Anzix

Azért beszélek rólad, mert rég nem látlak már,
s azért írom ezt hogy tudd használom is,
jóllehet ritkán, a csendes szemközti szobát.

A hentesnél az eladó rólad kérdez.
Úgy teszek, mintha nem hallanám.
Dicsérem a hibátlan árut. Fizetek.
Hazafelé aztán, mint kiló húsra gondolok rád.

Hajnalban a folyosón állok. Itt papírvékonyak a falak.
Hirtelen megcsap, akárha huzat, egykori szekrényed szaga.

Pár hónapja, az egyik éjjel elképzeltem a szobád. A szék középen,
a heverő a fal mellett jobbra, az asztal az ablak előtt,
rajta vasalt ingek. Te a konyhában vizet forralsz.
Nem jössz elő. Ott ázik ki a filter s ott is iszod meg
a teát, egészen lassan.

Az utcán elkapott félmondatokban még felismerlek.
Egy arcél, egy járás közben finoman lejtő váll,
még hosszú percekig lehet a tiéd.

Írhatnám itt, hogy rendre ezt meg ezt csinálom,
hogy ezek és ezek a dolgok jók, míg mások untatnak.

Emlékszem, utoljára még magáztalak.
Nem tudom, komolyan, most hogy szólítanál.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.