Marno János : A fénytervezõ

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 1 napja
Farkas György 1 napja
Cservinka Dávid 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Valyon László 2 napja
Szilasi Katalin 3 napja
Bátai Tibor 3 napja
Ózdi Annamária 3 napja
Kiss-Péterffy Márta 9 napja
Kiss-Teleki Rita 9 napja
Karaffa Gyula 10 napja
Egry Artúr 11 napja
Duma György 11 napja
DOKK_FAQ 12 napja
Csombor Blanka 15 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tamási József 17 napja
Zsigmond Eszter 20 napja
FRISS NAPLÓK

 az univerzum szélén 1 órája
Minimal Planet 3 órája
A fény nem publikus 3 órája
Bátai Tibor 4 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 5 órája
Jószándékú párbeszélgetés 7 órája
Ötvös Németh Edit naplója 22 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 23 órája
Gyurcsi 1 napja
A vádlottak padján 1 napja
Hetedíziglen 1 napja
négysorosok 2 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
nélküled 3 napja
mix 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Marno János
A fénytervezõ

Csészék, csészealjak, tép-
desed fojtott lázaktól cserepes ajkad, 19-
64-ben. Benne a káosz kellõs
közepében. Virágzol, hanyatt
vetve magad egy mocskos ülésen, tervezed,
hogy kalapács alá dugod az ujjadat,
ha hazaérkezel. Odakeríted, és le-
sújtasz rá, mint egy isten. Istenben persze
nem hiszel, csak a csapásait érzed. Nem
jársz Pekingben, ahol vörös sárkányfõk
ugrálnak körül egy fejhangon éneklõ
ifjú herceget hercegnõi maszkban. Köd
üli meg a mondat, hogy ki ki után eped,
rázkódol, az égõ hunyorog fölötted,
fülkéd gyógyszerszagfelhõben úszik. Egy tiszt-
viselõ üvegcserépbe pisilteti a virág-
szép ifjú herceget. Hull a szõnyegre a permet,
a sárkányok odakint vetkõznek, hideg van,
ujjad vörösen izzik, akár a kelõ nap.
És érintetlen. Fejedben zakatol a holnap,
amikor egyik csapást méred majd rá a másik
után. Nincs benned könyörület, írsz 196-
4-et, istent nem ismersz, a történelem untat, ét-
vágyad a húsra mérhetetlen. Gyûlölöd a kép-
mutatókat. Angyalföldön vesztegel a vonat,
könyököd üríti a le- s a felszállókat,
arcukat kékre-zöldre mázolja a neon; nem
eszel belõlük. Fintorogsz, a szádon át lélegzel,
tíz év múlva egy színpadon úgy megütközöl, hogy menten
elhányod magad. Közben mintha megállt volna benned
az idõ; mered maga elé, s nem lát rajtad kívül
semmit. Pekingben a herceg máris sorvadozik,
körmei repednek, összeszakad velük a bágyadt
lampion, sárkány ágyasa fejjel rohan neki a Nagy
Falat ábrázoló falnak. Hangja, melyet utoljára
kiad, a szívedbe hatol. Odahat, ahol nem vagy
ura magadnak. Örömmel fogadod a szemed sar-
kában a könnyet, de a kisujjadat ez nem mozdítja
meg; csupán színesebbnek látsz és elmosódottnak egy
visszás történetet, amelytől az olvasót még ál-
mában megleli a hideg; több élményre azután
nincs is szükséged, ujjadra összpontosítasz, álom-
munkát végzel. Természetesen az életedből
ez hosszú éveket visz el. A vonat immár terhes
hasonlattá válik, kétséged támad a másvilággal
szemben, kételyed, hogy tarthat-e még fogva más
is azon kívül itt? Hinni azonban továbbra sem
hiszel. Jobban veszi ki magát a szellem rossz
megvilágításban. A test nemkülönben. Belépsz
valami színkörbe, ott állsz a szélén, a széket ár-
verezik, amelyben hibbantan ül az agg király.
Hirtelen nem tudod hova tenni a darabot
magadban, olyan idegen az egész, tele rokon
vonásokkal. Késleltetve minden, ugyanakkor
fejvesztve kapkodnak a végkifejlettel. Záró-
izmod rezeg, mint a wolfram, felfogod hogy zászlóst
alakítasz, egy növendékkel párban. A nö-
vendéknek valahol még szava is lesz, s ettõl
persze már most odáig van; egyre szörnyûbb
vitustáncot jár a kezében a rúd. Kidõl,
úgy látod, mielõtt megszólalhatna; téged
meg csak az unalom ingerel, hogy valamibõl
meg kell élned. Így téved rá tekinteted ott a rúdra,
ahol most vájja be magát egy kalapácsköröm.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A fénytervezõ (Budapest, 2002.)
Kiadó: Árkád-Palatinus


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-29 16:19       ÚJ bírálandokk-VERS: Farkas György cím nélkül (8)
2024-03-29 15:03   Napló: az univerzum szélén
2024-03-29 13:11   Napló: Minimal Planet
2024-03-29 12:40   Napló: A fény nem publikus
2024-03-29 12:28   Napló: Bátai Tibor
2024-03-29 11:52   Napló: Minimal Planet
2024-03-29 11:45   Napló: az univerzum szélén
2024-03-29 11:42   Napló: Minimal Planet
2024-03-29 11:12   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-29 11:07   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS