A fénytervezõ

Csészék, csészealjak, tép-
desed fojtott lázaktól cserepes ajkad, 19-
64-ben. Benne a káosz kellõs
közepében. Virágzol, hanyatt
vetve magad egy mocskos ülésen, tervezed,
hogy kalapács alá dugod az ujjadat,
ha hazaérkezel. Odakeríted, és le-
sújtasz rá, mint egy isten. Istenben persze
nem hiszel, csak a csapásait érzed. Nem
jársz Pekingben, ahol vörös sárkányfõk
ugrálnak körül egy fejhangon éneklõ
ifjú herceget hercegnõi maszkban. Köd
üli meg a mondat, hogy ki ki után eped,
rázkódol, az égõ hunyorog fölötted,
fülkéd gyógyszerszagfelhõben úszik. Egy tiszt-
viselõ üvegcserépbe pisilteti a virág-
szép ifjú herceget. Hull a szõnyegre a permet,
a sárkányok odakint vetkõznek, hideg van,
ujjad vörösen izzik, akár a kelõ nap.
És érintetlen. Fejedben zakatol a holnap,
amikor egyik csapást méred majd rá a másik
után. Nincs benned könyörület, írsz 196-
4-et, istent nem ismersz, a történelem untat, ét-
vágyad a húsra mérhetetlen. Gyûlölöd a kép-
mutatókat. Angyalföldön vesztegel a vonat,
könyököd üríti a le- s a felszállókat,
arcukat kékre-zöldre mázolja a neon; nem
eszel belõlük. Fintorogsz, a szádon át lélegzel,
tíz év múlva egy színpadon úgy megütközöl, hogy menten
elhányod magad. Közben mintha megállt volna benned
az idõ; mered maga elé, s nem lát rajtad kívül
semmit. Pekingben a herceg máris sorvadozik,
körmei repednek, összeszakad velük a bágyadt
lampion, sárkány ágyasa fejjel rohan neki a Nagy
Falat ábrázoló falnak. Hangja, melyet utoljára
kiad, a szívedbe hatol. Odahat, ahol nem vagy
ura magadnak. Örömmel fogadod a szemed sar-
kában a könnyet, de a kisujjadat ez nem mozdítja
meg; csupán színesebbnek látsz és elmosódottnak egy
visszás történetet, amelytől az olvasót még ál-
mában megleli a hideg; több élményre azután
nincs is szükséged, ujjadra összpontosítasz, álom-
munkát végzel. Természetesen az életedből
ez hosszú éveket visz el. A vonat immár terhes
hasonlattá válik, kétséged támad a másvilággal
szemben, kételyed, hogy tarthat-e még fogva más
is azon kívül itt? Hinni azonban továbbra sem
hiszel. Jobban veszi ki magát a szellem rossz
megvilágításban. A test nemkülönben. Belépsz
valami színkörbe, ott állsz a szélén, a széket ár-
verezik, amelyben hibbantan ül az agg király.
Hirtelen nem tudod hova tenni a darabot
magadban, olyan idegen az egész, tele rokon
vonásokkal. Késleltetve minden, ugyanakkor
fejvesztve kapkodnak a végkifejlettel. Záró-
izmod rezeg, mint a wolfram, felfogod hogy zászlóst
alakítasz, egy növendékkel párban. A nö-
vendéknek valahol még szava is lesz, s ettõl
persze már most odáig van; egyre szörnyûbb
vitustáncot jár a kezében a rúd. Kidõl,
úgy látod, mielõtt megszólalhatna; téged
meg csak az unalom ingerel, hogy valamibõl
meg kell élned. Így téved rá tekinteted ott a rúdra,
ahol most vájja be magát egy kalapácsköröm.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A fénytervezõ (Budapest, 2002.)
Kiadó: Árkád-Palatinus


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-12-09 08:13 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2021-01-24 23:41   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2021-01-24 22:51   Napló: Hetedíziglen
2021-01-24 22:26   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2021-01-24 22:10   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2021-01-24 22:10   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2021-01-24 21:56   új fórumbejegyzés: Farkas György
2021-01-24 21:48   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2021-01-24 19:53   Napló: Etzel Mark Bartfelder
2021-01-24 19:49   Napló: Etzel Mark Bartfelder
2021-01-24 19:48   Napló: Hetedíziglen