Csak öt sarokra innen (j.)

Mindegyik utcasarkon üldögél egy koldus.
Az első mellett elhaladva megroggyan a térded.
A következő sarkon ülő lerántja arcodról a derűt,
s mint aprópénzt szórja kalapjába.
A harmadik sarkon már nehezen veszed a levegőt.
A koldus a társadat kéri, és te otthagyod neki,
ahogyan este a levetett ruhát a székre dobod.
Szerelmes kiáltását belülről hallod, hiába távolodsz,
szavai a bordáidon pattannak szét.
A negyedik saroknál térdre esel.
A koldus felkapja a fejét, azt hiszi, győzött,
de nyitott sebekkel továbbvánszorogsz.
Látásod gyengül, vizeletedet ereszted,
és lassanként kiengesztelődsz a nemtudással.
A következő sarokig - sírod - csak odáig!
Mintha érne még valamit ez a pár utolsó lépés.
Az ötödik sarkon eleresztesz mindent,
s a halál vihogva nyúl elgurult kacatjaid után.
Elesel, mozdulatlanul fekszel,
épp mint esténként az ágyadban, elalvás előtt.
A nemlét egyelőre elkerül, mint egykor az álom.
Először úgy tűnik, kifosztottak,
majd rájössz, te adtál oda mindent.
Az utolsó pillanatban megérted az üresség boldogságát.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-01-02 12:55:52
Utolsó módosítás ideje: 2017-01-02 12:55:52