NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2018-10-22 16:22 Összes olvasás: 117749| 777. | [tulajdonos]: 56 | 2018-10-20 17:43 |
Kilencszázhatvahatban, így szeptember táján, az egyik este átjött hozzánk Pástét bácsi. (Erikának az apja) Az utcában nagy tekintélynek örvendett, hiszen a sok téeszcsés, téglagyári munkás, kubikus és rendőr között ő egy igazi világlátott embernek számított. Nemzetközi Kalauz volt. Az NDK - Abony viszonylatot számtalanszor megtette. Szóval, a konyha asztalnál ültünk, amikor Pástét bácsi sejtelmes vigyorral, gyújtott rá esedékes cigarettájára, aztán köhögött egy jó mélyről jövőt, és jó hosszút. Végre megszólalt, no Berci szomszéd, lesz-e 66-ból 56? Apu csak a vállát vonogatta, majd , hogy mégis mondjon valamit, kicsit körülnézett, mintha azt mérlegelné, hogy szóljon e a kölykök előtt, aztán csak odavetette, hogy a ruszkik úgyse engedik Pástét szomszéd! Húgommal összenéztünk a különös találós kérdést hallva. Aztán csodálattal néztük Pástét bácsi szokásos mutatványát: a cigarettahamu megtartását az utolsó szívásig. Bámultuk, hogy a cigaretta henger, hogyan lesz ugyancsak hengeres hamuvá, dacolva a fizika törvényeivel. Figyeltük, mikor omlik már le és válik végre porrá… | |
| 776. | [tulajdonos]: elmetszett idő | 2018-10-11 14:24 |
immár visszavonva az isteni ígéret:
a régi színektől és formáktól megfoszt.
tükrömből a tekintet végleg kiéget.
kiömlött már minden ital és nem kell koszt
sem, én túlélő vagyok, kifutó program.
és lám az úr, mint megunt szeretőt elhagy!
(e fájást a közömbös időre fogjam?)
hisz belőlem már minden vágy lassan kifagy,
(elmondhatatlan, alávaló ítélet.)
látom, elpusztít a nyomorult hiány,
kinek kell már az ilyen kirabolt élet?
a lét csak puszta pára. múltam meg kihány. | |
| 775. | [tulajdonos]: valaha | 2018-09-26 12:51 | akkoriban még nap sütött a hold helyén
akkoriban még strucclábon állt ez a föld
akkoriban még vígan bőgött a tehén
akkoriban még senki se vert, s nem püfölt
akkoriban még a megettük a galócát
akkoriban még kicsi volt a nagyvilág
akkoriban még meleg volt a hideg is
akkoriban még nyugis volt az ideg is | |
| 774. | [tulajdonos]: vesztőhely | 2018-08-06 11:46 |
össz-univerzumi istenek tanácsa, hogy a rejtélyt
megfejtse, beidézte a mindenhatót, hogy kérdőre
vonja a kép rébuszát. a kérdés, miért rejt nappalt, s rejt éjt,
mi végre organikus összefüggéstelenségei? félrevezető, s dőre
kísérlet ez, amely ellentmond minden hatalmak valaha tett
engedményének! a teremtés logikai sztrádáit semmibe véve,
szintetizált kacsacsőrt g-kulccsal, nyomtatott áramkörbe embriót tett,
börtönrácsozat állabirintjai a szabadság törvénytelen vidékére
vezetnek, talán, hogy a mű végleg kivonja magát hatókörünkből, s ami lett
már puszta utópia. ez itt már idegen dimenziók megtévesztő manővere!
*
végül az úr feláll és int, kérem a grémiumot, ne hozzon elhamarkodott ítéletet!
| |
| 773. | [tulajdonos]: Mi fán termünk? | 2018-06-27 11:49 |
Aztán az angyal is egyszer csak felnő.
a kellem a báj immár megérkezhet.
Nem volt itt elhomályosító felhő,
s hibátlanul éles volt az emlékezet:
a gyönyör mámora rajzolta sellő!
Az ajkak a szem, ragyogó ékezet!
*
A rút idő lassan horzsol, sőt letép.
Napok torlódnak fel, és ez már a harc.
Az átmenet elúszik, se szó, se kép.
Ismeretlen grafitport hint szét a sarc.
Savas eső felhői marhatnak ekképp!
E csodás arcon istené a kudarc!
| |
| 772. | [tulajdonos]: Álomkor | 2018-06-20 12:30 |
Álomba túrta mindennapi bűneinket a nagy eltüntető művész, az éj,
hogy békéd el ne érjen, s hogy rágjon isteni őrlőfoga, csak hogy félj!
Némán tűröd a megsemmisülés önkényét! Hörgő torokkal végre beszélj,
vedd észre a bűnbocsánat szétszórt rózsabimbóit a vak szakadék felett, s élj
még esendőségeiddel is, pokolra szédelgő gyengeségeiddel is, mert mély
a tudat tengere és megfér benne minden erény és fertelem, van még esély.! A pirkadatban távoli hajókürt szól. Kelj, ez itt csak macskanesz, nincs veszély!
| |
| 771. | [tulajdonos]: Kimért időnk, EPHEMERA | 2018-06-04 11:36 |
Fej, tor, potroh, szárny, s a lába
hiába száll orgiába !?
Röpmámorú létháború!
Boldog, bolond tiszavirág
sóhajtozva hisz (?) a világ.
| |
| 770. | [tulajdonos]: Tovább! | 2018-05-30 12:48 |
Felszisszen a hajnali szellő, pitypang kóbor
ernyőitől tüsszent egy régtől szakadt vándor.
Mása Ő szent Ferencnek,(?) s lám egy flaska műbor
zsebéből előzizzen, s torokra önt a jámbor.
Égre pillant, s fent, Isten leint, majd jöjj máskor!
| |
| 769. | [tulajdonos]: Madárrántotta | 2018-05-03 15:33 |
Mituséknál nagyon jó volt játszani. Nem kellett a rendre vigyázni. A házban egy konyha és egy szoba volt. A rég nem meszelt falak egyhangúságát csak a szögekre akasztott kopottas ruhák törték meg, de ruhák feküdtek az ágyak támláin is. A szennyes az ágy alatt várakozott. A földes padlót évente egyszer lószarral kevert híg agyaggal mázolták fel, amitől aztán nem porzott. Az ágyakon durva pokróc volt a takaró. A konyhában egy négyszögletes asztal és alatta négy hokedli, na, meg egy sámli volt a bútorzat. Mitus néni volt az, aki a sámlin ült étkezés idején. A tányért a kezében tartva eszegetett azzal a kevés fogával. De az élet a kis-konyhában zajlott. Ott főztek, mostak. Ott volt a százéves öregasszony, a nagy-mamuska is, aki mióta éltem mindig százévesnek volt mondva, igaz, semmit sem változott, amióta ismertük. Ugyanúgy vonszolta magát, ha nagy ritkán kimozdult a kis-konyhából, s ugyanúgy pisilt szétterpesztett lábbal az udvaron, ha rájött a szükség.
Ezen az udvaron aztán igazán nagy volt a széjjelség. A disznók szabadon garázdálkodtak a felhalmozott tűzifa, a fűrészbak és a mindenféle limlom között, a szárnyasok és a Buksi nevű öreg kutya társaságában. A kertben jó néhány szőlőtőke sorakozott. A többi részét felverte a dudva. Csak a kert végén lévő csicsóka magaslott ki, jelezvén a mezsgyehatárt. A csicsókasor mögött folydogált a csatorna, amely a konzervgyár és a strand szennyvizét vezette el a Krakó néven ismert nagyobbacska csatornáig. Itt tudtuk meg, hogy a nyúl nem tud úszni, na de erről majd később.
Az utcabeli három lány egyívású volt. Kati, Ildus és a húgom, Mari. Nagy volt köztük a barátság, de gyakori volt a duzzogás is. Mitus néni nagyon engedékeny asszony lévén a lányok is, de mi, nagyobbak a haramiaságban is gyakran ott tanyáztunk. Amikor hárman, Joci, Öcsi és én gondoltunk egyet, és nekiálltunk a madártojásgyűjtésnek, húgomra parancsoltam, hogy meg ne próbáljon Mituséktól elkóborolni, mert annak komoly következményei lesznek. A szigor nagyon is indokolt volt, hiszen volt már rá példa, hogy gondolt egyet és világgá ment. (Kaptam is érte egy verést az emlékezetesebbjéből.) Még szerencse, hogy Banos néni a vasútállomásnál találkozott vele, és sikerült neki lebeszélni a világgá menésről. Mari rendreutasítása után nekiláttunk a tojások összeszedéséhez. Mituséknál és Mucsányiéknál, Táncoséknál a verébfészkekből egy félsapkányi gyűlt össze. Joci a nap felé tartva ellenőrizte, hogy nem záp-e vagy nincs- e már benne fióka. Csak a tisztán áttetszők maradhattak a sapkában. A többivel célba dobáltunk, miközben elkezdtük a korábban már felderített madárfészkek számbavételét. Kikutattuk a környék vadgalamb és örvös galamb fészkeit. (Benéztünk Tóth néni pitvarába is, ahol két gyöngyi tojás gördült óvatosan a többi közé.) Fecskék és rigók is sorra kerültek, aztán a lapos nádirigói, szárcsái.
Már magasan járt a nap, amikor visszatértünk egy sapkányi tojással. Az utca nagyfiúja, Csáki Ernő már korábban hírül vette a gyűjtést, s már várt bennünket. Egy lábossal a kezében fogadta a portyázókat. Elkezdődött a tojások feltörése. Amikor az utolsó is a lábosba került, Csáki néni fölénk hajolva még szívott egy jó nagyot a cigarettáján, s egy hosszabb krákogás után csak annyit mondott, elég lesz ez nektek. Vidd vissza a tyúktojást Ernő! Azzal már keverte is a lábos tartalmát. Sót hintett rá. Újra keverte. Mint az árnyék, követtük az egyre csak köhögő asszonyt a konyhába. Tágra nyílt szemmel bámultuk, hogy a sercegő zsíron miként alakul át a folyékony tojás − rántottává. Nyeltük a nyálunkat. Türelmetlenül vártuk a jó illatú étket, amit Csáki néni négyfelé osztott. Ő maga is megkóstolta. Ez jó, mondta. Vettünk egy-egy szelet kenyeret és villát az asztalról, és végre megízlelhettük munkánk gyümölcsét: a madárrántottát. Mitusék széttárt karral mondták, hogy Mari már rég elment tőlük. Még csak az hiányzik, hogy eltűnjön megint, villant át a fejemben a cseppet sem kívánt lehetőség. Na, indulhatok keresni.
Minden helyet körbejártam, de csak nem került elő. Végül nem volt mit tenni, elmondtam anyukának Mari eltűnését. Ő biciklire pattant, s erős fejhangon rikoltotta Mari nevét végig az utcában. Már biztos voltam abban, hogy ebből megint verés lesz. Szinte éreztem apu kérges tenyerét, amint pofon vág majd. De ekkor, mintha az égből pottyant volna oda, előttem állt a húgom. No, még ugyanabban a pillanatban csattant el egy pofon, de ez az ő szurtos arcán. Még magam is elcsodálkoztam a hirtelen támadt mozdulat miatt. Neki sem kellett több, óbégatni kezdett, ahogy csak a torkán kifért. Erre én meg a grabancánál fogva hazatoloncoltam.
Anyuka és apu egyszerre érkeztek. Apu a munkából, anyuka meg a keresésből. Mari még nyüszítgetett. Apu, persze már mindent tudott. Be is parancsolt a konyhába és letérdeltetett a sarokba, mondván, hogy ott végiggondolhatom a felelősségemet a Mari elveszése miatt, vagy valami ilyesmi. Már nagyon fájt a térdem, fészkelődtem, próbáltam valahogy enyhíteni a fájdalmat, amikor nyílott az ajtó. Hátranéztem. Mari alakja tűnt fel a fényben. A sírás határán voltam, talán az első könny már le is gördült az arcomon, amikor megéreztem Mari meleg leheletét, amint szipogva mellém térdepel. | |
| 768. | [tulajdonos]: példa | 2018-03-31 18:15 |
tiberias-tó tükrében egy lágy hullám festette vízbefúlt
asszonny. A vétkező magdalai mária, kiben a bűnbánat
száztűi zsibbasztó szívfájdalmakkal vonták vissza az arci pírt.
az idők, mint csaholó vérebek takarodtak el a feledés sötét bugyraiba.
hiszed, vagy sem, a magdolnának nevezett, melyből hét szellem ment ki,
jeruzsálembe tartván, jézus lábait illatos olajjal keni, és hajával szárítja…
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
