Szabadság vége

Ez is elmúlik mint minden más
a padláson porosodnak aztán
kihűlt burkok sorban madzagra
akasztva lengenek ha beszökik
a szél és meghimbálja őket picit.

Egyre kisebbek lesznek ahogy
múlik az idő megaszalja mind
zörög rezeg az összes emlék
ami valaha friss volt nedvdús
szinte csöpögős lépes méz.

Először barna színt kapnak
majd beszürkül körülöttük
még a levegő is és marad
a fátyol laza pókháló
vékony szövete kosz szagú.

Ekkor hirtelen a nedvesség
utolsó cseppje is megsavanyodva
elillan a szürke sötétbe hajlik
rozoga öreg székhez lesz
hasonlatos akár a fekete penész.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-09-01 09:16:27
Utolsó módosítás ideje: 2024-09-01 09:16:27