Szórt fény (szűretlen)

Ami igaz az igaz. De
hányféle szín van tiszta, melyet  jól ismer a látó szem és amelyek mind  a fény igaz érzetei   - és amelyeket
az igaz vak éppúgy megtagad?

Nincs valódi tükröm. Állok e falnak feszülő hipnózisban
és az árnyékomat figyelem. Hogy ennek értelme legyen, tudnom kell,
mit csinálok, hogy az árnyékom
a bujdosó mozdulatlan.

Talán
mégiscsak a kezembe vehetnék egy kávéscsészét, fecskendőt, száraz virágot, akárki farkát, bármit,
ami nem több vetületénél, hogy belássátok
közületek való vagyok.

Hosszas,
kitartó munkával elég hajlékony lehetnék hogy kibújjak saját csípőm alatt
de ahogy ezt kigondolom:
seggem a földre húz.

A táj, melyet szemlélünk, már csak diagramok hullámzása.
(íme, a falak mindent mozgósítanak
és amit a porba írtak nem olvasta senki)

Ide nézzetek, fürge kis téglahordók,
ide nézzetek,, mert ahol a legközelebb, ott a horizont.
A napfény az hús!

Ehh, azok a grandiózus, égi alakzatok!

Egy több százezres rajban repülő egyetlen seregélynek legalább heted magának kell lennie ahhoz
hogy a másodperc százmilliomod része alatt (megfelelően reagálva minden bekövetkezhető változásra)
az ütközést elkerülje.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-04-19 18:23:03
Utolsó módosítás ideje: 2020-04-25 00:24:19