Marno János : A fénytervezõ

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2827 szerző 36772 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Tiszai P Imre
  Velük
Új maradandokkok

Szilasi Katalin: aranyfa
Nyári lászló: Ázom
Szakállas Zsolt: BOLOND LÁNY V. szürrealista kispróza
Nyári lászló: Fogd meg
Tóth Gabriella: azok az idők
Szilágyi Erzsébet: Teremtés
Petz György: Gyermekkor, bérház emelet
Tóth János Janus: szárnytalan
Szakállas Zsolt: TALÁN AZ OVÁCIÓ szürrealista kispróza
Bánfai Zsolt: Viharmadár
FRISS FÓRUMOK

Szilasi Katalin 38 perce
Bara Anna 1 órája
Bánfai Zsolt 1 órája
Jónásné Göncz Zsuzsánna 1 órája
Kosztolányi Mária 3 órája
Péter Béla 3 órája
Mórotz Krisztina 3 órája
M. Szabó Mihály 9 órája
DOKK_FAQ 11 órája
Albert Zsolt 21 órája
Vadas Tibor 1 napja
Nyári lászló 1 napja
Józsi Gyöngyi 1 napja
Gyors & Gyilkos 1 napja
Aranyi Gábor 2 napja
Gyurcsi - Zalán György 2 napja
Szakállas Zsolt 2 napja
Tóth Gabriella 2 napja
Filip Tamás 2 napja
Rigó Tibor 2 napja
FRISS NAPLÓK

 Helka 59 perce
Gyurcsi 2 órája
Hetedíziglen 2 órája
történések 7 órája
Vendég 9 órája
Qui? 17 órája
Baltazar 19 órája
Játék backstage 22 órája
Etzel Mark Bartfelder 23 órája
Sorrento 1 napja
Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja
Bara 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
Ötvös Németh Edit naplója 1 napja
Juli 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Marno János
A fénytervezõ

Csészék, csészealjak, tép-
desed fojtott lázaktól cserepes ajkad, 19-
64-ben. Benne a káosz kellõs
közepében. Virágzol, hanyatt
vetve magad egy mocskos ülésen, tervezed,
hogy kalapács alá dugod az ujjadat,
ha hazaérkezel. Odakeríted, és le-
sújtasz rá, mint egy isten. Istenben persze
nem hiszel, csak a csapásait érzed. Nem
jársz Pekingben, ahol vörös sárkányfõk
ugrálnak körül egy fejhangon éneklõ
ifjú herceget hercegnõi maszkban. Köd
üli meg a mondat, hogy ki ki után eped,
rázkódol, az égõ hunyorog fölötted,
fülkéd gyógyszerszagfelhõben úszik. Egy tiszt-
viselõ üvegcserépbe pisilteti a virág-
szép ifjú herceget. Hull a szõnyegre a permet,
a sárkányok odakint vetkõznek, hideg van,
ujjad vörösen izzik, akár a kelõ nap.
És érintetlen. Fejedben zakatol a holnap,
amikor egyik csapást méred majd rá a másik
után. Nincs benned könyörület, írsz 196-
4-et, istent nem ismersz, a történelem untat, ét-
vágyad a húsra mérhetetlen. Gyûlölöd a kép-
mutatókat. Angyalföldön vesztegel a vonat,
könyököd üríti a le- s a felszállókat,
arcukat kékre-zöldre mázolja a neon; nem
eszel belõlük. Fintorogsz, a szádon át lélegzel,
tíz év múlva egy színpadon úgy megütközöl, hogy menten
elhányod magad. Közben mintha megállt volna benned
az idõ; mered maga elé, s nem lát rajtad kívül
semmit. Pekingben a herceg máris sorvadozik,
körmei repednek, összeszakad velük a bágyadt
lampion, sárkány ágyasa fejjel rohan neki a Nagy
Falat ábrázoló falnak. Hangja, melyet utoljára
kiad, a szívedbe hatol. Odahat, ahol nem vagy
ura magadnak. Örömmel fogadod a szemed sar-
kában a könnyet, de a kisujjadat ez nem mozdítja
meg; csupán színesebbnek látsz és elmosódottnak egy
visszás történetet, amelytől az olvasót még ál-
mában megleli a hideg; több élményre azután
nincs is szükséged, ujjadra összpontosítasz, álom-
munkát végzel. Természetesen az életedből
ez hosszú éveket visz el. A vonat immár terhes
hasonlattá válik, kétséged támad a másvilággal
szemben, kételyed, hogy tarthat-e még fogva más
is azon kívül itt? Hinni azonban továbbra sem
hiszel. Jobban veszi ki magát a szellem rossz
megvilágításban. A test nemkülönben. Belépsz
valami színkörbe, ott állsz a szélén, a széket ár-
verezik, amelyben hibbantan ül az agg király.
Hirtelen nem tudod hova tenni a darabot
magadban, olyan idegen az egész, tele rokon
vonásokkal. Késleltetve minden, ugyanakkor
fejvesztve kapkodnak a végkifejlettel. Záró-
izmod rezeg, mint a wolfram, felfogod hogy zászlóst
alakítasz, egy növendékkel párban. A nö-
vendéknek valahol még szava is lesz, s ettõl
persze már most odáig van; egyre szörnyûbb
vitustáncot jár a kezében a rúd. Kidõl,
úgy látod, mielõtt megszólalhatna; téged
meg csak az unalom ingerel, hogy valamibõl
meg kell élned. Így téved rá tekinteted ott a rúdra,
ahol most vájja be magát egy kalapácsköröm.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A fénytervezõ (Budapest, 2002.)
Kiadó: Árkád-Palatinus


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-18 09:42 lista
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-12-08 19:10       ÚJ bírálandokk-VERS: Petz György Szabad vagy
2019-12-08 18:51   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2019-12-08 18:50   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2019-12-08 18:29   Napló: Helka
2019-12-08 18:01   új fórumbejegyzés: Bara Anna
2019-12-08 17:59   új fórumbejegyzés: Bánfai Zsolt
2019-12-08 17:56   új fórumbejegyzés: Jónásné Göncz Zsuzsánna
2019-12-08 17:53   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2019-12-08 17:26   Napló: Helka
2019-12-08 16:52   Napló: Helka