bőségkosár


                                     ahogy
                         haladok          a vénülő
                  időn úgy                    képzeltem
           nyugalmasabb                 lesz s kevesebb
         szeretnék lenni                 elfogyó csomaggal
       de belőlem még                          többet akarnak
  szövődő hálóm tágul tépik újraépítem aztán jön mikor
hiábavaló a létezés elmúlás kincs ahogy lányom sír hogy
  több földre esett tincs s minden elveszett aztán új nap
lesz nem szebb nem erősebb egy morzsával több csak
mint a tegnap vándorbotnyiak az élet rendjén kifakadó
sebek s fiam elmerengve engedi ki hálójából a vergődő
          békát hogy kicserélje érte az elalvó Holdat






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-01-17 12:53:43
Utolsó módosítás ideje: 2020-01-17 12:53:43