tizenhat tonnám
minden nap lejárok
a magány bányájába
hogy kifejtsem
az előírt
tizenhat tonnámat
járom a sötétséget pislákoló lámpámmal
keresem az ércet a szűk vágatokban
fogom a csákányomat és fejtem
a kemény kőzetet
aztán megpakolom a csilléket
és tolom tiszta erőmből
görnyedten
a levegőtlen vájatokban
nap mint nap
amióta élek
izzadva
még éjjel álmomban is
úgy érzem
nem is az ércet fejtem
hanem magamat
amit lefaragok
másnapra visszanő
nehogy megszabaduljak
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-03-23 09:14:19
Utolsó módosítás ideje: 2026-03-23 09:14:19
