Orthez, 1998.



Boromba esett a Hold.
Áttetsző kehely-mosolya mögött
donga-ívet vetett a remegés;
mögém kúszott a repkény árnya
és hideg ködöt lehelt.
Vörösre ért sóhaj
feszül gerincemen.
Fülledt éjek partjain
zöld árnyékot suttog a fűz.
Boromba esett a Hold.
Mélyére kuporodott a menta, a barikk,
citrusok viháncolnak benne,
szemed csillogó hullám,
borunkba esik az azúr,
a hegy, a nyári rétek.
Vatta-éjben ringat a nyár,
levendula páráll a sötétben,
meztelenül domborodnak a hegyek -
körvonalaikért sóvárognak a csillagok.
Meleg van. a platánok árnya
kockakő-puzzle.
Éjféli madarak suhannak,
fény-parabola sikít: cigaretta
és mosoly: sosem látott kék.
Felhúzott retina-rolók a baszk ablakokon
holdfényben szeretkeznek a percek,
szántóföldek ciripelnek,
ide morajlik az óceán.
Alszik a Hold fehér vánkosán,
felhasadtak a hegyek
oldalán a sebek -
és az üveg alján
egy csöpp borban
vörösen alszik a Hold.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-12 14:13:52
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-12 14:13:52