Nem voltam valótlan

A halállal ott végződik az élet,
ahol már nem történhet velem bármi,
utoljára eltávozik a lélek,
maradványom holt anyaggá fog válni.

Az anyagot szólítani nem lehet,
parancsszóra sem mozdul tapodtat sem,
az egész jelenség csak egy képzelet,
vajon milyen lenne nélküle s velem.

Anyag nélkül nem lesz semmi belőlem,
nem leszek, talán beszélnek még rólam,
mert azért csak hagyok nyomot a kőben,
ami sejteti, nem voltam valótlan.

Maradnak maszatok a papíron is,
amelyek az én írásaim voltak,
ami még olvasható, az mind hamis,
mások nem is érthetik, csak a holtak.

A holtak talán folytathatnak engem,
emlékeznek majd, hogy fogtam a tollat,
dúskálnak az időben, türelemben,
s tudják, mit hozott volna a holnap

nekem, ha maradt volna még holnapom,
ha nem pazarlom el tökéletesen,
ebben az egyben precíz voltam nagyon,
s most mint az eszelős, tűnődöm ezen,

hogy mit kellett, hogy kellett volna tennem,
hogy  sikerülhessen nekem az élet,
és sokkal jobban szeressenek engem,
akiktől  azért még most is remélek!

Most is remélek, amikor sebesen
s kérlelhetetlenül telnek a napok,
mostanában már azt is megtehetem;
a halállal egy véleményen vagyok.

2014. október 31.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-11-19 15:45:56
Utolsó módosítás ideje: 2014-11-19 23:06:48