egyre nehezebb könnyűnek lenni
fölöttem zavaros vizek járnak
keresztem vonszol de le fog tenni
sóhajjal dőlők egy sziklaágynak
sóhajok varrják a felleg sebét
húsát napsugár dárda szúrta át
s könnyektől ázik az őszi rét
elhagyta az Isten régi mosolyát