Verdesés

Átmentünk a kihalt hídon,
sétáltunk a parti ködben,
vágytam, hogy a lelked sírjon,
s én reszkettem szárnytörötten.

Könnyek nélkül, mélabúsan
bandukoltam oldaladon,
te meg üdén, színnel dúsan
kikacagtad fáradt dalom.

Énekeltél rab madárkám
sanzonokat, örökzöldet,
ugrottál kanális árkán,
s a szépséget mind megölted.

Mert a csúfban van a szépség,
a búban, a parti ködben,
s a víz mélyén él a kék ég,
angyalarcú lelki szörnyem.

Dalos kedvű kis pacsirtám!
Otthon majd kalitba zárlak,
s elrepítnek versem írván
éjbe szálló hollószárnyak.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-11-09 16:47:17
Utolsó módosítás ideje: 2016-11-09 16:47:17