MorfondÍr
De jó is volt az anyaméh tudatlanságával kiplakátolt
falak között lennem a szürkületek leendő kacatjaként.
Nem volt róla tudomásom milyenek a szőrös vasárnapok,
megvetett hétfők és átkos nappalok.
Még nem éltem – még nem hazudtam.
Már fáradt vagyok az ébrenléthez, de még ahhoz is,
hogy aludjak.
Ha megelégednék, többé nem kelnék fel az ágyból,
önámítás lenne az álszent párnák között…
Most és mindig, fel kell kelnem, végighallgatni az eszelős
dörzshangot amíg a redőnyt felrántom, és a gyöngyöző
ablakomat le kell törölnöm útszéli rongylelkemmel,
hogy mögötte szemügyre vehessem – ma is – kialvatlan boltozatom.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-01-07 12:05:44
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-07 12:05:44
