NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2025-07-05 20:16 Összes olvasás: 139545Olvasói hozzászólások nélkül| 807. | Péter Béla: el(ő)varázsolt cédrus | 2025-07-04 17:12 |
a patikárius az idők során, saját útját rótta, és megfestette
égig érő fáját. hamar megérkezett vásznára a táncoló kórus
is. aztán pihenni tért, s álmában az úr kért valamit. a mester megtette.
így már az isteni óhaj: a szférák és más arányok is láthatók a cédrus
festett ábráján. A vándor döbbenten ismerte fel, hogy a teremtő teste
ez valójában, s felcsillant szemében a boldog öröm. nem volt már morózus,
a kifakult, s porlepte sapkáját combjaihoz verve, hümmögve szólt: ennek
így kellett történnie! ígéretemet beváltottam. így kerülhet oda
a mennyek országába, hogy örökkévaló emléke lehessen istennek,
s ne változhasson zsákokká a kocsisok kapzsi vaksága miatt. Micsoda
kegy! a zarándokok éteri hangon adnak hálát, holtnak és elevennek.
de itt, most már egy új fényben tűnik fel, (száz év múltán) s légy tanú: ez is csoda!
| |
| 806. | [tulajdonos]: Kimért időnk, EPHEMERA | 2025-06-25 10:37 | Fej, tor, potroh, szárny, s a lába
hiába száll orgiába !?
Röpmámorú létháború!
Boldog, bolond tiszavirág
sóhajtozva hisz (?) a világ. | |
| 805. | [tulajdonos]: aszmmetria | 2025-06-24 10:24 |
a megbillent ajkakon sötéten megbicsaklik a szimmetrikus száj,
kár érte, itt a bájos arcon, s árulkodó a hullámzó szemöldök.
nem bűvöli, nem röpíti őt az elme táncba, szívén nehéz a lánc.
nem köröz, és nem is ír sűrű végtelent a megzabolázott köldök.
a homlokán feszítő lüktetés delel, és a vérér dülled, mint ránc,
s ez baljós gondolatokat mutat, és láthatóan ádáz csatát vív
a nő önmagával, önmagáért. a mély fájdalmat tükröző szemtáj
élesen villan a kóbor fényben, s bár erőt sugároz a szilaj nyakív,
a lélek terhelt vonaglását, a bizonyság láttán, titkolni nehéz.
e lényre mért kegyetlen nyomás eltorzít minden aranymetszést, s átír
életutat, vágyat, s ábrándot. bár még istenre várhat: hátha lenéz
majd e bánatos teremtésre! ha nem: születik majd egy újabb mártír.
| |
| 804. | [tulajdonos]: Eltűnt világok | 2025-06-16 09:42 | Eltűnt világok
Vajon, hályogos küklopszi látszerv lenne ez, vagy az Úr
viseltes szeme, amint a föld tükörképe rávetül
a végítélet időtlen szakaszában? Nincs már azúr
a kifosztott égbolton és a pusztulás lassan elül?!
,
(A lét kies peremén tanyázó szétrebbenő lelkek
a remény?) A bolygón a pusztító tűz mindent eltüntet?
Az ezerévek szennyei már végpusztulásra leltek?
Talán már írmagja sem marad a nyomnak és így büntet
minden valaha volt halandót, a jő teremtő, nap- nap után.
Pusztul a gonosz és a jó! Söpörjön a boldog tűz-ár!
A lélekdepóban csönd: várakozás balgán és bután.
a Nagy döntéshozó milliomodig csődje csak pulzál
a végtelenben. Így tehát, a terv sorra megsemmisül,
majd újra és újra létrejön a pokol és a fertő!
S hiába minden, ha az Úr a végén azzal szembelesül:
mit ér az apokalipszis: ha a receptbe hibát kever Ő ? | |
| 803. | [tulajdonos]: ismeretlen textúra | 2025-06-16 09:31 | ám, isten is olykor - olykor megpihen. ekkor a végtelen tér,
figyelmes kutató szemek elé tárja titkait, hogy miként űz
szemfényvesztő praktikákat, a sejtelmes tengere, a kékvér
szerű gomolygó, szakadatlan áramlásnak, amely hűvös tűz-
imbolygással, éri el a világok szabad zugait. az elem
úgy ölel át mindent, hogy benne gyöngyberakássá válik a föld.
a végtelen kékségben ott van minden válasz: lesz e még telem,
doboghat még e szívtestben a lüktető szerelem? szájam, az
meddig mondhat, s ha kell, ordíthat el istentitkokat? a forrást
soha meg nem jelölés kényszere, meddig lehet még biztos támasz,
ebben a fura világban, hol tenger áramlat téveszt forgást? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 801. | [tulajdonos]: Pont | 2025-06-10 09:10 | PONT
1916 március 3-án az ikrek is berukkoltak a katonaság hívó szavára. A háború immár 2. éve tombolt.
Jáger István a tüzérségnél ismerkedett az ágyukkal, míg
Jáger József a törzs-üteg újdonsült írnokaként mártogatta a tollát a liláskék tintába.
Abonyban pediglen, Terék Julia és Forgács Verona törölgette kisírt szemét az ikrek távoztával.
A háború aztán gyorsan elragadta a két ifjú titánt. István hamarosan a keleti fronton találta magát, míg József a területi parancsnokságon százszámra írta a behívókat a még civil sorstársaknak. Az idő múltával kiderült az is, hogy Jáger István fogságba került Ukrán területen, sok más katonával együtt. Így aztán a háború végéig se híre, se hamva nem volt az abonyi „betyárnak”.
Terék Julianna időközben még sudárabb, s még szebb lett, alig győzte a közeledni vágyó kérő-jelölteket visszautasítani. Csak várt, várakozott az ő titkos szerelmére, aki rab a messzi Ukrajnában.
Nyár volt. Sokszor Ő vitte ki a határba az ebédet az aratóknak a kétkerekű kulipintyón. Az emberek ették a finom babgulyást, vagy más efféle étket, ő meg csak nézte, nézte a látóhatárt, mintha csak azt gondolta volna, hogy megpillantja az ő távolba-szakadt kedvesét.
1919. márciusában nagy volt a nyüzsgés Abony főterén. A háború végeztével elhatalmasodott a szabadságvágy a lakosságon. Új szelek fújdogáltak. Új vezetést kívántak a település élére.
Szombatonként mulatságok hangja csábította a fiatalokat a községháza elé. A Terék - lányok is igyekeztek a tánc-hely irányába. Persze, kivéve Julcsit, aki inkább otthon maradt, s olvasgatta a kalendáriumot. És kérve-kérlelte a Jóistent, hogy segítse már végre haza az ő Jáger Pistáját.
A nyár még melegebbnek bizonyult, mint a 18-as volt. Sok víz is fogyott az aratók körében. Délben mindenki az árnyékba húzódott, hogy kifújja magát és csillapítsa szomját és az éhségét. A csodálatos szépségű Julcsi elmélázva tekintett Törtel felé, de hát nem láthatott arra egyebet csak az alföldi rónaságot, meg a látóhatáron remegő délibábot. De ő csak nézete, nézte a semmit, míg nem egyszer csak megremegett az ő teste. Testvérhúgának is feltűnt, s kérdőn nézett rá.
- Csak nem a hideg ráz téged Julcsi?
- Nézd, nézd csak azt a pontot! - mutatott a látóhatár irányába a nővér. Most már ketten meresztették a szemüket.
Végül a nagy bámulást Julcsi öles léptei törték meg, majd már nem is csak lépésben haladva, hanem futva- sikongatva! | |
| 800. | [tulajdonos]: Apu | 2025-06-10 09:00 | | még csak 15 volt, amikor a vízhordói fizetésből, az első hosszú szárú nadrágjába bújhatott. 17 volt, amikor a lóci szerpentinen saját Jubileum kerékpárjával száguldozott lefelé, s a lendület átgurította a falun, de kerékpárral vágott neki a háborúnak is, mint aknavető. Ámde, Ausztriában ruszki fogságba esett szakaszostól, biciklistől, amit aztán hosszú menetelés követett egészen a neuhameri fogolytáborig. Ott érte a béke és a szabadulás, úgyhogy már ’45 szeptemberére elérte a lóci hegyeket. Békeidő, egy nehéz szakma: Szécsényben kitanulta a bognárságot, de segédnek Mezőkovácsházára költözött, hogy nagyanyám vasakaratának ellentmondhasson, Később mégis vasöntőnek állt Angyalföldön, mert mennie kellett a bognárműhelyből a mester fiatal felesége miatt. 25 volt, amikor az angyalföldi piacon, belenézett anyuka szép, zöld szemébe, úgy hogy el is vette Jáger Máriát Abonyban. Ingázás Szolnokra, ÉM asztalos műhelyébe. Reggel elemózsiát vitt a táskájában, este szenet hozott a fűtőház környékéről, hogy legyen mit tenni az ötös kályhába télvíz idején. Aztán Apu bólintott, s Fekete doktor fogóval húzott ki a halálos szorultságomból, majd kijelentette, ilyen nudli fejű gyerek nem kell több ide! Építkezni kezdtünk a Függetlenség utcában és kétkerekű hintó készült a téeszelnöknek. Végre boldognak láttuk őt, megszületett Mari húgom. Apu maszek volt az ötvenes évek végétől, majd hat évig otthonfusizó és karbantartó a téglagyárban. Péter Bertalan Fűrészelő, ez volt a táblán, a műhelyablakban. Aztán csak vágta az irgalmatlan fenyő rönköket, hogy a házaknak legyen tetőszerkezetük, közben megvette első autóját, egy Skoda Oktávia Super-t. Első utunk Lócba vezetett, ahol nagymamám széles mosollyal fogadott és taxinak mondta a mi járgányunkat. Apu, újra és végleg a maga ura lett. Egyszer még a Kutyahegyen építünk házat, ha az Isten megsegít mondogatta olykor- olykor anyukának. Aztán önjáró fűrészgépet vásárolt, s kottatartót faragott Mari húgomnak, aki csellista volt. Szerette a Dunakanyart, s az ottani lapát - nagy dévéreket, sütve. Apu azt akarta, hogy többre vigyük, mint ő, s hogy érettségi után tanuljam ki az autóvillamossági műszerészséget Pick Lacinál. Meg azt, hogy fejezzem be a helyi lap szerkesztését, és ne focizzak az Abonyi KSK-ban, s hogy ne járjak Zsuzsával, mert ha egy nő így dücög, az nem sok jót ígér. Apu csak hallgatott, amikor a marcali tüzérezredből félév múltán, végre hazaengedtek, arra gondolt, mit vétett ez a gyerek? Amikor elváltam Zsuzsától, figyelmeztetett, hogy megmondta előre, ám Katinak faragott egy szép paraszt tükröt. Apu szeme felvillant, amikor Juditot bemutattam, széles arcon ismerős zöld szemek csillogtak. Ez érdekes, mondta. 1989-ben, csak annyit szólt: még négy-öt évig tarthatott volna a Kádár-rendszer. Már ötszáz nem elég egy tank benzinre. Sokat emlegette: Anyátok mindig jajgat, ez fáj, az fáj, de száz évig fog élni, majd meglátjátok. Ő hatvankilenc volt, amikor agyvérzés és szívinfarktus végzett vele. Az én apám végül, csak nem költözött a Kutyahegyre, ahonnan látni lehet egész Nagylócot, s ahonnan a tárogató hangja úgy tudott zengeni faluszerte, amikor ő még gyerek volt. | |
| 799. | [tulajdonos]: Anno | 2021-05-03 08:43 |
1916 március 3-án az ikrek is berukkoltak a katonaság hívó szavára. A háború immár 2. éve
tombolt. Jáger István a tüzérségnél ismerkedett az ágyukkal, míg Jáger József a törzs-üteg újdonsült írnokaként mártogatta a tollát a liláskék tintába. Abonyban pediglen, Terék Julia és Forgács Verona törölgette kisírt szemét az ikrek távoztával.
A háború aztán gyorsan elragadta a két ifjú titánt. István hamarosan a keleti fronton találta magát, míg József a területi parancsnokságon százszámra írta a behívókat a még civil sorstársaknak. Az idő múltával kiderült az is, hogy Jáger István fogságba került ukrán területen, sok más katonával együtt. Így aztán a háború végéig se híre, se hamva nem volt az abonyi „betyárnak”.
Terék Julia időközben még sudárabb, s még szebb lett, alig győzte a közeledni vágyó kérő-jelölteket visszautasítani. Csak várt, várakozott az ő titkos szerelmére, aki rab a messzi Ukrajnában.
Nyár volt. Sokszor Ő vitte ki a határba az ebédet az aratóknak a kétkerekű kulipintyón. Az emberek ették a finom babgulyást, vagy más efféle étket, ő meg csak nézte, nézte a látóhatárt, mintha csak azt gondolta volna, hogy megpillantja az ő távolba-szakadt kedvesét.
1919. márciusában nagy volt a nyüzsgés Abony főterén. A háború végeztével elhatalmasodott a szabadságvágy a lakosságon. Új szelek fújdogáltak. Új vezetést kívántak a település élére. Szombatonként mulatságok hangja csábította a fiatalokat a főtérre. A Terék - lányok is igyekeztek tánc-hely irányába. Persze, kivéve Julcsit, aki inkább otthon maradt, s olvasgatta a kalendáriumot. És kérve-kérlelte a jóistent, hogy segítse már végre haza az ő Jáger Pistáját.
A nyár még melegebbnek bizonyult, mint a 18-as volt. Sok víz is fogyott az aratók körében. Délben mindenki az árnyékba húzódott, hogy kifújja magát és csillapítsa szomját és az éhségét. A csodálatos szépségű Julcsi elmélázva tekintett Törtel felé, de hát nem láthatott arra egyebet csak az alföldi rónaságot, meg a látóhatáron remegő délibábot. De ő csak nézete, nézte a semmit, míg nem egyszer csak megremegett az ő teste. Testvérhúgának is feltűnt, s kérdőn nézett rá.
- Csak nem a hideg ráz téged Julcsi?
- Nézd, nézd csak azt a pontot! - mutatott a látóhatár irányába a nővér. Most már ketten meresztették a szemüket.
Végül a nagy bámulást Julcsi öles léptei törték meg, majd már nem is csak lépésben haladva, hanem futva- sikongatva!
.
| |
| 798. | [tulajdonos]: Kihantolt szenvedély | 2021-02-04 12:43 | (ballról az Árpád híd,
jobbról a Margit híd)
Véredhez keverve vérem,
s láthatatlan spanyolfal a szemérem.
A nap lebukva. Budára réved
az alkonyat, és hűsít engem és téged.
Az érintés olthatatlan szomja
visszaűz, hogy lángoljon újra a dombja!
Feneketlen tó a vágy.
Alattunk lágy a kavicságy.
Szemüket dörgölő angyalok,
lefagyott szárnnyal indulnak gyalog.
Mi is elimbolygunk, de az Engels térnél
felizzó tüzünk tombol az ezredik ölelésnél,
s még ha testünk lenyomatát őrizte is a por,
mint tanúsítványt örökidőkre bevéste akkor.
felettünk jázminokból lengedező baldachin.
Izgalom hullámzott át a tér bokrain,
gerinced ívén sárgásan csillant meg a por,
senki sem tudhatta, hogy ez volt az aranykor!
…és zarándok hely lett az ágyékod,
tombolhatott a vágy, ahol, épp ott,
mindent elkövetve. A szerelmi bűntett,
isten ajándéka volt, még ha meg is botlott,
holmi életben maradási kérdésen, és bezárult
egy csapásra, az, ami mindig, mindig csak kitárult.
Majd, a kiválasztottak mámorából, minden nyomod elárvult,
s a zsigerekig ható mágikus szó is elárult,
persze veszteség és a kérlelhetetlen önvád
sem hitette el velem, hogy bármi 30 évre elvág!
- s csak teltek és múltak a léttizedek,
most meg nem hiszem, hogy ébredezek.
Tízezerszer kiszáradt torok,
ápolták ilyen, olyan borok.
egyre rövidülnek a sorok.
jön-megy
a sok
ok.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
