((( ))) 3.0

kiszerettelek magamból:
már csak hiszem, hogy veled
akár boldog is lehetnék
de az élet túl hosszú
az őszinte áldozatvállaláshoz:
a kínt cseppenként mérik,
és szétfutnak a gyűrűi
az álmok felszínén,
(ahol egyszer álltunk,
ott megáradt a folyó,
a víz körbefonja a fák lombjait,
olyan nyugalommal,
mintha mindig is innen
kezdődött volna a part)
apró repedéseken szivárog
le a tudattalanba, ami egykor
a szád íze volt, bőrödön a tapintás –
felnyílik a szemem a sötétségre,
falak közt fekszem, összegyűrt lepedő
az ágy sarkainál:
egyedül töltött éjszakában az izzadás
csak hideget jelent
mondd, te meddig vitted az emlékemet?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-07-16 12:43:50
Utolsó módosítás ideje: 2018-07-16 12:43:50