Álmodozás elmém bűnös fényűzése



A mélyben, mint egy beomlott kútban élek,
időnként feljön levegőért a lélek,
azt érezze, hogy túlélni kötelesség,
nem jöhet magától, feltámad az emlék,
feltámad, mintha isten támasztaná fel,
segítségével ember lehet, ki rálel,
ember követhet el csak olyan hibákat,
amelyeket álomképeiben láthat.

Álmodozás elmém  bűnös fényűzése.
Az ember céljait, tervét veszi észre,
hatalma sok lehet, amivel visszaél,
néha elsülhet a göcsörtös kapanyél,
időnként bambán én magam veszem célba,
elvetemültségem titkos tartozéka,
aki úgy vív csatát félnótás magával,
meg is bánja rögvest, no de ez is rávall.

Következetlenség, önpusztítás-féle,
minden gyarlóságom bús következménye
felsorolható, ha leltározást végzek,
elillannak így az ingatag remények,
a légből kapottak, kártyavár-szilárdak,
dőre remények, hogy mások is hibáznak,
az előrejutás így következne be,
mintha a jó-isten még így is szeretne.

Amit felsoroltam, arról rám ismerhet
mindenki, aki így is adna kegyelmet,
annyira ismer, hogy ezekkel is szeret,
segítse őt ebben jóságos képzelet!
Tehetségem olyan, mint a pénzem, vagy van
vagy nincs, s nem élhetek ezzel boldogabban,
boldogságom a test épsége, nyugalma,
ami csak akkor lesz, ha isten akarja.

2015. január 26.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-01-26 00:16:28
Utolsó módosítás ideje: 2015-01-26 00:16:28