Apámnak (Sirató)




múltadnak rongyai
a délutáni a szélben,
szikkadtan lengenek
egy hullámos sós kötélen,

mert feltépted – hasztalan -
vékony csíkokra mindet,
épen nem hagyva semmit,
talán egy ócska inget,

hiába kértelek,
Istenre, füvekre, fákra,
ott álltál csupaszon,
akár egy kopasz fa ága!

és a rongyok alól,
kikandikáltak a gondok
fehéren és véresen,
ahogy a múlt lefoszlott!

miféle vad lelkiség,
miféle harci bánat
szabhatja meg nekem:
ne nevezzelek apámnak?

immár a fény felé figyelsz,
napba bámulsz csendben,
mint annyiszor, elkéstem
most is, e furcsa rendben!

két szemhéjam kelyhében
a bánat mos ma lábat,
úgy vágyom most is,
most is, – utánad!

(mégis)

”jó bolond voltam” – mondtad,
tegnap; mellém guggoltál,
azt hittem; elvisz a szél is,

sohasem fogtunk kezet,
így elengedni sem tudlak,
egyes-egyedül mégis!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Szárnypróbálgatók (Csongrád, 2006)
Kiadó: Raszter