Vajon mennyi idõ lehetett?

az időt    nem is tudom mi óta
patkó alakra a SZÉNBŐRŰ KOVÁCSOK hajtják
izzó parázsban ív formára edzik
hátha kellhet majd holnap - - - -

* * *

MI    ebben a dongó nyugalomban az idő és tér keresztjére csillogó tűhegyekkel szőjük a felvehetetlen kabátot
MI    rózsavizet izzadunk és néma fénnyel etetjük magunkat miközben két felszáradt pocsolya között az állandóságot keressük

* * *

VAJON MENNYI IDŐ LEHETETT
VAJON MENNYI IDŐ TELHETETT EL
KÉT FOGHATATLAN KÖZÖTT

* * *

vízkeresztkor eltörtem a lábam
és nem aludtam akkor éjszaka
  mint ezer bükk-levél hánykódtam
   és nagyon és nagyon éhes voltam
   nektek ismert az évek vonulása
  nekem törött a lábam
nektek mosolyog a múlandóság arca
nekem törött a lábam

* * *

dohos izzadságszag serken
az egymáshoz szoruló bőrből
  ebben a tikkasztó melegben
nem számolom tovább a napokat
eluntak lettek
  ebben a tikkasztó melegben
piszkos suttogásod esőért kiált
hogy fűszálak élén
harmat-csendben
zúgolódva cseppé álljunk össze

* * *

talán kedden találkoztam vele
fejbőrére alvadt vérrel keveredett por ragadt
körmei alatt lábujjai közt koszt nevetett
és
kérdezte mennyi az idő
de valahol észak és dél között
elhagytam az órám - - - - és vajon
hány óra lehetett
mert nem hallottuk többet
a perceket éhesen kopogni a homlokokon
hány óra lehetett
amikor törött lábbal még ciripelt egyet a tücsök
majd halkan meghalt - - - - és én
táncra kértem őt
és
együtt hallgattuk
a porcok ropogását
levél erek zajában
a fák őszülését
az ideges tücsök ciripelést
a nyakszirtek mögött
- - - - vajon a semmi a semminek hogyan köszön?
és nem tudtam hogy
holmi lámpák távolsága
  egészbe sajtolja a várost
fals ragyogással tégla törtségét egybe csiszolva
és nem tudtam hogy
itt pénzért nevetnek és
  hazugságot többé nem fedő piszkos lepedőn
kávéfoltot keresnek
és nem tudtam hogy
babérkoszorúként port dadogva
  évekről beszél nekem
   és hagyja torkát el nyár és hideg
és szemem alá nyalja a fényt
és
nem fed minket tovább zene-köpeny
a tánc lomhán gubbaszt
a redőnylécek közül kiszűrődő fényben
molylepkék zavarognak - - - - de TI
ne sírjatok nekem
NE SÍRJATOK
egy nyirkos tél-verte gallyon
ne keressétek rajtam
NE KERESSÉTEK
az izzadó lélek kő kopogását
ne lássátok
NE LÁSSÁTOK
egykor lopott és már elgurult pénzemet

* * *

a sáros szélű hétfő szorításából
a szemhéjak függönye kipattintja a hetet
és szolidalításból a másik bőrével takarjuk
az odaégetett olajat - - - - ha ünneplünk
kiöltözünk
mert nem lehetünk malteros ruhában
ha ünneplünk
kiöltözünk
mert az ünnep nem bírja a vásznat
a lila órák emlékére
kiöltözünk
mert így tartja

* * *

idegesen szájába gyűjti a nyálát
de fél kiköpni azt
kovászos csendben fogaim élén csücsül
és pogány köszöntőt szaval
és
még utoljára megkérdezem
mennyi idő lehet
és
suhanok is tovább
törött lábbal eléd dobom magam
és
sarat a talpamról pucolom
hogy hajam ne kapják a lángok szemem mögött
én
szóltam én megmondtam hogy te majd
görbe tükörbe karcolt rajzban keresed magad

tikk takk tikk takk
TE NEM HALLOD A KORHADÁS HANGJÁT?
tikk takk tikk takk
VAJON MENNYI IDŐ LEHETETT?
tikk takk tikk takk






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.