Felejtés emlékezetből

                           „ A gondolatok néha csontok a hóban
                              fehérek a lágy világtól alig megkülönböztethetők
                              míg az meg nem olvad”
                                                                       (J. Sartorius)


Az a nyár
éppen úgy indult mint azelőtt bármelyik
máskor
Talán az örökzöldek
igen talán azok pompáztak bujábban
a szokásosnál

Igaz volt minden mi nem hangzott el  
szavak nélkül értettük egymást
Kéz a kézben veled
elérhető álomnak tűnt az a végtelen hosszú séta  

Virágzott a kert
a fákon gyümölcsök lógtak
szomjazott a föld
Fejünk felett az idő kétségtelenül időzött  
                                                    
Az ereszkedő felhőket
észre sem vettük  
Feltámadt a szél huzat grasszált kihalt térben
függöny lebbent nyitott ablakon  A távolság  
feltűnés nélkül lopódzott közénk
Egyszer csak
ott volt  

Messziről
bámultuk a varangyok szokásos vonulását  
az egyre magasodó füvet  
a földre hullott rothadó termésen osztozó
hangyákat
legyeket  
férgeket  
Közömbösen néztük
az ablak keresztfája felett reszkető pókhálót
Hallgattuk a
szótlan természetet
                                                    
Váratlanul a homályból
halk rezdüléssel húrjain megszólalt
a régen hangolt zongora  

Kottából próbáltál megintszeretni
pedig tudtad hogy
engem úgy
nem lehet

Sokáig visszhangzott
a Steinway & Sons
lecsapott klaviatúra fedele

Szemérmes tanúink  
tuják és pineák bújtak riadtan össze
Ők még látták
a napon felejtett hintaló
távolodó sziluettjét

De ki mondja el azt
amire nem emlékszem  –






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-04-27 11:50:13
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-27 11:50:13