Otthon
Régmúlt idők ebédcsalogató
Melegségével öleltél át
Éreztem újra a fel-felszálló
Ételgőzök kapros illatát
Szemedben fény csillant, az arcodon
A mosoly rózsája kigyúlt
Terített asztallal vártad most is
Könnyek közt a hazatért fiút
Így érkezem hosszú évek óta
Mint egy sóhaj, mint egy gondolat
Gyökeréhez visszahajló ágként
Enyhíteni kínt, és gondokat
S hallgatni a szótlanság zajával
Megcsókolni fáradt két kezed
Napokká építeni, még lehet
E széthulló drága perceket
1987
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
