KŐSZÁLI szürrealista kispróza
Kőszáli kecskék vitrinje, megint bezabáltál!
Az ínyenc falatok dűlője felvette a nélkülözők sorába a hágót.
A vitát lezárta a kovácsoltvas kapu, mi az újonnan érkezőknek parancsol.
A fáradt vegetáció előtt hajlongott,
de néhány szórakozott dalárdánál nem talált egyebet…
Immár rendkívüli tájékozódó képessége uralma alatt a betakarítás, hol tapasz nélküli pozsgás
az affér.
A reklamáció azóta csúszik, mint egy jól köszörült késpenge a húsmaszlagban,
s a szortyogó ereszen kimustrált autókarosszériák gubbasztanak.
Ne tekintsétek éllovasnak a kényszerzubbonyt, mi középen kettévált!
Egyetek kolbász helyett meszet, s garantáltan bejuttok az irattárba!
S ti csontok, mik a henyélő gravitációt összekeveritek a beteg kóccal,
holnap estére egy harisnyával a vállatokon térjetek haza! –
A bóvli nevű patak jege kiengedett és nem szalajtották mikulásért
a tűpontos tempóváltást se.
A góré a szócsövet kifakította, s most efféle szavak surrognak belőle: - stabilitás! Klímaintézmény!
Nem lesz könnyített vizsga, ne is számítsatok rá,
ti póznára tűzött zongorák!
Terápia és föld, föld és ledöntött számoszlopok, lőnek a pizsamára!
Mi az, hogy! – szétszórt vagyok, mint bakancsban a blokkos lövés;
nem is terjengek én tovább a habkönnyű javaslat felé…
A gigászi méretű radarral jól kijövök, csak az a baj, hogy békében a szalutálás egyáltalán nem észlel, csak az a gond,
hogy folyton hárítok, s a hullámtörők előremozdítják
a fogast; tudniillik a gleccser sakkozni se mer a végérvényesség hajadon úrnőjével,
s hacsak nem növesztek hirtelen gólyalábakat, leáll az életciklusom. Az iszappakolás a derengésen,
hogy szállítószalagnak megfelelnék-e vagy sem;
erről kérdezzétek a vicsorgást, ami, ha kell, cseng, mint a cselgáncs,
ami, ha szükséges, végigsöpör a gyümölcsök jogfosztásán.
Az ellopott motívumok spórái szaglásszák így a sihederek visszafelé pergő
nyelvét…
Mert valaki, aki mínuszban volt, kikotorta odvából az allergént, hogy a göncök húzogatni
kezdték a vérmesség szakállát. Azóta madárürülék tottyanására fülel minden nesz,
s nincs az a hatalom, amely levakarhatná
rólunk a túllihegés gyeplőjét. -
Nocsak, megint a beteljesülő szerelem cölöpjébe dőlt az önellátó; szabdaljunk-e ki sziklából köveket?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2021-02-05 11:00:19
Utolsó módosítás ideje: 2021-02-05 11:00:19
