NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 06:42 Összes olvasás: 132413| 799. | [tulajdonos]: Anno | 2021-05-03 08:43 |
1916 március 3-án az ikrek is berukkoltak a katonaság hívó szavára. A háború immár 2. éve
tombolt. Jáger István a tüzérségnél ismerkedett az ágyukkal, míg Jáger József a törzs-üteg újdonsült írnokaként mártogatta a tollát a liláskék tintába. Abonyban pediglen, Terék Julia és Forgács Verona törölgette kisírt szemét az ikrek távoztával.
A háború aztán gyorsan elragadta a két ifjú titánt. István hamarosan a keleti fronton találta magát, míg József a területi parancsnokságon százszámra írta a behívókat a még civil sorstársaknak. Az idő múltával kiderült az is, hogy Jáger István fogságba került ukrán területen, sok más katonával együtt. Így aztán a háború végéig se híre, se hamva nem volt az abonyi „betyárnak”.
Terék Julia időközben még sudárabb, s még szebb lett, alig győzte a közeledni vágyó kérő-jelölteket visszautasítani. Csak várt, várakozott az ő titkos szerelmére, aki rab a messzi Ukrajnában.
Nyár volt. Sokszor Ő vitte ki a határba az ebédet az aratóknak a kétkerekű kulipintyón. Az emberek ették a finom babgulyást, vagy más efféle étket, ő meg csak nézte, nézte a látóhatárt, mintha csak azt gondolta volna, hogy megpillantja az ő távolba-szakadt kedvesét.
1919. márciusában nagy volt a nyüzsgés Abony főterén. A háború végeztével elhatalmasodott a szabadságvágy a lakosságon. Új szelek fújdogáltak. Új vezetést kívántak a település élére. Szombatonként mulatságok hangja csábította a fiatalokat a főtérre. A Terék - lányok is igyekeztek tánc-hely irányába. Persze, kivéve Julcsit, aki inkább otthon maradt, s olvasgatta a kalendáriumot. És kérve-kérlelte a jóistent, hogy segítse már végre haza az ő Jáger Pistáját.
A nyár még melegebbnek bizonyult, mint a 18-as volt. Sok víz is fogyott az aratók körében. Délben mindenki az árnyékba húzódott, hogy kifújja magát és csillapítsa szomját és az éhségét. A csodálatos szépségű Julcsi elmélázva tekintett Törtel felé, de hát nem láthatott arra egyebet csak az alföldi rónaságot, meg a látóhatáron remegő délibábot. De ő csak nézete, nézte a semmit, míg nem egyszer csak megremegett az ő teste. Testvérhúgának is feltűnt, s kérdőn nézett rá.
- Csak nem a hideg ráz téged Julcsi?
- Nézd, nézd csak azt a pontot! - mutatott a látóhatár irányába a nővér. Most már ketten meresztették a szemüket.
Végül a nagy bámulást Julcsi öles léptei törték meg, majd már nem is csak lépésben haladva, hanem futva- sikongatva!
.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
